Mondja, Iulian Fota, volt elnöki tanácsadó, a Nemzeti Hírszerzési Főiskola igazgatója. Vajon miért?
Donald Trump amerikai elnök már nem tekinti partnernek orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, még várni kell az átalakulóban lévő Európai Unióval kapcsolatos politikája kialakítására, Romániának pedig még a kétsebességes változatban is a közösségi tömb fenntartását kell szorgalmaznia egy olyan újrendeződési korszakban, amikor a területekre már nincs biztosíték, mondta az Adevărul Live-ban a Nemzeti Hírszerzési Főiskola (CNI) igazgatója, Iulian Fota.
Bár azzal az elképzeléssel indult, hogy együtt fog működni Putyinnal, Trump kénytelen figyelembe venni azt az amerikai társadalomból érkező nagyon erős jelzést, mely szerint Oroszország ellenség, véli Iulian Fota.
„Oroszország olyasmiket engedett meg magának, amiket az amerikaiak barátságtalan lépéseknek tartanak, különösen arról a – most már senki által sem cáfolt – kísérletről van szó, hogy beavatkozzanak az amerikai választási folyamatba, vagy befolyásolják azt. Még a Krím illegális elcsatolása után is azt remélték, hogy mégis sikerül partnerségi kapcsolatot kialakítani Oroszországgal. Az amerikai társadalom ma már nem tekint potenciális partnerként Oroszországra. Az amerikai társadalomban nagyon sokan úgy vélik, hogy Oroszország gondot jelent az Egyesült Államok számára. Egyesek még ennél is tovább mennek, ellenségnek tekintik Oroszországot”, mondta az Adevărul Live-ban a volt biztonsági ügyi elnöki tanácsadó.
A Fehér Házban működő új adminisztrációnak és Donald Trump elnöknek figyelembe kell vennie ezt „a nagyon erős jelzést”. Az Oroszországgal kapcsolatos bármilyen partnerség-kiépítési kísérlet elutasításba ütközik majd és „politikai öngyilkosság” lesz, folytatta Iulian Fota.
Voltaképpen már az oroszok sem hisznek egy „szoros együttműködésben” Trumppal, ez pedig az orosz sajtónak az új amerikai elnökkel kapcsolatos hangváltásában figyelhető meg, tette hozzá a CNI igazgatója.
Bár az Oroszországhoz való viszonyulás kezd egyre egyértelműbbé válni, az Európával kapcsolatos még várat magára, véli Iulian Fota.
Szerinte Trump vagy az Egyesület Államoknak azt a hagyományos politikáját folytatja majd, mely szervezetként megerősíteni kívánja az Európai Uniót és kiváltságos kapcsolatra törekszik vele, vagy kétoldalú kapcsolatokat épít majd ki bizonyos kulcsfontosságú európai államokkal.
Európának a kétsebességes folytatás és a megszűnés között kell választania. Ebben a helyzetben kell Romániának fejlődnie, hangsúlyozta ki a volt román hivatalosság.
„Egy új világrend kiépítésének szakaszában vagyunk. Egy ilyenfajta folyamat mindig veszélyes volt egy olyan kicsi országra nézve, mint Románia. Az ilyenfajta átszervezési, újrarendezési folyamat végén arra ébredhetünk, hogy szervezetek tűnnek el”, mondta az Adevărul Live meghívottja.
„Olyan korszakba léptünk, amikor már nem szavatolják a területeket”, mondta Iulian Fota.
„A többsebességű Európa nem azt jelenti, hogy ebek harmincadjára hagynak minket. Saját magunknak okoztuk ezt azzal, hogy csökönyösen elutasítottuk Románia modernizálását. Az igazi választás, ami előttünk áll: a kétsebességes Európa, vagy a nemlétező Európai Unió. Nem vagyunk a második sebességre ítélve. Ha a második sebességű Európa része leszünk, akkor ezért elsősorban mi leszünk a felelősek. Évek álltak a rendelkezésünkre, pénz is volt és technikai segítséget is kaptunk arra, hogy utolérjük a világ többi részét”, mondta Iulian Fota.
Romániának az Európai Unió megőrzésében kellene bíznia, valamint abban, hogy sikeresen túljut ezen az átszervezési folyamaton és államként képes az első sebességig fejlődni. Ellenkező esetben
„Románia és Moldova Köztársaság számára az a fő kihívás, hogy szerencsésen túljussunk ezen az időszakon, csorbítatlanul megőrizzük területi integritásunkat és szuverenitásunkat”, mondta Iulian Fota.
„Olyan korszakba léptünk, amikor már nem szavatoltak a területek. Az Európai Unió nélkül az államok közötti rivalizálások által uralt XVIII. vagy XIX. századba térnénk vissza. Félre kell tennünk a demagógiát és a populizmust és el kell gondolkodnunk azon, hogy mit is akarunk valójában. Senki sem akadályozza meg Romániát abban, hogy elérje az első sebességet. Európa utoléréséhez rendelkezünk a szükséges intellektuális forrásokkal és pénzzel. Politikai akaratra és alkalmasságra van szükségünk”, mondta az Adevărul Live-ban Iulian Fota volt elnöki tanácsadó és a CNI jelenlegi igazgatója.
A műsor teljes egészében itt tekinthető meg.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.