A keleti népeknek nem volt szükségük a woke- és eltörléskultúra-mozgalmakra, hogy tudják, mit jelent a saját nemzeti hagyományokkal való erőszakos szakítás.
A szöveg a Libertatea oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A reneszánsz és a protestáns reformáció által elindított, majd a felvilágosodás által kiteljesített és a demokrácia kora által politikailag kifejezett nyugati modernitás (amelyet helyenként a totalitárius rezsimek által kierőszakolt utópisztikus epizódok tarkítottak) erőteljes kettősségeken nyugodott: ráció–hit, tudomány–vallás, reakció–haladás, közérdek–magánérdek, a hatalmi ágak szétválasztása, az emberi jogok, baloldal (egalitárius) és jobboldal (liberális), pártok–szakszervezetek, gondoskodó állam–egyházak, humanizmus és politechnika stb.
Néhány évszázad elteltével – mialatt megjelölte a területét – az történt, hogy
A pontosan meghatározott kettősségek relativizálódtak, a megismerés különböző területei között húzódó határok átjárhatóvá váltak, a társadalmi és szakmai hierarchiákat megkérdőjelezték, egyrészt felülről lefelé – a populista pártokon keresztül –, másrészt alulról felfelé – a közösségi hálók megjelenése által. Továbbá a szilárd, emberközpontú értékeket felváltották a gyenge, folyékony, menet közben átszerkesztett értékek, a közösségi élet egyre nagyobb összezavarodottsága közepette.
A fenti átalakulások már a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve elkezdték meghatározni a „posztmodernitást”, és a Szovjetunió 1991-es szétesése után a paradigma végének gondolatát egyre erősítette az az elképzelés, hogy a hidegháborúval együtt lezártuk az „ideológiák korszakát” és az indusztriális kort is. A modernitás „után” élni egyre inkább azt jelentette, hogy
hogy belépjen a rohamos technológiai változások, a bizalmatlanság és az ellentmondások korszakába.
Azt mondhatjuk, hogy berendezkedtünk abba, amit a Sztálin által likvidált egyik okos ellenfél, Lev Trockij „permanens forradalomnak” nevezett. Egy homályos időszakban élünk tehát, amely a lehetetlent ígéri, ám ugyanakkor egyre inkább megnehezíti mindennapi életünket, mind a folyamatos változáshoz való alkalmazkodás lélektani ára, mind pedig a jelenre alapozott, előre látható jövő bizonytalansága által.
A „klasszikus” Nyugaton – amely ellenállt a szovjetesítésnek – a régi szokások inerciája (a jólneveltségi kódextől a vagyonok rétegződéséig és a karrierek során számításba vehető érdemkritériumokig) jelentősebbnek tűnik, mint az EU és a NATO bővítése útján „kiterjesztett” Nyugaton.
amelyek átkeltek a demokratikus „tranzíció” sivatagán, nehezebben alkalmazkodtak a posztmodernitáshoz, mert jobban leterhelte és zavarta őket „az agyafúrt történelem”, mint ahogy az Európa nyugati részén élő polgári társadalmak esetében történt.
Az említett generációk már eleve átélték az erőltetett modernizáció legbrutálisabb változatát, a marxista-leninista rezsimek kezdetleges formájában. A románoknak, oroszoknak, bolgároknak, lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak vagy magyaroknak nem volt szükségük a woke- és eltörléskultúra-mozgalmakra, hogy tudják, mit jelent a saját nemzeti hagyományokkal való erőszakos szakítás, a radikális tagadás nevében.
A kommunista Keleten szobrokat döntöttek le, könyveket tiltottak be és „bűnös” társadalmi kategóriákat jelöltek meg, mindezt 50 évvel azelőtt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban zajló kulturális háború – amelyet importáltak öreg kontinensünkre is – bevezette a „politikai korrektség” dogmatizmusát és a poszt-kolonialista revizionizmus jegyében újraírja a történelmet.
Épp ezen ismétlődés-érzés az oka annak, hogy
az amerikai egyetemeken vagy az Európai Bizottságban tevékenykedő „liberális” elitek által felkarolt új ideológiai divatokhoz.
A nemrég még a „szocialista lágerben” fogolyként élő népek frusztrált ellenkezéssel fogadnak egy, még az 1968-as nyugati diáklázadások idején szárba szökkent programot, amely Sztálin, Mao és Fidel Castro gondolataiból merített, és amelyet Che Guevara „ikonikus” szimbóluma jellemez.
Nekik úgy tűnik, hogy ami a gondolatok nyugati piacán most történik,
annak érdekében, hogy hi-tech formákban és kapitalista glazúr alatt újraindítsák a valós kommunizmust, amely alól annyi áldozat árán felszabadultak három évtizeddel ezelőtt.
Természetesnek tartom, hogy a romániai új generáció – amelytől idegen az „alkalmazott” bolsevizmus valósága – magáévá teszi a politikai korrektség programját, kritikátlanul és tele fiatalos lelkesedéssel. Tézisem viszont az, hogy a idősebbek „konzervatív” ellenállása nem annyira az oktatásbeli hiányosságokból, szellemi bénultságból és kulturális fáziseltérésből fakad, mint abból az ösztönből, hogy ne veszítsék el ismét, még az életük során az 1989-ben csodálatos módon visszanyert alapvető szabadságokat.
egyet jelent a jelenség intellektuális genézisének és társadalmi dinamikájának mellőzésével, amely baljós értetlenséghez vezet, ami az európai építkezést illeti. Ugyanakkor politikai teret nyit a lekülönbözőbb álkonzervatív, fundamentalista, xenofób és euroszkeptikus szélsőséges csoportok számára.
Jelképesen szólva, talán esély lett volna az Európa keleti és nyugati része közötti kommunikációs válság feloldására, ha történetesen az Európai Bizottság egyik volt elnöke nem leplezte volna le éppen Karl Marx szobrát Trierben, 2018-ban…
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.