Mi választ el bennünket a normalitástól?

Jelen szöveg a Dilema Veche oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A „normalitás” kézenfekvő fogalomnak tűnik. Mindenki érteni véli. Mindnyájan azt hisszük, tudjuk, mi a „normális” és mi nem, emberileg és társadalmilag mi „természetes” és mi tekinthető kisiklásnak, nem helyénvalónak, esetleg botrányosnak.

De éppen azért, mert úgy véljük, hogy tudjuk, nem gondolkodunk el eléggé a „normális” normalitásán. Már nem nyugtalanít, nem idegesít bennünket a mindennapi aberráció, az elemi szabályok felfüggesztése, a hebehurgya légkör, melyben zihálva lélegzünk. Sőt, mára már „normálisnak” tekintjük a „helyzetet”. Ez a helyzet! Ilyen az élet! Ne legyünk idealisták! Még akkor is gondolkodjunk pozitívan, ha sötétben és mocsokban evezünk.

Nem áll szándékomban – egy újságcikkben – felépíteni a normalitás bonyolult elméletét. Nem lenne normális! De megpróbálkozhatok a rendetlenség mindennapi tapasztalatból vett legalább néhány (véleményem szerint nyilvánvaló) tünetének jelzésével.

1. A politikum inflációja.

Egy civilizált, demokratikus, megállapodott – röviden „normális” – országban a politika nem özönli el zajosan a közérdeket. Nincs minden nap képernyőn. Egy felelős kormány választás után belép a hatékonyság „rutinjába”, az ellenzék pedig a kritikus felügyelet rutinjába. De az egyszerű polgár elmehet a dolgára. Persze, nem válik vakká és süketté mindarra, ami a „csúcson” történik, de napi érdeklődésében a szakmára, a karrierre, a családra, a szabadidőre, a barátokra helyeződik a hangsúly. Nem tartja állandóan ezen vagy azon a miniszteren, parlamenti képviselőn, a közéletben és a médiában zajló pártcsatározásokon a szemét. Mert nincs rá szükség. Mert a „normális” politikusok teszik a dolgukat a saját területükön, hozzáértő módon, csinnadratta nélkül kenegetik a jó kormányzás, az ország anyagi és közösségi jólétének gépezetét. Az, hogy hevesen éljük meg a hatalom arénájában zajló eseményeket, annak a bizonyítéka, hogy elvesztettük az igazán fontos dolgok értelmét, hogy többé nem a saját problémáinkra, sorsunkra összpontosítunk, hanem a csúcson lévő „sztárok” külső őrületére. A „normális” polgár csak a polgári sorsfordító pillanatokban „zoon politikon”: választások, népszavazások, célzott, az általános érdek esetleges sérülésével kapcsolatos tüntetések. Amúgy más dolgok foglalkoztatják. Ezért delegálta a „választottakra” a döntését: hogy ő a saját dolgával törődhessen! Amikor viszont a „választottak” nem úgy teszik a dolgukat, ahogy kellene, akkor a polgárok arra ébrednek, hogy elszabotálják az önbeteljesítés felé vezető természetes mozgósításukat és a „rendszer” működési zavara miatti megfosztottságukat élik meg. A politika válik életrajzunk tengelyévé ahelyett, hogy az egzisztenciális pályánk számára biztosítaná diszkréten és hatékonyan az optimális körülményeket.

2. A politikum túlságosan jelen van, de nemcsak azért, mert

inkább a díszcsaták stadionjában szeret tevékenykedni

ahelyett, hogy megmaradna a közigazgatás műhelyében. A képviselői rossz minősége miatt is. Siralmassá vált a piramis csúcsáig eljutó káderek kiválasztása. Zavarosan, üvöltözve és helytelenül szokás beszélni. Az eszmék versenyét már régen felváltotta a bunkó birkózás, a kocsmamodor, a plebejus öltözet – röviden, a vulgaritás. Egyértelmű, hogy harmadrangú, tanulatlan, neveletlen, undorító „hölgyekkel” és „urakkal” van dolgunk. Még sokkal szerényebb, marginális, névtelen tisztségekben sem lettek volna a helyükön, hát még az asztalfőn. Alkalmi „hazafiak”, akik szégyent hoznak az országra és tisztességes lakóira. A beképzelt középszer bajnokai. Nem tudnak szolgálók lenni, csak – örökösen – főnökök. A technikai alkalmatlanságról, az üres életrajzokról, a piszkos ügyletekről, a bandaszövetségekről, a szemérmetlen ambícióról, a parvenüségről már nem is beszélünk. Fő sikerük az, hogy valós személyiség nélkül is sikerült előretolakodniuk. A valódi személyiség ellenőrizhető szakmai teljesítményekkel vonz erőfeszítés nélkül, így kelti fel és szívja magába a közérdeket és fogja össze spontán módon a közösségi szellemet, miközben hagyja, hogy az élvezzen előnyt a személyes hiúságokkal szemben. A hamis személyiség nem tesz egyebet, mint önimádó módon rázúdul a többiekre, megfojtja őket, megmérgezi környezetét önmaga és kisszerű érdekei hamis érvényesítése felé folytatott szégyentelen versenyfutása közben.

3. A politikai „szórakoztatás” túltengésében – elkerülhetetlen módon – a sajtónak is van negatív szerepe.

A sajtó dönti el, érdekvezérelt módon (és bizonyos mértékig indokolhatóan, hiszen a nézettségből/olvasottságból él) a „hírek” hierarchiáját, melyeket az olvasók pszichikumának manipulálására és eltorzítására piacra kell dobni. Úgy tűnik, hogy a mai újságírói „stratégiákat” (néhány kivételtől eltekintve) nem az információ és a nyugodt kommentár, nem a termékeny vita, nem az intelligens elemzés uralja. Hanem a botrány, a pártosság, a „breaking”-ként eladott nevetségesség. Évtizedek óta nagyjából ugyanazok a betagozódott és ebből fakadóan kiszámítható, vagy a saját „mesteriességüktől” elalélt „szakértők” telepedtek meg az újságokban és a tévéstúdiókban. Mindenesetre már előre tudjuk, nagyjából mit fognak mondani, milyen ripacsos térben fognak mozogni. Egyesek mindig ugyanazt mondják, mások mindig pont a fordítottját mondják annak, amit az összes többiek állítanak, hogy látsszon, mennyire találékonyak és függetlenek. Amúgy egy rakás fake news, szado-mazo dolog: halálok, agóniák, gyilkosságok, pereskedések, emberrablások, házasságtörések, pletykák, lopkodások, időjárás-katasztrófák, jövendőmondó boszorkányok, kozmikus energiákra kapcsolódó parapszichológusok és így tovább. Zsíros anyag a honi kofáknak, legyen miről locsi-fecsizni egy kávécska vagy egy feles mellett.

Talán itt lenne az ideje elmélyülnünk a dolgokban, megkeresnünk szüntelen normalitásválságunk kifinomultabb és változatosabb forrásait. Nem lenne rossz. De az is valami lenne, ha lecsiszolnánk a fentebb jelzett repedéseket! Vagy ha néha-néha magunktól is megkérdeznénk, miként játsszuk ki – tudatosan vagy sem – a jóérzés, az illem és a jó ízlés viszonyítási kereteit. Kezdetnek jó lenne…