Amit nappal raknak, éjjelre leomlik.
A budapesti kormány a szerb határra telepített kerítéssel akarja feltartóztatni a közel-keleti és afrikai menekültek hullámát. Európa felháborodással reagál, de félre kellene tennünk a képmutatást, véli Robert Schwartz.
Sokasodnak a szenvedések és a háborúk. Ezenközben a mindennapok részévé váltak a menekülthullámokat mutató képek. Afrikaiak, közel-keletiek, ázsiaiak, vagy Európa keleti és déli határainál élők tízezrei hagyják el szülőföldjüket. Nemcsak a rombolások és a halál elől menekülnek, hanem a politikai üldöztetések, vagy a szegénység miatt is. És mi a helyzet a biztonságos és virágzó Európával? Európa védekezik, és úgy véli, nem képes politikailag megoldani ezeket a gondokat. És, őszintén szólva, nem is egyszerű.
De falak felhúzása nem jelenthet megoldást. A történelem ezt alaposan, többször is bebizonyította nekünk. Tudja ezt az Európai Unió is; tudja ezt minden egyes tagállam is. És mégis: Európa elbarikádozza magát, szó szerint, egyre több kerítéssel vagy magas fallal. Spanyolország kerítéssel próbálta „megvédeni magát” az észak-afrikai menekültektől. A hellén–török és a bolgár–török határnál is vannak ilyen „akadályok”. És újabbak épülnek majd, például Magyarország és Szerbia határán.
Az európaiak nagyon felháborodtak, de óvakodnunk kellene a képmutatástól. A déli, keleti és délkeleti irányú bővítést az elejétől fogva az EU külső határainak védelmét szolgáló lépések kísérték.
Az új tagok befogadása a közösségbe e határok biztonságának megerősítésétől függött. Az EADS-hoz hasonló nagy európai konszernek több milliárd euró értékben látták el fejlett elektronikus felszerelésekkel a keleti határokat.
A Földközi-tengernél a Frontex ügynökség már régóta felállított egy láthatatlan falat. Európa erőddé változott, melynek falai nemcsak szögesdrótból vagy betonból állnak.
Akár láthatóak, akár nem, a falak nem akadályozták meg a menekülteket abban, hogy kiskapukat keressenek rajtuk, azt remélve, hogy menedékre találhatnak, és valahol máshol lehet jövőjük. Ellenkezőleg, a statisztikák azt bizonyítják, hogy a határok megerősítése csak a halottak és sebesültek számát növelte. Az azokon sikeresen átjutók száma pedig ugyanúgy nőtt, mint általában a menekülteké.
Ennek dacára csökönyösen továbbra is védelmezzük a területünket a menekültekkel és a migránsokkal szemben. Felügyelünk és hagyjuk, hogy felügyeljenek bennünket. Mindezt a jólétünk kedvéért. „Biztonságos származási országokká” minősítünk államokat, holott ezek messze állnak a demokrácia standardjainak teljesítésétől. És magas falakat építünk!
Mindezek a lépések nem hozták meg a várt eredményeket. Eljött az ideje, hogy az EU politikai döntéshozó tényezői ne csak felismerjék a gondokat, hanem humánus és hatékony megoldásokat is találjanak. A menedékjog, a szabad és biztonságos élethez fűződő jog – nem lenne szabad továbbra is aláásni ezeket az alapvető jogokat. Végre az exodus okait kellene megszüntetni. A falakat pedig le kellene rombolni. Többek között az elménkben is! A migrációt többé nem lenne szabad ijesztgetésre használni az EU-ban.
Az egyik első lépés már megtörtént: úgy tűnik, az Európai Bizottság, a Földközi-tengeren történt legutóbbi tragédiák után, módosítani szeretne migrációval kapcsolatos politikáján. Az eddigi kísérletek egyes tagországok önzősége miatt vallottak kudarcot. Az Uniónak most lehetősége van bebizonyítani, hogy komolyan gondolja az európai értékek közösségét.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.