Andrei Pleşu a hivatásos multikulturalisták képmutatásáról, tévedéseiről és címkéző szokásáról.
Jelen szöveg a Dilema Vecheoldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Egy ideje bármilyen (újbóli) találkozás az európai Nyugattal találkozás a multikulturális sokszínűséggel. Nem mindenhol egyforma mértékben és ugyanolyan hatásokkal. Miközben, például, Párizsban az utca és a járókelői annyira megváltoztak, hogy a hely hagyományos szimpatizánsainak nehézséget okoz magukra ismerni az „időszerűségében”, Bécsben a dolgok sokkal barátságosabban, bátorítóbban néznek ki.
Az osztrák „tarkává válása” egy sokszínűségben koherens, mosolygósan sokszínű Európa felpezsdítő, harmonikus változatának tűnt, mely tökéletesen felkészült a „globalizáció” felé nyitásra anélkül, hogy elveszítette volna a helyi báját. Különben is, a multikulturalizmus elkerülhetetlennek tűnik. Akárcsak az ókori Róma végén, a világ tarkává válik, a nyitás, az egyaránt kockázatos és megújító asszimiláció tereként találja fel újra önmagát.
Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy a történéseket úgy kell megértenünk, hogy
Ebben az erőfeszítésben eszembe jutott a Tel-Avivi Tudományegyetemről érkezett Elie Barnavi professzor néhány (nagyjából tizenöt) évvel ezelőtti előadása az Új Európa Kollégiumban. Az előadó megkockáztatott egy (kecses, de határozott) támadást a „multikulturalizmus” ellen. A közönség egy része megdöbbent. A multikulturalizmus része a tabufogalmak leltárának, melyeket nem kérdőjelezhetsz meg anélkül, hogy reakciósnak, szélsőségesnek, nacionalistának és demokráciaellenesnek minősítenének.
A Barnavi úr által megfogalmazott kritikus megjegyzések annál is inkább hihetetlennek tűntek, hogy egy izraelita egyetemi oktatótól, hazája volt párizsi nagykövetétől, baloldali embertől, jóakaró embertől, világot látott embertől érkeztek. Hogyhogy?! – sóhajtott fel a hallgatóság. Nem egy totális kulturális nyitottságért kell harcolnunk? Nem a különbözőséghez való jogot kell serkentenünk és óvnunk? A saját kulturális identitás megőrzése, annak minden sajátosságával, nem része az ember elidegeníthetetlen jogainak? De igen – mondta az előadó. De
Bármelyik újonnan érkezettnek biztosítani kell a választási lehetőséget. Ha elfogadja az általános szabályt, akkor diszkrimináció és a sajátos színe felhígítása nélkül integrálódni fog a befogadó közösségbe. Ha nem, akkor elszigetelten, boldogtalanul és a környezetét is boldogtalanná téve fog élni.
A multikulturalizmus azt hiszi, hogy bizonyos eltérő mentalitások egyszerű egymás mellé helyezése egy közös térbe képes társadalmi szolidaritást és testvéri extázist produkálni. A tapasztalat viszont azt bizonyítja, hogy egy sor egymással nem kommunikáló gettókból álló társadalmi test egy meg nem értéssel és ellenséges érzésekkel aláaknázott társadalmi test. A mindenkire érvényes minimális szabálykészlet elve nem semmisíti meg a különbségeket, ellenkezőleg, védelmezi azokat, egymással összekapcsolja, szimfonikusan terjeszti őket. A multikulturalizmus és a rugalmas integrálódás közötti különbség a rikító tarkaság és a harmónia közötti különbség. Egy olyan társadalomban, ahol a ruhában közlekedés a szabály, nem fogadható el az emberi jogokra és a különbözőség bájára hivatkozó utcai meztelenkedés.
Rendben, de akkor mi különböztet meg bennünket az idegengyűlölőktől és a jobboldali szélsőségesektől? – kérdezi nyugtalanul a militáns multikulturalizmus. Minden! – hangzik a nyugodt elemző válasza, aki nem ijed meg a gyanakvó ítélkezéstől. A szélsőséges nacionalizmus az idegenek kitaszítását prédikálja, miközben mi a befogadásukról beszélünk. Csakhogy a befogadás előzetes tárgyalásokat és mindkét részről történő „engedményeket” feltételez oly módon, hogy a mindennapi gyakorlatban senki se zavarjon senkit. Persze, nem könnyű világos és végleges határokat meghúzni az elfogadható legszükségesebb dolgok és a sértő szabályozások között, azok között a dolgok között, melyek esetében megegyezésre lehet jutni és azok között, melyek csak az eltorzulás árán lehet alkudozni. Egyértelmű, hogy ha osztrák állampolgárságot akarsz, akkor bizonyítanod kell a nyelvtudás bizonyos szintjét, ami nélkül nem tudsz majd alkalmazkodni. Az is világos, hogy tiszteletben kell tartanod a befogadó ország törvényeit. Az már nem ennyire világos, hogy szükséges-e és (létfontosságú-e) turbánban járni egy párizsi középiskolába vagy a vegyes osztályok felszámolását követelni. Egy rakás különbség behordása ugyanabba a manézsba nagyon bonyolult kérdéseket vet fel, melyeket nem lehet politikailag korrekt szlogenekkel és konjunkturális álpolitizálással megoldani.
Hosszasabban el szerettem volna beszélgetni Barnavi úrral. Például felhívtam volna a figyelmét – és minden bizonnyal egyetértettünk volna –
Először is úgy tűnik, hogy propagandisztikus purizmusukban nem veszik észre és nem érzik magukat érintve, hogy furcsa ellentét feszül a „multikulti” ideológia és az egyre általánosabb egynyelvűség között. Mindnyájan a sokszínűség életerős gyönyörűségéről beszélünk, de azt… angolul tesszük. A repülőterek ügyfelei által mutatott ruházati gazdagság hipermultikulturális. De a hangzavar szigorúan brit. Már nincs jogunk nem tudni angolul, vagy – másképp mondva – ha azt ismerjük, akkor az összes többit hanyagolhatjuk, természetesen továbbra is multikulturalizmusról csicseregve élénken.
A képmutatás második formája még drámaibb. A multikulturalizmus előnyeiről szóló diskurzust – szinte mindig – a liberális demokrácia előnyeiről szóló diskurzus kíséri. Minden bölcs ember egyetért abban, hogy a liberális demokrácia az optimális társadalmi-politikai szervezési rendszer, a faj legintelligensebb szemfényvesztése, amikor jogokról, szabadságokról és értékekről van szó. A gond viszont az, hogy a multikulturalizmust nem alkalmazzák politikai téren is. Demokratikus Afganisztánt akarunk, demokratikus Irakot, demokratikus Zimbabwét, más szavakkal: egy homogén (demokratikus és angolul beszélő) világot, azaz a multikulturalizmus elmélete és a globális homogenizálás gyakorlata egyfajta kombinációját, a helyi történelmi hagyományok, az etnikai, vallási, stilisztikai opciók „jellegzetes színe” nélkül. Ez túlságosan „dialektikus” a mostani felfogóképességemhez képest. Még elgondolkodom majd rajta. Felvilágosításokat várok a „civil társadalomtól”.
Ui.: E vita kontextusában nem hagyhatom észrevétlenül a Brexit politikai döntésének furcsaságát. Már fiatalként is csodáltam Nagy-Britanniát. Többek között a jól adagolt konzervativizmusa és – természetesen – a humora miatt is. Most viszont azt tapasztalom, hogy Albion hirtelen úgy döntött, hogy a „forradalmi” stilisztikával, a radikális gesztikulálással, egy szomorú humorérzék-vesztés – elkerülhetetlen – hatásával kísérletezik. Nehezen érthető, hogy – a mai világ összes gonosza közül – miért pont a zsenge Európai Uniót választod „ellenfeledül”. Hogyan emelheted politikai eszmévé az elszigetelődést? Régi csodálatom szemszögéből nézve a szakítás retorikája és a túlzott hangoskodás nem illik bele a brit civilizáció hagyományos portréjába… Ez a „kísérlet” nem válik előnyére. Közép- és Kelet-Európa országai pedig, melyek éveken keresztül harcoltak azért, hogy integrálódjanak az EU-ba, nagyon nehezen tudják felfogni, hogy egy Nagy-Britannia szintű ország ennyi erőfeszítést pazarol azért, hogy leváljon arról a közösségről, amelyhez hagyományaiból fakadóan tartozik. Egyetlen vigaszunk marad: bár Anglia távozik, Shakespeare és az angol nyelv velünk marad…
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.
Meghalt vasárnap egy barcaszentpéteri siklóernyő-oktató, akinek repülés közben kikapcsolódott a felszerelése és lezuhant a magasból – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Továbbá ha hirtelen felindulásból kivágná a diófát az udvarán, ne tegye!
A keresőcsapatok kedden délután megtalálták a kiskorút, aki a Szovátához tartozó Szakadát település erdei területén tűnt el a délben.
Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.