// 2025. május 19., hétfő // Ivó, Milán

Miért „allergiásak” a kelet-európai országok a politikai korrektségre?

// HIRDETÉS

A keleti népeknek nem volt szükségük a woke- és eltörléskultúra-mozgalmakra, hogy tudják, mit jelent a saját nemzeti hagyományokkal való erőszakos szakítás.

A szöveg a Libertatea oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A reneszánsz és a protestáns reformáció által elindított, majd a felvilágosodás által kiteljesített és a demokrácia kora által politikailag kifejezett nyugati modernitás (amelyet helyenként a totalitárius rezsimek által kierőszakolt utópisztikus epizódok tarkítottak) erőteljes kettősségeken nyugodott: ráció–hit, tudomány–vallás, reakció–haladás, közérdek–magánérdek, a hatalmi ágak szétválasztása, az emberi jogok, baloldal (egalitárius) és jobboldal (liberális), pártok–szakszervezetek, gondoskodó állam–egyházak, humanizmus és politechnika stb.

Néhány évszázad elteltével – mialatt megjelölte a területét – az történt, hogy

a modernitást saját komplexitása gyűrte maga alá.

A pontosan meghatározott kettősségek relativizálódtak, a megismerés különböző területei között húzódó határok átjárhatóvá váltak, a társadalmi és szakmai hierarchiákat megkérdőjelezték, egyrészt felülről lefelé – a populista pártokon keresztül –, másrészt alulról felfelé – a közösségi hálók megjelenése által. Továbbá a szilárd, emberközpontú értékeket felváltották a gyenge, folyékony, menet közben átszerkesztett értékek, a közösségi élet egyre nagyobb összezavarodottsága közepette.

A fenti átalakulások már a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve elkezdték meghatározni a „posztmodernitást”, és a Szovjetunió 1991-es szétesése után a paradigma végének gondolatát egyre erősítette az az elképzelés, hogy a hidegháborúval együtt lezártuk az „ideológiák korszakát” és az indusztriális kort is. A modernitás „után” élni egyre inkább azt jelentette, hogy

az ember szakított kulturális gyökereivel, szokásaival, intézményeivel és (nyugati messianisztikus) attitűdjével,

hogy belépjen a rohamos technológiai változások, a bizalmatlanság és az ellentmondások korszakába.

Azt mondhatjuk, hogy berendezkedtünk abba, amit a Sztálin által likvidált egyik okos ellenfél, Lev Trockij „permanens forradalomnak” nevezett. Egy homályos időszakban élünk tehát, amely a lehetetlent ígéri, ám ugyanakkor egyre inkább megnehezíti mindennapi életünket, mind a folyamatos változáshoz való alkalmazkodás lélektani ára, mind pedig a jelenre alapozott, előre látható jövő bizonytalansága által.

A „klasszikus” Nyugaton – amely ellenállt a szovjetesítésnek – a régi szokások inerciája (a jólneveltségi kódextől a vagyonok rétegződéséig és a karrierek során számításba vehető érdemkritériumokig) jelentősebbnek tűnik, mint az EU és a NATO bővítése útján „kiterjesztett” Nyugaton.

A látszólag konzervatívabb volt kommunista blokkban élő felnőtt generációk,

amelyek átkeltek a demokratikus „tranzíció” sivatagán, nehezebben alkalmazkodtak a posztmodernitáshoz, mert jobban leterhelte és zavarta őket „az agyafúrt történelem”, mint ahogy az Európa nyugati részén élő polgári társadalmak esetében történt.

Az említett generációk már eleve átélték az erőltetett modernizáció legbrutálisabb változatát, a marxista-leninista rezsimek kezdetleges formájában. A románoknak, oroszoknak, bolgároknak, lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak vagy magyaroknak nem volt szükségük a woke- és eltörléskultúra-mozgalmakra, hogy tudják, mit jelent a saját nemzeti hagyományokkal való erőszakos szakítás, a radikális tagadás nevében.

A kommunista Keleten szobrokat döntöttek le, könyveket tiltottak be és „bűnös” társadalmi kategóriákat jelöltek meg, mindezt 50 évvel azelőtt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban zajló kulturális háború – amelyet importáltak öreg kontinensünkre is – bevezette a „politikai korrektség” dogmatizmusát és a poszt-kolonialista revizionizmus jegyében újraírja a történelmet.

Épp ezen ismétlődés-érzés az oka annak, hogy

a kelet-európai nemzetek jó része nagyon ellenségesen viszonyul

az amerikai egyetemeken vagy az Európai Bizottságban tevékenykedő „liberális” elitek által felkarolt új ideológiai divatokhoz.

A nemrég még a „szocialista lágerben” fogolyként élő népek frusztrált ellenkezéssel fogadnak egy, még az 1968-as nyugati diáklázadások idején szárba szökkent programot, amely Sztálin, Mao és Fidel Castro gondolataiból merített, és amelyet Che Guevara „ikonikus” szimbóluma jellemez.

Nekik úgy tűnik, hogy ami a gondolatok nyugati piacán most történik,

nem más, mint az elméleti marxizmus restaurációja,

annak érdekében, hogy hi-tech formákban és kapitalista glazúr alatt újraindítsák a valós kommunizmust, amely alól annyi áldozat árán felszabadultak három évtizeddel ezelőtt.

Természetesnek tartom, hogy a romániai új generáció – amelytől idegen az „alkalmazott” bolsevizmus valósága – magáévá teszi a politikai korrektség programját, kritikátlanul és tele fiatalos lelkesedéssel. Tézisem viszont az, hogy a idősebbek „konzervatív” ellenállása nem annyira az oktatásbeli hiányosságokból, szellemi bénultságból és kulturális fáziseltérésből fakad, mint abból az ösztönből, hogy ne veszítsék el ismét, még az életük során az 1989-ben csodálatos módon visszanyert alapvető szabadságokat.

„Illiberalizmusként” megbélyegezni ezt az ellenállást

egyet jelent a jelenség intellektuális genézisének és társadalmi dinamikájának mellőzésével, amely baljós értetlenséghez vezet, ami az európai építkezést illeti. Ugyanakkor politikai teret nyit a lekülönbözőbb álkonzervatív, fundamentalista, xenofób és euroszkeptikus szélsőséges csoportok számára.

Jelképesen szólva, talán esély lett volna az Európa keleti és nyugati része közötti kommunikációs válság feloldására, ha történetesen az Európai Bizottság egyik volt elnöke nem leplezte volna le éppen Karl Marx szobrát Trierben, 2018-ban…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Fall Sándor

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Megtisztelő-e, hogy Crin Antonescu Székelyföldre látogatott, és ha igen, akkor miért nem?

Varga László Edgár

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Elmentem az operába, hogy „lássam élve” Tamás Gábort

Sólyom István

Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.

Van-e lövésünk arról, mi a medvehelyzet Romániában?

Sánta Miriám

El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Elnökválasztás az őrület határán
Főtér

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.

Az Otopeni repülőtéren látták George Simiont a választási veresége után
Krónika

Az Otopeni repülőtéren látták George Simiont a választási veresége után

A bukaresti Otopeni repülőtéren bukkant fel George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje hétfőn reggel, amikor már biztossá vált, hogy elvesztette az államfőválasztást.

Nagyon szoros a verseny, fej fej mellett Nicușor Dan és George Simion – hírek kedden
Főtér

Nagyon szoros a verseny, fej fej mellett Nicușor Dan és George Simion – hírek kedden

Két közvélemény-kutatás eredményei is megjelentek kedden, izgalmas eredményeket mutatnak. Szatmár megyében a csomagtartóból árultak 1,5 millió euró értékű műkincseket, amik egy franciaországi múzeumból tűntek el.

Már az urna mellett nyilatkozni akartak, kitessékelték Simionékat a szavazókörzetből
Székelyhon

Már az urna mellett nyilatkozni akartak, kitessékelték Simionékat a szavazókörzetből

Ismét közösen szavazott George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje Călin Georgescu volt független elnökjelölttel Mogoșoaia-n.

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában
Krónika

Hatvan százalék fölött jár a részvétel az államfőválasztás második fordulójában

A belföldi szavazóhelyiségek megnyitásával vasárnap megkezdődött a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen a voksolásra jogosult mintegy 19 millió nagykorú állampolgár eldöntheti, ki lesz az ország következő elnöke.

Hargita és Kovászna megye jól teljesít
Székelyhon

Hargita és Kovászna megye jól teljesít

Nagy a szavazókedv Székelyföld két megyéjében: Hargita és Kovászna megyében 11 óráig többen mentek el szavazni, mint két héttel ezelőtt délig. Maros megyében egyelőre nincs „meglepetés”.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Fall Sándor

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Megtisztelő-e, hogy Crin Antonescu Székelyföldre látogatott, és ha igen, akkor miért nem?

Varga László Edgár

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Elmentem az operába, hogy „lássam élve” Tamás Gábort

Sólyom István

Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.

Van-e lövésünk arról, mi a medvehelyzet Romániában?

Sánta Miriám

El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.

// HIRDETÉS