// 2024. december 5., csütörtök // Vilma
PSD

Reform helyett a belügyi politikai banda leváltása zajlik

// HIRDETÉS

Ilyen jó kis urambátyám módon mennek a dolgok a mioritikus hazában. Kár, hogy közben a közbiztonság lassan elrohad.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Revista 22 oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Úgy tűnik, az utóbbi időben végrehajtott belügyi leváltásoknak nem a reform a célja, ahogy azt hangoztatják, hanem Liviu Dragnea kamarillájának felváltása az új hatalomhoz közeli emberekkel.

Tehát úgy tűnik, hogy

a Belügyminisztérium (MAI) továbbra is politikai bandák foglya,

melyek egy része Adrian Năstaséhoz közeli személyekkel áll kapcsolatban.

A békés tüntetők ellen irányuló erőszakos tettek, amelyekre 2018. augusztus 10-én a csendőrség vetemedett – melynek főnökei a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt vezetője, Liviu Dragnea és kamarillája pretoriánus gárdájának szerepébe taszították – a közbizalom legalacsonyabb szintjére és a legsúlyosabb imázsválságba vetették az intézményt. Mely válság aztán a Belügyminisztériumra is átterjedt. Hogyan kezelték a válságból való kikerülést, amelynek a felsőbb intézménytől, vagyis a MAI-tól kellett volna érkeznie? Sehogyan. Sőt, tovább mélyítették bizonyos kimondottan dacos döntésekkel. Az akkori belügyminiszter, Carmen Dan az augusztus 10-i erőszakos tettek után végrehajtott egy cserét a csendőrség vezetője, Sebastian Cucoş és helyettese, Cătălin Sindile között, aki szintén Teleorman megyéből származott, mint ő maga és Liviu Dragnea. A belügyben pedig feláldoztak egy gyalogot, Dan Chiricát, a kormánymegbízotti hivatalokkal kapcsolatot tartó államtitkárt. A MAI első vonalát nem mozdították el, továbbra is fenntartották az augusztus 10-i erőszakos tettekre vonatkozó, a Főügyészség által elindított büntetőügyhöz szükséges dokumentumok titkosítását, ezzel jó időre sikeresen megakadályozták a vizsgálatot.

Ez a helyzet tovább mélyítette a MAI-ra is kiterjedő imázsválságot.

Kinek kellett volna megoldania a problémát? A kormánynak. De Viorica Dăncilă nem követelt lemondásokat a MAI-ban, nem folyamodott leváltásokhoz, nem foglalt állást a katonai ügyészek által kért dokumentumok önkényes titkosításával szemben. Tehát mindenki a helyén maradt és – egyhangúlag – államcsínyről hangoskodott. Ezt a forgatókönyvet Liviu Dragnea dobta be a köztudatba a csendőri erőszak megindoklására, amelyhez aztán engedelmesen csatlakozott a MAI és a csendőrség vezetősége. Amely vezetőség, e forgatókönyv alátámasztása érdekében, az események után feljelentést tett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóságnál (DIICOT). A DIICOT intézmény idén júniusban kérte át a Főügyészségtől az aktát, feltételezhetően jogi átsorolásra készülve az alkotmányos rend elleni bűncselekmények irányában, emelynek révén a katonai ügyészek által vizsgált katonák áldozatokká válnának.

Liviu Dragnea idén májusi elítélése után, a júliusban végrehajtott első kormányátalakításkor Carmen Dan volt az egyetlen PSD-s miniszter, akinek előrevetítették a leváltását. Vagyis a volt szociáldemokrata vezető volt gyámleánya.

Mivel az augusztus 10-i tüntetés előtt egy hónappal került rá sor, politikai PR-lépésnek tűnt,

kísérletnek a kormányfő és elnökjelölt Viorica Dăncilă részéről a kedélyek lecsillapítására és a történelme legalacsonyabb választási eredményeit produkáló PSD által elveszített százalékok visszaszerzésére.

Az ideiglenes belügyminiszter, Mihai Fifor – a Liviu Dragnea PSD éléről történő lemondását tavaly levélben követelő 24 aláíró egyike – öt nappal az augusztus 10-ére tervezett tüntetés előtt bejelentette, hogy a román csendőrség vezetőjét, Cătălin Sindile ezredest Constantin Florea dandártábornokkal váltja fel, aki a Dolj megyei Csendőrségtől, vagyis Mihai Fifor megyéjéből érkezett. Olyan lépés gyanánt, melynek célja „a polgár biztonsági szintjének növelése, továbbá a Belügyminisztérium és az alárendelt intézmények iránti bizalom szintjének növelése”. Ám Sindile leváltása csak Liviu Dragnea egy újabb gyalogjának az eltávolítása az államot vezető hatalmi körből.

Úgy tűnik, mindkét döntés, Viorica Dănciláé és Mihai Fiforé is – akit az előbbi jelölt ki a MAI ideiglenes vezetőjének a caracali tragédia nyomán a belügyet ért súlyos imázsválság közepette – sokkal inkább

azt a célt szolgálja, hogy az új hatalomhoz közeli emberekre cseréljék le a volt PSD-s vezető kamarilláját.

Tehát úgy néz ki, hogy a MAI továbbra is politikai bandák foglya, melyek egy része az Adrian Năstaséhoz közeli körökkel áll kapcsolatban, akinek a fiát, a 26 éves Mihnea Năstasét nemrég nevezték ki Mihai Fifor kormányfő-helyettes stratégiai partnerségekért felelős tiszteletbeli tanácsadójának. Így aztán, miután megszabadultak Cătălin Sindilétől, a következő lépés a nyugdíjból visszahívott és a MAI főtitkárává kinevezett Pelmuş Pandelea rendőrkapitány újraaktiválása volt, aki Toma Zaharia embere, aki a Năstase-kormány idején a második legfontosabb ember volt a belügyben. Zárójelben említem, hogy a „Heroin tábornok”-nak is nevezett Toma Zaharia nevét a 90-es évekbeli sajtóban az úgynevezett Sintofarm-üggyel kapcsolták össze, annak kapcsán, hogy a Szervezett Bűnözés Visszaszorításáért felelős Dandár (BCCO) rábukkant egy transznacionális ecetsav-anhidrid (a heroin prekurzora) ügyletre, mely hálózatban a tábornok feleségének a neve is megjelent, aki akkoriban a Sintofarm Rt. igazgatója volt. A Năstase-kormányt 2000 végén iktatták be, Toma Zahariából pedig a MAI második embere lett. Röviddel később már semmit sem lehetett hallani a BCCO-vizsgálatról.

Tehát reform helyett politikai bandaváltás van. Méghozzá az egyik legfontosabb minisztérium – a nemzetbiztonsági rendszer egyik tartópillére – szintjén, melyet egy súlyos válság tett sebezhetővé, ahova alkalmatlan és/vagy tisztességtelen politikusok vetették.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
Főtér

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Georgescu, a magyarbűvölő
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.