// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Klaus Iohannis kifigurázza a demokráciát

// HIRDETÉS

Az emberek azt kérdik, mire vágynak a felelős politikusok, mivel a felajánlott megoldások nem egy legitim és működőképes kormány irányába mutatnak.

A szöveg a Libertatea oldalon megjelent cikk fordítása.

A múlt hét minden egyes napján átlag 270 ember halt meg a koronavírus-fertőzés következtében, a hivatalos adatok szerint. Ez kétszer annyi, mint a rákos daganatok okozta halálesetek száma: augusztusban 130 ember hunyt el rákban, az Országos Statisztikai Intézet hétfői közleménye értelmében.

A bennünket sújtó tragédia közepette bármire szükség van, simlis megoldásokon kívül. Szintén hétfőn Klaus Iohannis Dacian Cioloșt jelölte ki egy új kormány alakítása céljából. A parlamentben 14 százalékot birtokló párt vezetője csak akkor hozhat létre többséget, ha tárgyalóképes „centrista” (például Belgiumban ez a helyzet), továbbá, ha az elnök támogatja. Nem ez a helyzet.

Az USR nem kormányozhat, mert nincs legitimitása

Cioloș pártjának távolról sincs tömegbázisa. Az USR nem győzött meg elég szavazót, és ez nem a szavazók hibája. Az emberek nem részesültek a jó adminisztráció gyümölcseiből.

Cioloș mandátuma illúzió, az elnök tudja ezt és örül is neki. Klaus Iohannis politikai nyúlványai, Rareș Bogdan és Florin Cîțu már elkezdték szívatni az USR-t. Talán nem tudatosul bennük, talán nem érdekli őket, de nem csak Cioloșt gyomrozzák, a demokratikus módszereket is kifigurázzák. Nagyon jól megválasztották a pillanatot.

A választási részvétel akkora, mint az átoltottsági arány, 30% körül

Románia bizalmi válságban szenved, ami az általános értékeket illeti, legyen szó tudományról vagy az államvezetés demokratikus módszereiről. Három emberből kettő visszautasítja az oltást, de a választási részvételt is (a 2020-as parlamenti választásokkor 33,24% volt a részvételi arány). Ilyen körülmények között hatalmas erőfeszítésre lett volna szükség a csúcspolitikusok részéről, hogy az undor szintje csökkenjen. És mi történik? Napjaink vezérei pont az ellenkezőjét cselekszik.

Beszélni kell Oroszország és Kína érdekeiről, ami a kelet-európai demokráciák megrendítését illeti. Az autokráciák szándéka az, hogy a kelet-európai kudarcok tükrözzék a liberalizmus tehetetlenségét az emberek életét javító megoldások terén. A Románia demokráciába vetett bizalmának rombolásán ügyködő összes „számlafelelős” közül a moszkvaiak és pekingiek nyertek a lottón. Oly mértékben segíti őket a bukaresti politikai elit, hogy a legbriliánsabb autokrata terv sem sodorhatta volna a dolgokat ilyen ragyogó holtpontra.

A diktatúráknak most csak arra kell figyelniük, nehogy valamiképpen akadályozzák a mi demokrácia-romboló demonstrációnkat. És ami jön, az még rosszabb lesz, mielőtt jobb lehetne, ha egyáltalán eljutunk odáig, ami nem biztos.

Az álom: egy nagymenőkből álló kormány

Pár perccel Dacian Cioloș jelölése előtt az államelnök rámutatott néhány égető problémára, amelyek működőképes kormányt igényelnek. Egy komoly értelemben elképzelhető kormányra, ezt elfelejtette hozzátenni. A problémák között a helyreállítási terv (PNRR) összegeit is említette az elnök. Azokra a pénzekre utalt, amelyek elvették a politikai elit eszét.

Két amerikai közgazdász, Jeffrey D. Sachs és Andrew M. Warner már 25 évvel ezelőtt bebizonyította egy azóta klasszikussá vált tanulmányban, hogy – kontraintuitív módon – a bőséges forrásokkal rendelkező országok hajlamosak nehezebben korszerűsödni politikailag, továbbá fejlődni gazdaságilag. Ha valaki kormányon van és bőséges forrásokkal rendelkezik, hajlik a költekezésre ahelyett, hogy keményen dolgozzon, helyes mechanizmusokat hozzon létre, amelyek később jólétet eredményeznek.

Romániában ez történt a természeti erőforrásokkal. A forrásgazdagság együtt járt nálunk az emberek szegénységével. És elképzelhető, hogy az a 80 milliárd euró, amiről éppen álmodunk, a demokrácia látszatát fogja finanszírozni egy korszerű politikai intézményekkel rendelkező egészséges környezet helyett. Ugyanazt fogjuk csinálni, amit eddig, csak több pénzzel.

A helyreállítási terv utcai reklámozása elkezdődött

Városaink koszos reklámfelületein már megjelentek a gyengén megvilágított, pixeles reklámok (lásd még, Pac-Man), amelyeken az áll, hogy NextGeneration EU. Ez az európai támogatási program neve. Erről álmodik jó néhány politikus, no meg az üzleti partnereik.

Ezért a pénzért folynak a vég nélküli játszmák, amelyek elmélyítik az emberek szabadságba vetett bizalmatlanságát. Egy nagymenőkből álló kormány: úgy tűnik, ez a felelős politikusok minden vágya.

Amikor Iohannis Cioloșt jelölte, nem tett egyebet, mint hogy mímelje a demokráciát. Ez egy hamis játék, amelyet nem ő talált ki, de rendesen megtanulta. És az áldemokrácia az az eszköz, amelyet a szabadság ellenségei alkalmaznak, amikor épp nem tudnak máshoz nyúlni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro