Románia Moldova Köztársasággal való egyesülésének lehetőségét a közelmúltban egyre többször emlegették a sajtóban, főleg azt követően, hogy Traian Băsescu román államfő nyíltan kijelentette: Románia új országterve az egyesülésre épül. Az Adevărul román országos napilap munkatársainak egy csoportja úgy gondolta, hogy egy hétre a Moldova Köztársaságba utazik annak felderítésére, hogy mit gondolnak a Pruton túliak erről.
„Moldova Köztársaságban a harc az unionisták – akiknek meggyőződésük, hogy az egyesülés természetes dolog – és a függetlenségpártiak között zajlik. Utóbbiak az egyesülés felvetését Moldova Köztársaság biztonsága, függetlensége és szuverenitása elleni támadásnak tekintik. E két – egyáltalán nem kisszámú – tábor között egyetlen hang hiányzott teljesen: a népé” – vélekednek az újságírók. Ezért arra voltak kíváncsiak, mit mondanak az emberek a Romániával történő egyesülés gondolatáról, és meghallgatták mindkét tábor véleményét is.
„Az egyesülés nem egy egyszerű, az ország térképének újrarajzolását célzó ambíció. Mindezekről politikusok, vállalkozók, aktivisták, helyi hírességek, munkások, tinédzserek és olyan emberek beszéltek nekünk, akik átmentek Moldova utóbbi évtizedekben lezajlott háborúin és forradalmain. Nem tudjuk pontosan megszámolni, mennyi közös dolog van a romániai románok és a moldova köztársasági moldovaiak között – az ezzel kapcsolatos vita igazán heves. Egy dolog biztosan közös: az a mánia, hogy a németekhez hasonlítjuk magunkat. Mindenben – a politikában, az infrastruktúrában, a gazdaságban, az ambíciókban és a kudarcokban” – összegzik tapasztalataikat az újságírók. Megállapítják, hogy mind a politikusok, mind az egyszerű emberek a mai Moldovát az 1999–2000-es évek Romániájához hasonlítják. Ugyanaz a zavaros átmeneti időszak jellemző ma Moldovára, mint akkor Romániára: „a politikát a kommunista korszakban kinevelődött posztdecemberi vezetők kebelén felnevelkedett maroknyi ember uralta, a korrupcióról és az igazságszolgáltatásokról nagy általánosságokban beszéltek, vitatott volt a sajtó függetlensége”.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.