Miért nehéz liberálisnak lenniük a liberális politikusoknak egy olyan demokráciában, mint a mienk?

Jelen szöveg a Marginalia oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az európai parlamenti választáson leadott szavazatok struktúrája azt mutatta, hogy – valószínűleg – civilizáltabb demokráciánk lesz. Civilizáltabb igen, de liberális is? Hiszen gazdaságunk liberalizmus nélkül nem működhet majd jól, annak ellenére, hogy a társadalomban az ellenőrzést átvevő racionalistán konstruktivista gondolkodás szemüvegén keresztül eltorzul a tér, a látómezőn kívül hagyva a gazdasági szabadságot, amelyről senki sem beszél, de amely nélkül életszínvonalunk sem abszolút módon, sem másokhoz viszonyítva nem növekedhetne. Mindenesetre az biztos, hogy – e tekintetben –

a helyzetünk nem változott az Európai Unió többi országához képest: már sok évtizede ugyanazon az utolsó előtti helyen vagyunk.

Bármely demokrácia a szabadság ideáljával kezdődik és előbb vagy utóbb, még ha egyes esetekben ez az utolsó pillanatig nem válik nyilvánvalóvá, az egyenlőség bálványként való elfogadásával ér véget. Lord Acton azt mondta, hogy a szocializmus (melynek az egyenlőség a bálványa) „olyan fogyatékosság, mely minden érett demokráciában megjelenik” (Essays on Freedom and Power, The Free Press, 130. o.). De az egyenlőségnek ezt a bálványát, mely csak erőszakkal valósítható meg, sohasem lehet végigvinni és véglegesíteni, olyan délibáb marad, melynek következtében állandóan jelen van és – esetleg – nő is az egyesektől elvevés és másoknak adás ereje. De az erőszak mélységesen ellentétes a szabadsággal.

Ez a mai liberális pártok gondja: a legtöbbek szemét eltakarta a konstruktivista racionalizmus leple. Az elkövetkező kampányokban a liberálisoknak nehéz lesz majd liberálisoknak lenniük. Az elején léteznek a liberális párti alapítókat egyesítő elvek, és bár meglehet, hogy továbbra is megmaradnak a szabadságot szeretők szívében, a szavazatszerzés igénye miatt fokozatosan feladják azokat. Ezt a gondolatot kihangsúlyozva Hayek már a 70-es, 80-as években rámutatott arra, hogy

a demokrácia egyre inkább olyan rendszerré vált, mely nem nyújt védelmet az érdekcsoportokkal szemben,

melyek összefoghatnak és nyomást gyakorolhatnak a kormányokra, hogy azok javítsák ki a nekik nem tetsző dolgokat. Következésképpen egy ilyen hatalommal rendelkező kormány korlátlanul beavatkozhatna az emberek életének minden területén. Ha rendelkeznének ezzel a hatalommal, mutat rá Hayek, akkor a kormányok nem tehetnék meg, hogy ne használják fel azon érdekcsoportok összes óhajainak a kielégítésére, melyektől szavazataikat kapták, mert többé nem kapnák meg.

Így aztán a politikusoknak érdekük megvédeni magukat egy ilyen helyzettől, hiszen nem tudnak minden érdeket kielégíteni és végül azért veszítik el a választást, mert bizonyos érdekek kielégítését választva sok más érdeket kielégítetlenül hagynak. Ez világosan látszott a május 26-i választáson. A bérek és nyugdíjak fenntarthatatlan ütemben történt növelése szembekerült a vállalkozások szabadságérdekével és csoportok közötti igazságtalanságokat tűntek táplálni. Ez csak az egyik megemlíthető példa.

Csak egyetlen megoldás van arra, mutatott rá Hayek (Law, Legislation and Liberty, 3. köt., 1993), hogy a kormányok ne váljanak az érdekcsoportok foglyaivá: általános elvek bevezetése. Ezeket bele lehet foglalni ilyen jellegű törvényekbe vagy az alkotmányba, melyek világosan rögzítik a partikuláris lépések határait. De

napjaink demokráciái nagyon lazákká váltak az általános elvek terén, mert úgy hiszik, hogy a lakosság többségének akaratát képviselik.

E fikció nevében módosítják azokat a törvényeket, melyek azokat az elveket vezetik be, melyeknek korlátozniuk kellene a hatalom képességét arra, hogy partikuláris lépések tegyen meg, miközben azt hiszi, hogy a „nép akaratát” képviseli. Ám ezeknek az elveknek a hiányában már nem a többség akaratát képviselik, hanem csak bizonyos többségek akaratát, melyek tárgyalások útján jönnek létre bizonyos partikuláris célok elérése érdekében, melyek lényegében kedvezmények nyújtását jelentik szavazatokért cserébe.

A politikusok számára nagy a kísértés, hogy az elvek és a „nép akarata” között válasszanak, ahogy jelenleg a populizmus elterjedése mutatja sok olyan demokráciában, melyekben nincs hagyománya az elvek szentségének és ekként való kezelésüknek. Lényegében véve ez a legmélyrehatóbb módja megsérteni a törvényhozói és a végrehajtó hatalom szétválasztását: a parlamentek nagyrészt a kormányoknak vetik alá magukat, ha pedig ez közvetlenül nem is történik meg, a jogtalan „én csináltalak, én is öllek meg” elv alapján olyan lépések érvényesítését követelik a kormányoktól, melyek megsérthetnek törvényben rögzített általános elveket. A legmélyebb értelemben éppen ez az alapja a másik hatalom, nevezetesen a bírói hatalom függetlensége megsértésének. Gondolják végig, hány kormány és milyen okokból váltotta egymást Romániában az utóbbi két és fél évben. És ha szükséges, akkor azt a törvényt is meg lehet változtatni, hogy törvényessé tegyék a parlament által kért lépést. Ezen az útvonalon sértik meg a modern társadalmakban a legmélységesebb, de a legnehezebben látható módon is a hatalmi ágak szétválasztását és végül a szabadságot is.

Ebben a kampányban, mint ahogy a korábbiakban sem hallottam a hatalmi ágak jobb szétválasztásáról és a törvény uralma érvényesítésének szükségességéről.

Csak jogállamról hallottam, ami nem ugyanaz, mint a törvény uralma, valamint a nép akaratáról. Pontosabban, ez utóbbira vonatkozóan politikusokat hallottam arról beszélni, hogy a parlamentbe bekerülve úgy fognak szavazni, hogy érvényre juttassák a nép akaratát. A nép akaratát? Nem a törvények akaratát? A törvény uralma nélkül a nép akaratától nincs túl sok lépés a népbíráskodásig. Amikor még azt fogják hallani az önök szavazatát kérőktől, hogy a nép akaratának teljesítése érdekében fognak szavazni, akkor féljenek, hiszen ennek az akaratnak a nevében lehet a legkönnyebben megindokolni az erőszakot, akármilyen formája legyen is annak (fizikai, lelki, félelem, túladóztatás, utasítási és ellenőrzési szabályozások formájában megvalósuló és így tovább) és kérdezzék meg tőlük, mit értenek a törvény uralma alatt.

Mert különben a nép akaratát megszavazni fantazmagória, semmilyen más módon nem értelmezhető dolog, mint különféle érdekcsoportokkal és nyomásgyakorlással kapcsolatosan. Amikor a nép átengedi a hatalmat, sohasem teszi feltételek nélkül, hanem olyan elvekért cserébe, melyeket törvényekbe kell foglalni, meg kell őrizni és tiszteletben kell tartani. E törvények nélkül a hatalom nem tesz egyebet, mint beavatkozik a polgárok egyéni dolgaiba, még akkor is, ha ez nem mindenki számára nyilvánvaló az elejétől fogva. Ez a beavatkozás pedig az erő megnyilvánulásának az egyik formája és a szabadság elvesztésével egyenértékű.