// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
brutál

Mi a kapcsolat az iszlám terrorizmus és Vlad Țepeș között?

// HIRDETÉS

Nem veszed le a turbánodat az udvaromban? Odaszegezem a fejedhez! Ennyi!

„Mit teszünk, ha az Iszlám Állam győz?”, kérdezte nemrég egy amerikai politológus, azt javasolva, hogy más forradalmi mozgalmakhoz hasonlóan kezeljük ezt is pragmatikusan. De összehasonlítható-e a mostani barbárság a bolsevizmussal?

Néhány nagy-britanniai turistanő beszámolójából az derül ki, hogy a bataclani gyilkosok nem elégedtek meg ártatlan emberek tömeges lekaszálásával vagy azzal, hogy nem törődtek egyes férfiak hősies próbálkozásával, akik a barátnőjüket próbálták megvédeni. Képesek voltak azzal foglalkozni, hogy felkoncolják a sebesülten a padlón fekvőket, hogy megbizonyosodjanak arról, tényleg megölték őket.

Az elkövetett szörnyűségek az iszlamista terrorizmus kórjával évtizedek óta szembesülő szíriaiak, nigériaiak, szomáliaiak, vagy afgánok és pakisztániak, illetve az izraeliek számára egyáltalán nem meglepő mérete az európaiakat megdöbbentette. Az európaiak – ha a Holokauszttól eltekintünk – a tatárok, a hunok és talán III. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) óta nem szembesültek

ilyen nagyságrendben jelentkező barbársággal és vérszomjjal.

Miből fakad ez? Nem a szegénységből, az amerikai imperializmusból, a nyugati dekadenciából, az izraeli–palesztin konfliktusból vagy az iraki invázióból, bár felerősítette a nyugat-európaiak AEÁ iránti szolidaritásának hiánya, amikor az megbuktatta Szaddám Husszeint, illetve az Eufrátesz és Tigris közé telepített AEÁ-erők elhamarkodott visszavonása. Mindenekelőtt a Korán és az úgynevezett haditokba összegyűjtött muzulmán hagyományok szó szerinti olvasatából. De primer, középkorias mohamedán forrásokra összpontosító reakciós gondolkodásból is, mely meghatározza a fanatikusok korábbi nemzedékeinek az iszlamista szélsőségesség jelenlegi „kalifátusa” felé vezető pályáját.

Amúgy a nyugat, a civilizáció nyugati értelmezése elleni harag egyáltalán nem újdonság. A középkori és poszt-középkori dzsihádista hagyományokból táplálkozva a világháborúk közötti időszakban kezdett megnyilvánulni, olyan egyiptomi gondolkodók írásaiban, mint Haszan al-Banna, aztán megnyilvánult Szajid Kutb, az al-Husszeini jeruzsálemi mufti és Hitler szövetségében, hogy végül testet öltsön a szaúdi vahabitizmusban és a Muzulmán Testvériség palesztin leágazásában, a Hamaszban, egyes helyeken iszlamizmussal váltva fel a nacionalizmust, mint például Khomeini ajatollah révén Iránban.

Az oroszok afganisztáni veresége, az iráni forradalom exportja és a szovjet birodalom összeomlása döntő módon járult hozzá az iszlám fundamentalizmus és az ideológiailag azt alátámasztó terrorizmus globális tényezővé válásához, melyet előbb az al-Kaida, majd a belőle kivált egyik csoportosulás, az Iszlám Állam képviselt. Mindezek elég időt vettek igénybe ahhoz, hogy egyes tényleg avatott megfigyelők és kutatók megértsék és meggyőző módon leírják az iszlamista terrorizmust.

Bernard Lewis amerikai professzor bevetette óriási logikai és részletes, megbízható orientalista és arabista információforrásait, hogy hasznosan tanulmányozhassa azoknak a frusztrációknak és ellenséges érzéseknek a gyökereit, melyek együttesen alkotják az általa Iszlám válságnak nevezett jelenséget, ami, különben, a 2003-ban megjelent könyvének címét is adta. Lewis nemcsak hitelesen, de lenyűgözően profetikus pontossággal is írta le a (helyi és globális) terrorizmus tagjainak és szponzorainak mozgatórugóit, céljait és típusait, melyekből olyan hálózatok épülnek ki, mint az al-Kaida, vagy újabban a még ennél is vadabb Iszlám Állam.

Ő világított rá a kérdés fő összefüggésére, illetve megoldására is. Elutasítva azt a gyakran hangoztatott, de hamis meggyőződést, hogy egy globális, végső soron a modernizálás arab világon belüli kudarcából keletkezett gondot regionális szinten meg lehetne oldani, Bernard Lewis az amerikaiak iraki katonai hadjárata előtt azt javasolta, hogy a muzulmán világban

mindenhol ki kell kényszeríteni a szabadságot.

Hiszen ennek hiányában az űrt a zsarnokságok és a „kalifátus”, mint új totalitárius entitás kiépítésére törekvő terrorizmus tölti ki, melynek nemcsak a nyugatiak lesznek az áldozatai, hanem a muzulmánok is.

Lewisnak nyilvánvalóan igaza volt. Az államok és a titkosszolgálatok vezetőinek nemcsak bátorságot kellene gyűjteniük, de úgy kellene tanulmányozniuk Bernard Lewis művét, mint elemistáknak az ábécét. Márpedig teljesen megfeledkeztek róla, ugyanúgy, mint a III. Karóbahúzó Vlad udvarába érkezett híres török küldöttek a diplomáciai szabályokról: elfelejtették levenni turbánjukat a román uralkodó előtt, és arra ébredtek, hogy büntetésül a fejükre szegezték azokat.

Csak a rafinált plagizálók és más szerencsétlen szakértők nem feledkeznek meg Lewisról. Legutóbb a rosszhírű Stephen Walt használta fel, bár nem jelezte, hogy idézi. Walt nemrég ezt kérdezte a Foreign Policy folyóiratban:

„Mit teszünk, ha az Iszlám Állam győz?”

Azon a lehetőségen túllépve, hogy a kérdés az iszlamista kihívással szembeni öngyilkos önfeladásra irányuló lehetséges vágyakat fejezhet ki, a szerző más korszakok forradalmáraihoz hasonlítja az ISIS-t. Például a francia jakobinusokhoz és Lenin bolsevikjaihoz, kijelentve, hogy a nyugatnak nem szárazföldi csapatokat kellene küldenie az iszlám állam szétverésére, hanem türelmesen fel kellene fegyverkeznie és úgy kellene tennie, ahogy az AEÁ is tett hajdanán a kommunista Oroszországgal.

Márpedig a militáns iszlámizmust Lewis hasonlította a francia és az orosz forradalomhoz. Akit Walt a cikkében elfelejtett megemlíteni. A politológusnak nem ez az első kihágása. Az egyre szemtelenebb antiszemita publicisztika művelői által imádott professzor (Kennedy School of Government) 2006-ban nagy hullámokat keltett. Chicagói kollégájával, John Mearsheimerrel együtt közzétett egy aljas esszét a Harvard Egyetem honlapján. A bármely tucatnáci ízlésének is megfelelő Az izraeli lobbi és az AEÁ politikája című szövegük azt a „túlzottnak” feltételezett hatást ítélte el, melyet egy állítólagos zsidó „befolyás” gyakorol az amerikai diplomáciára.

Melyet a szerzők nemcsak „egyedülállónak” minősítettek a lobbik között, de olyannak is, mely képes képzelt „károkat okozni Amerika érdekeinek”. Ahelyett, hogy bármely magára is valamit adó tudóshoz hasonlóan érvekkel támasztották volna alá a tézisüket, a két professzor a – Der Spiegel német folyóirat értékelése szerint – „nem túlságosan burkolt” anticionista véleményüket bizonyos „másodlagos források” pilléreire építették fel. Nevezetesen gyanús újságcikkekből vett idézetekre. A Harvard Egyetem akkor szokatlan lépést tett. A neves intézmény egyértelműen elhatárolódott kettejük „dolgozatától”. A Harvard, kiemelve, hogy személyes (az egyetem véleményét nem tükröző) véleményről van szó, eltávolította logóját a honlapon közzétett szövegről.

Ma minden eddiginél világosabb, hogy mind taktikailag, mind stratégiailag, de etikailag, politikailag és filozófiailag is – a Nyugatnak rendkívül sokat kell tanulnia az izraeliektől. Tapasztalatuk szerint a terrorizmus elleni rendőri, pénzügyi-gazdasági és kulturális harc

nem sziszifuszi munka és nem feneketlen zsák.

De folyamatos, hosszú távú erőfeszítést igényel, és egy sor áldozatot a személyi szabadságok terén, amit a nyugat-európaiak – a kelet-európaiakkal vagy az amerikaiakkal ellentétben – eddig határozottan elutasítottak, a figyelmeztetések hosszú sora ellenére, melyek a Charlie Hebdo folyóirat elleni merényletben csúcsosodtak ki. Így aztán a nyugati vezetőknek a terrorista kihívásra válaszul talán nem ártana egy Vlad Țepeș-féle mentalitásinfúzió.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.