Romániában évtizedekig elferdítve tanították a történelmet – írja Cristian Sandache.
Cristian Sandache neve nem ismeretlen a közösségi médiában aktív erdélyi magyar felhasználók előtt: a Galacon élő történész, publicista, egykori szociáldemokrata képviselő gyakran közöl a magyar–román megbékélésről, Erdély sokszínű múltjáról és jelenéről, legutóbb pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy könyvet írt a székelység történetéről, amit be is mutattak Kovásznán.
A Știrile Transilvaniei (Erdély Hírei) portálon megjelent vezércikkében Sandache a történelem(tanítás) és propaganda kapcsolatát veszi górcső alá, kiemelve, hogy Erdély történetét a romániai tankönyvekben évtizedekig, generációk hosszú során át elferdítve tanították, és ez rendkívül káros hatással volt a román–magyar viszonyra. Az erdélyi történelmet ugyanis szinte kizárólag úgy mutatták be, mint románok és magyarok közti véres összecsapások sorozatát. Nem lehet tagadni, hogy voltak feszültségek a két etnikum kapcsolatában (amelyek néha egészen „radikális formát öltöttek”), de a régió társadalmi-kulturális élete túl gazdag ahhoz, hogy ennyire leegyszerűsítsük.
Erdély Romániához való csatolása (azaz 1920) után is megőrizte gazdag, soknemzetiségű és sokvallású örökségét, amely világosan megkülönböztette az Ókirályságtól, annak ellenére, hogy az erdélyi lakosság többsége román nemzetiségű volt. A magyarok és a németek (de a többi etnikum is) egy sajátos szociális-spirituális arculat kialakításának részesei voltak – főként a városi kultúra tekintetében –, és ezt az aspektust nem ártana jobban megismerniük az utánunk következő nemzedékeknek sem – mondja Sandache.
A magyarok számára Erdély nemcsak azért fontos, mert hosszú ideig uralták politikai értelemben, hanem főként azért, mert a magyar nyelv és kultúra rengeteget köszönhet neki. Magyar tudományos és kulturális személyiségek sokasága származik Erdélyből, a magyar nemzeti öntudat számára pedig (különösen nehéz történelmi időkben) Erdély valóságos regeneráló otthonnak számított. Anélkül, hogy lemondanánk – mi, románok – a saját nemzeti-kulturális értékeinkről, a tisztelet és (főként) annak elismerése, hogy a magyar elem kivételes mértékben járult hozzá az erdélyi civilizációhoz (és áttételesen, a Romániáéhoz is később), a normalitás gesztusát jelenti”
– írja a szerző, és hozzáteszi: elsősorban a többségi románokra hárul a feladat, hogy aktívabban részt vegyenek az interetnikus kapcsolatok valóban normalizálódjanak, függetlenül a bármely oldalról érkező provokációktól.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Ki kell menekíteni az ukrán határ menti Tulcea megyei Plauru falu lakóit az ukrán kikötői infrastruktúra elleni éjszakai orosz támadások után – derült ki hétfőn.
… jóformán neki se fogtak egy vasúti felüljárónak, máris összedőlt, elakadt a vonatközlekedés… akad olyan település Romániában, ahol folyóvíz nincs, de karácsonyi vásár naná, hogy van!
A ma éjjeli drónincidensről tájékoztató cikkünk posztja alatt több olvasónk is arról számolt be, hogy hangos zajra riadt fel szerdára virradóan. „Nagyon hangos volt, éjjel 2-kor arra ébredni, hogy gépek zúgnak a fejünk fölött!”
Romániának körülbelül 45 napig kellene kitartania egy Oroszországgal való nagyobb fegyveres konfliktus esetén, amíg a NATO-csapatok el nem érik a területét.
Eddig tizenöt embert evakuáltak a Tulcea megyei Plauru településről, miután az ukrán területeket ért orosz dróntámadások nyomán egy LPG-vel megrakott hajó kigyulladt hétfőn Izmajil ukrán város közelében.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?