A mioritikus haza követi a magyar példát! Csakhogy... Vigyázat: HATÁRSÉRTŐ HUMORVESZÉLY!
Kudarc hátán kudarc. Románia átvette a szomszédos országok módszerét, és kerítést épített a szerb határra. Ám a kerítés alig 3 órával később összedőlt. A tervek szerint az építménynek vasbeton alapokkal kellett volna rendelkeznie, továbbá magasabbnak kellett volna lennie, mint a Kínai Nagy Fal, csakhogy a munkálatok során ellopták a cementet. A kivitelező állítása szerint egy részeg polgár a hibás, aki megbotlott, ráesett a kerítésre, mire az összedőlt.
Más építési hibák is becsúsztak. Szögesdrót helyett cérnát használtak, mondván, hogy a drótra nem volt anyagi fedezet. A kerítés egyes részeihez használt gyékény sem felelt meg a szabványoknak, ugyanis túl nagy lyukak voltak rajta, melyeken gyakorlatilag bármi és bárki átfér. A kerítés egy jelentős szakasza lángba borult, miután egy gondatlan munkás eldobott egy égő cigarettát. A kerítés összesen 3 milliárd euróba került. Az eredeti szerződés 100 000 euró értékű volt, a többi pénzt kiegészítések útján szivárogtatták a projektbe.
„Az egyik nagy gondot az okozta, hogy amint felépítettük a kerítést, valakik teleragasztották Ștefan Bănică Jr. karácsonyi koncertjeinek plakátjaival, és a plakátok hatalmas súlya miatt a kerítés összedőlt”, magyarázza Geo Lemandroi építésvezető. Mivel a kerítés gyakorlatilag padlón van, úgy tűnik, jelen pillanatban Romániát csak lakóinak elszántsága és a szegénység védi a migránsok rohamától.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.

Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.

A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.

Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.

Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.