A Liviu Dragnea által vezetett párt már nem folytathatja sokáig azt, hogy egyszerre van hatalmon és használ ellenzéki diskurzust.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nemcsak az a szervezet, mely ma a kormányzati többséget ellenőrzi, hanem az is, amelyik az állami rendszer kontinuitását 1989 után szavatolta. Ennek ellenére a párt diskurzusa most rendszerellenes: a központnak ellenálló periféria, az állam által bántalmazottak állammal szembeni pártja akar lenni. Egy rakás összeesküvésre mutat rá, gyarmatosítással vádolja Brüsszelt. A „párhuzamos állam” elleni retorika méretéről már nem is beszélve, mely kiszorította a közbeszédből a saját kormányzati tevékenységével kapcsolatos magyarázatokat.
Több olyan példát is említhetnénk, melyek alapján úgy tűnik,
Ennek kapcsán felmerül bennünk a kérdés, milyen okai vannak e váltásnak és milyen mértékben tükröznek ezek egy tartalmi metamorfózist.
A PSD különféle nevek alatt (FSN, FDSN, PDSR) a posztkommunista korszak legnagyobb részében kormányon volt, a törvényhozási termelésre és az alkotmányos szabályokra gyakorolt hatása pedig meghatározó jellegű. Az új politikai rendszer felépítésének módjától a szocialista gazdaságból való kilépés típusáig és az EU-hoz való csatlakozásra vonatkozó tárgyalásokig mind e politikai szervezet művei. Bár több neve is volt, soha senki sem kételkedett valódi identitásában: a kommunista állampárt örökösi mivoltában. 1989 és 1990 fordulóján ebből született meg, 1992-ben szintén az államból és az állam forrásaival született újjá.
A hatalom címkéje, bejegyzett márkaneve volt. A hatalom pártja volt, amilyen minden olyan rezsimben van, ahol a demokrácia egy tényállás választási legitimációs mechanizmusára korlátozódik.
Ennek ellenére a párt 1992 után kezdett elválni az államtól. A kormányzat szintjén az állami technokráciából származó emberekkel rendelkezett, de gazdasági szinten a vállalatigazgatók biztosították a politikai hatalom gazdasági hatalommá, majd a gazdasági hatalom politikai befolyássá átváltásának erényes körét.
Ezáltal Iliescu szervezete vált a posztkommunista oligarchák fő pártjává. De mindezek nem történtek volna meg, ha a Belügyminisztérium, a titkosszolgálatok, az ügyészség és az igazságszolgáltatás szintjén nem létezett volna egy másik, hasonlóan erényes kör. Valójában hasonlóan ördögi. Az állam ezen testületein foltot ejtettek az 1989 előtti, az 1989-es és az 1990-es tetteik. Félelemmel tekintettek a társadalomra, mert az számon kérhette volna őket. A hatalom pártja biztosította büntetlenségüket. Ők pedig büntetlenséget biztosítottak neki az Iliescu által pátyolgatott haveri kapitalizmus összes törvénysértéseivel szemben.
A szakítás a 2005. áprilisi kongresszuson vált láthatóvá. Akkor Iliescu és az őt támogató volt teljhatalmú kormányfő Năstase
Geoană csak az a technokrata volt, akinek le kellett vezényelnie a párton belüli átmenetet a központosított rendszerből a helyi oligarchák föderációjába.
A PSD akkor láthatóvá vált metamorfózisa a mai napig folytatódik: olyan párt képét mutatja, mely látszólag elszakadt az emberi forrását biztosító államtól, a helyi klientúra-rendszerekre korlátozódik és gyakorlatilag kormányzásra képtelen.
Az államtól való függése a PSD nagy hiányossága. Kettős függőségről van szó: függés a forrásoktól és a védelemtől. A kiskirályok 2005 után megpróbáltak kiegyezni az új hatalommal, 2006-tól pedig Tăriceanun keresztül gyakorlatilag átvették a hatalmat. Aztán 2009-ben ténylegesen hatalomra is kerültek, Geoană legyőzése után pedig egyéni együttműködési formákban és az Románia Haladásáért Nemzeti Szövetségen (UNPR) keresztül éltek túl, mely hidat képezett a hatalom és az ellenzékben lévő PSD között.
Amikor Băsescu elnök egy ígéretes PSD-s vezetőt, Maiort nevezte ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) élére, gyakorlatilag
Mindkettőt kipróbálta. De a PSD a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött szövetségével biztosította magának a parlament de facto uralását, majd a 2012-es választási győzelmet és azóta az összes többséget ellenőrzése alatt tartja.
Így maradt a mai napig a hatalom pártja. Ennek ellenére a PSD-n belül sokan nem voltak haszonélvezői az állammal vagy Băsescuval folytatott együttműködésnek. Victor Ponta ezt a párton belüli frusztrációt használta fel, hogy azt 2010 és 2015 között vezethesse, de ő szintén csak egy központ által a helyi oligarchákra ragasztott címke volt. Ezek egy része szerencsésen átvészelte ezt az időszakot, de a legerősebbek többsége a saját bőrén érezte meg a büntetlenségi korszak végét.
De már senki sem hihetett neki becsületszóra. A politikai diskurzust a központi oligarchák tévéi sajátítják ki. A PSD identitását annak a célnak rendelik alá, hogy fel kell számolni az államnak azt a részét, mely ügyeket tár fel és ítéleteket mond ki. És minthogy a korrupcióellenes lépések legitimációja nem annyira a belpolitikában, mint inkább az EU és az AEÁ-val meglévő partnerség szintjén van meg, ezek szintén a PSD-s retorika célpontjaivá válnak.
A kivetített identitással, elszegényedett, az igazságtalan bánásmódra panaszkodó oligarchák mellett nehezen mozgósítható választókkal rendelkező, ráadással egy minden eddiginél rosszabb kormányzást felmutató PSD továbbra is a hatalom pártja marad. De választania kell majd, hogy kitart a jelenlegi zsákutcás politika mellett, vagy visszatér a megreformálatlan állam régi formájához, mellyel – végső soron – öröktől fogva szimbiózisban él.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.