// 2025. október 21., kedd // Orsolya

Nyilatkozgatnak, mint a virág

// HIRDETÉS

A román sajtó se megy a szomszédba a marhaságokért.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László euroképviselő azt mondja, az RMDSZ által bemutatott autonómiatervezet csak kampánycélokat szolgál, tekintettel arra, hogy az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor indul az elnökválasztáson.

„Ez nagyon gyenge, románból fordított, a választók igényére szabott tervezet. Azért volt szükségük erre az iratra, az autonómiára, hogy a választásra való tekintettel népszerűsítsék magukat. Nem tehettek mást, mert állandó versenyben vannak a magyar polgári oldallal, a magyar polgári politikával – és rálicitálnak, a mi politikánkra licitálnak rá”, mondta Tőkés.

Az RMDSZ két hete mutatta be vitatott autonómiatervezetét, ugyanazon a napon, amikor a skótoknak arról kellett szavazniuk, hogy egyetértenek-e a Nagy-Britanniától való elszakadással vagy sem.

Az RMDSZ Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezete szerint a Hargita, Kovászna és Maros megyékből álló régió „jogi személyiséggel rendelkező autonóm régió lenne az egységes és oszthatatlan Románián belül, a helyi autonómia alkotmány és a jelen statútum által szavatolt elvei alapján”.

Az autonómiatervezetről meghatározott ideig közvita zajlik majd a Szövetség honlapján, és csak azt követően kerül be a törvényhozási folyamatba.

Udrea: „Felzaklathatja a lakosságot”

A politikusok, függetlenül attól, hogy hatalmon vannak vagy ellenzékben, egyhangúlag kijelentették: nem támogatják Székelyföld autonómiatervezetét. Az Adevărul Live-ba meghívott Victor Ponta kormányfő egyértelműen kijelentette, hogy nem ért egyet Székelyföld autonómiájával.

„A kezdeményezők jól tudják, hogy a PSD, de más pártok is, láttam Johannis úr álláspontját, azt hiszem, ez egy kampányidőszak és mindenkinek jól meg kell értenie Skócia leckéjét (a fogalmazás az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.) Néha lazán kezeljük a dolgokat. Azt hiszem, európai szinten nem emésztették meg a Koszovóval kapcsolatos tapasztalatot. Megjelent a Krím-ügy, Donyeckben új Transznisztriánk van, tehát azt hiszem, hogy a román állam, egy modern állam kötelessége együtt dolgozni ezen kisebbségek képviselőivel a nagyobb decentralizálás, a közösség életére vonatkozó nagyobb hatáskör megvalósításáért, de nem indulhatunk el egy olyan lejtőn, mely csak széthúzást hoz”, reagált a kormányfő (magyarul az egész interjú itt olvasható – a szerk.)

Elena Udrea, a PMP elnökjelöltje is reagált az RMDSZ tervezetére. Úgy értékelte, hogy a magyar vezetők megvárhattak volna egy régiósításról szóló országos vitát, mert ez a lépés felzaklathatja a lakosságot.

„Választási kampányban vagyunk és hozzászoktunk, hogy a politikai vezetők meg szokták lengetni az etnikai konfliktusok lobogóját. Nagyon jól ismerem a Hargita, Kovászna és Maros megyei helyzetet és a lakosságon belül nincs konfliktus. Csak a politikai vezetők, elsősorban a magyarok részéről van igény a választási ürügyekre, de néha a román politikusok is hasonlóan válaszolnak”, mondta Elena Udrea.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai
Székelyhon

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai

A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.

// még több főtér.ro