// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Populista vagyok

// HIRDETÉS

Miért csak a bírák, ügyészek, egyenruhások munkájának nagy felelősségét emlegetik azok, akik a különleges nyugdíjak mellett érvelnek? Az orvosnak, az óvónőnek nincs nagy felelőssége?

Jelen szöveg aDilema Veche oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Populista vagyok. Súlyos és nem kezelem magam. Következésképpen azt állítom, hogy Romániában az összes nyugdíjat (harminc évvel a forradalom után, amely eltörölte a nomenklatúra kommunista jellegű kiváltságos rendszerét) ugyanúgy kellene kiszámítani, vagyis ugyanazon az alapon. Ez a következőt jelenti: vagy megszüntetik az összes nyugdíjat, melyet nem a hozzájárulás alapján, hanem az alkalmazott utolsó évben elért jövedelme bizonyos százalékaként számítanak ki, vagy fordítva, csak ez utóbbiak maradnak meg.

Vagyis nincs több „különleges” nyugdíj, vagy csak „különleges” nyugdíj van.

Feltételezem, hogy a második helyzet lehetetlenség, mert erre nincs pénz, de elvként ugyanolyan jó, mint a másik alternatíva.

Láttam az utóbbi napokban újságírókat vagy elemzőket, akik azzal az ürüggyel, hogy antipopulisták, kivételeket tesznek: a bíráknak és ügyészeknek vagy akár a katonáknak is, főleg azoknak, akik hadszíntereken szolgáltak, joguk van különleges nyugdíjakhoz. Azt hiszem, hogy helytelenül gondolkodik, aki ilyet állít.

Azt mondják, hogy egy szakma veszélyei, a nagy felelősség vagy bizonyos összeférhetetlenségek jogosítanak fel különleges nyugdíjra. De vajon egy agy- vagy szívsebésznek nincs óriási felelőssége? És egy sürgősségi orvosnak, aki élet-halál esetekkel szembesül minden nap? Miért érdemel több juttatást egy bírósági írnok, mint ők? Többet dolgozik? De a tanárok is többet dolgoznak. Más kategóriáknak is nagyon nagy felelősségük van – például az óvónőknek. Gondatlanságból, közömbösségből vagy alkalmatlanságból egész életére tönkretehet lelkileg, vagy akár testileg is egy gyermeket. Nem érdemelnének ők is különleges nyugdíjat? Persze, a bíráknak és az ügyészeknek független igazságszolgáltatást kell biztosítaniuk. Különben is nagyon magas fizetésük van, ami egyébként is magas nyugdíjat biztosítana számukra, még a hozzájárulási elv alapján is. Miért kellene ezen felül kiváltságokkal is rendelkezniük? Az Alkotmánybíróság azt állította, hogy a különleges nyugdíj az ügyészek és bírák „anyagi stabilitását” biztosítja és hogy ebből következően az „igazságszolgáltatás függetlenségének egyik biztosítéka”. Egyszerűen mondva: ahhoz, hogy bebiztosítsuk magunkat az igazságszolgáltatási korrupcióval szemben,

nemcsak nagyon jól megfizetjük őket, amíg dolgoznak, de még óriási nyugdíjat is adunk nekik,

amikor abbahagyják a tevékenységüket.

Az egyenruhásoknak (hadsereg, rendőrség, csendőrség, tűzoltók, vámosok, hírszerző szolgálatok) miért adunk ilyen nyugdíjakat? Mert kockára tették a bőrüket Afganisztánban? Akkor adjunk nekik különleges jutalmakat. Vagy sokkal inkább arról van szó, hogy ezekkel a nyugdíjakkal akarjuk bebiztosítani magunkat, hogy nem vezénylik utcára a tankokat a kormány megbuktatására, ha ilyesmi jutna eszükbe, vagy arra, hogy szükség esetén eloltják majd a tüzeket, vagy könnygázzal fújnak majd le néhány kormányellenes tüntetőt, ahogy azt már megtették, vagy arra, hogy – a rendőrség esetén – nem vonják ki magukat a gyilkosok elfogásának kötelezettsége alól és így tovább. A szolgálatokról nem is beszélve! Vagyis előre lefizetjük őket. Miért? Mert

mind a katonák, mind pedig a bírák és az ügyészek megbéníthatják, vagy akár le is rombolhatják az államot, ha akarják és amikor akarják.

Az előbbiek akár még a lakosságba is belelőhetnek, ahogy azt 30 évvel ezelőtt tették anélkül, hogy az utóbbiak megfelelően megbüntették volna őket. Két cinkos, kiváltságos kaszt! Az összevont erejük ellen nem rendelkezünk más erővel.

Tehát az igazságügyben dolgozóknak és a katonáknak adott különleges nyugdíj nem a szakma kockázataiért és felelősségeiért kijáró jogos jutalom, hanem szívesség, szinte védelmidíj-ígéret. Köztük és az összes többi polgár között nem az a különbség, hogy ők többet és keményebben dolgoznak, nagyobb a felelősségük, vagy több megszorításnak vannak kitéve és más hasonlók. Mindezek nevetséges indokolások és senki sem veheti ezeket komolyan, akinek van egy kis ítélőképessége és élettapasztalata. Ennek a két szakmai kategóriának egyszerűen nagyobb hatalma van, valójában az egyedüliek lévén, melyek az egész társadalmat megzsarolhatják. (Lásd például az Alkotmánybíróság óriási és ellenőrizhetetlen hatalmát, amelyik – amúgy – megtiltotta a bírák és az ügyészek különleges nyugdíjának megszüntetését).

Az, hogy a Bukaresti Törvényszék írnokai villámgyorsan és nagy számban mozgósították magukat és egyes kollégáikkal együtt beszüntették a munkát, néhány órára megbénítva az igazságszolgáltatást, amikor a parlament a különleges nyugdíjak megszüntetéséről tárgyalt, mutatja, hogy mire képes ez a kaszt. (A parlament természetesen elhalasztott bármiféle döntést). A Dragnea-kormányzat igazságszolgáltatással kapcsolatos sürgősségi kormányrendelete sem váltott ki ennyire gyors és masszív tiltakozást!

A katonák esetében legalább létezik az a mentség, hogy szakmájukból adódóan nincs túl sok közük az igazságszolgáltatáshoz és a méltányossághoz. De a bírák és ügyészek (az írnokokról nem is beszélve) és a pártjukat fogók esetében egyszerűen undorító a kiváltságok védelmezése, azon az alapon, hogy nem tudják gyakorolni az igazságosztási szakmát, ha nem lehetnek abban biztosak, hogy néhány (általában kevés) év múlva a bérükkel egyenlő, sőt, néha magasabb nyugdíj vár rájuk.

A törvény előtti egyenlőséget – ami alkotmányos és demokratikus elv – éppen azok számolják fel, akiknek a biztosítása a feladatuk,

a nyugdíjszámítás két módjának megindokolása révén. Persze, nagyon is biztos és dicséretes, hogy egyénileg nézve vannak bátor, alkalmas és józan bírák és ügyészek. Mint ahogy az is biztos, hogy egyénileg nézve vannak olyan katonák is, akik megérdemlik a bérüket. De még akkor is, ha egy kiváltságos csoport minden tagja – egyénileg nézve – becsületes lenne, nem kötelező, hogy ez a csoportra együttvéve is igaz legyen. Senatus bestia, senatores homines honesti, mondták a rómaiak bölcsen.

Ha így van, akkor legalább képmutató érveléseket ne fogadjunk el, hanem mondjuk ki az igazságot: a különleges nyugdíjjal rendelkezőknek nincs semmi joguk erre. Akkor mégis miért van nekik? Mert megtehetik. És ha ezek az érvek nem tetszenek, tekintsenek populistának engem. Nem haragszom meg!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS