Mit nem értett meg az RMDSZ soha a kormányzásból

Az RMDSZ minden követelése székely zászlókra, a magyar nyelv használatára, elválasztott iskolákra, elválasztott tartományokra, elválasztott polgárokra korlátozódik. Nem lenne-e gazdaságilag is, társadalmilag is hasznosabb, ha a magyarok vezetői az integrálásukért harcolnának és nem az elszigetelésükért? Jobban fognak-e a magyarok élni, ha mindenki kitűz majd egy székely zászlót a kalapjára? Akkor egyszerű lenne: adjunk nekik zászlókat és nincs többé szükségük kórházakra, nyugdíjakra vagy munkahelyekre.

A zömmel magyarok által lakott térségek, parlamenti és kormányzati képviseletük dacára, a munkanélküliség bajnokai, pocsék útjaik vannak, de zászlókra szükségük van. A politikusaik pedig ahelyett, hogy a régió gazdasági és társadalmi elszigetelődését oldanák meg, még néhány zászlóval és iskolával akarják „megsegíteni” a magyarokat, hogy egy vak hangot se tudjanak már románul. Aztán pedig, persze, arra a követelésre ébredünk, hogy az állam térségbeli intézményei használják a magyar nyelvet, mert a kérdéses etnikumúak rosszabb helyzetbe kerülnek Romániában, mint a kínaiak, bár ez utóbbiak legalább igyekeznek megtanulni románul. Azon túl, hogy alkotmánysértő a magyar nyelv bevezetése a román állam intézményeiben, milyen haszonnal jár a magyar közösség fejlődésére nézve, ha ott minden egy ördögi körbe zárul, amiből már nem kommunikálnak kifelé, az ország többi részével pedig lehetetlenné válik a kommunikáció?

Már csak a fanatikus szektásoknál találsz ilyen életfilozófiát: elszigetelődés a saját közösségeden belül és a kapcsolatok megszakítása a társadalom többi részével, egy önmagába zárt világ létrehozása, mely már csak önmagához és az abszolútumhoz igazodik, bárhogy is fogalmazták azt meg. A magyar politikai elképzelésben az etnikum az abszolútum, minden, ami azon kívül van, démoni, és halálos bűnként kell megszabadulni tőle. A közösség vezetői, akárcsak a szekták esetében, szigorúan manipulálják a mentális horizontot és bármilyen, az abszolutista víziót megcáfolni képes külső információt cenzúrázni kell. A magyar politika a kérdéses etnikai közösséget amisok csoportjává változtatja, amiből nem lehet kilépni és amihez nem lehet csatlakozni.
A magyaroknak rá kellene ébredniük, hogy elsősorban ők szenvedték meg ezt az elszigetelődési politikát, de – meglepetés! – ezt nem tudhatják meg, mert nem olvasnak románul és az egész magyar média az elszigetelődés eme legfőbb célkitűzését szolgálja. Az egyetlen külső kapcsolat a budapesti Szent Várossal van, ahonnan az isteni tanítások és a fény érkezik, valamint némi pénz, amit azonban szintén az elszigetelődésre, magyar iskolákra és kiadványokra használják fel.

Egy láthatatlan határ zárja be a közösségükbe a magyar etnikumúakat azokban a térségekben, ahol e kategória többségben van, amihez vezetőik jelentősen hozzájárulnak. Velük ellentétben a mások között élő magyar etnikumúak alkalmazkodnak és a dolgukkal törődnek, tehát lehetséges. De a magyar politikusok által létrehozott regionális szektán belül a nap székelyül kel fel, mint a zászlón, majd magyar nyelven nyugszik és az ottani lakosnak ennél többet nem is kell tudnia. Ezáltal saját politikusaik foglyai maradnak, alternatíva és emancipációs távlat nélkül. Könnyen megérthetjük, hogy ki nyer ezen. Mint ahogy azt is, hogy ki veszít…