Nos, úgy tűnik, vagy maga a Párt. Vagy senki.
Ez az ember kétségbe van esve. Az „Utánam az özönvíz” a szlogenje. Mert, realista megközelítésben, csak két lehetősége van: a) megnyeri az igazságszolgáltatással szembeni harcot, megszabadul a perétől és kormányfő lesz belőle, illetve b) börtönbe kerül.
Ezért nem hiszek el egy szót sem Sorin Grindeanu Brüsszelben előadott műsorából: „Tiszteletben tartom a tüntetők véleményét”, „Nagyra értékelem a számos polgártársunk által bizonyított kreativitást”, „abban a pillanatban, hogy olyan tüntetések kezdődnek (…), amilyenek nálunk voltak, ez azt jelenti, hogy a döntésed nem volt helyes”. Nem hiszek neki, mert csak három év telt el a „fekete kedd” óta, amikor ugyanazok a szereplők mértek súlyos csapást a jogállamra, ugyanolyan célokkal, mint most. Idő kérdése, hogy Dragnea, Şerban Nicolae, Eugen Nicolicea és a csoport többi tagja újrakezdje a dolgot. Erre valószínűleg elég hamar sor kerül majd, mert a PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezető pere elég gyorsan halad és a Legfelsőbb Bíróság bírái elég elszántnak tűnnek.
aki egyrészt a börtöntől retteg, másrészt pedig úgy érzi, hogy ha már megnyerte a választást, akkor uradalmaként kezelheti az országot? Attól tartok, sajnos, hogy ettől az alaktól csak a PSD menthet meg minket. Az utca óriási nyomást hozott létre, de Dragnea képes volt az utolsó pillanatban megtalálni egy szelepet: érvénytelenítette a 13/2017. sz. sürgősségi kormányrendeletet és kirúgta Florin Iordache minisztert. A tüntetések enyhültek, a kritikus pillanat pedig elmúlt. Messziről nézve a parlamenti ellenzék siralmasnak látszik. Persze, sokan küzdenek a PSD ellen, de a PNL-t (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) belső harcok foglalják le, vezetőinek többsége pedig a PSD-sekhez hasonlóan nagyon örülne egy közkegyelemnek és a büntetőtörvénykönyv módosításának. Iohannis elnöknek egyáltalán nem érdeke eltávolítani a kormányzásból a PSD-t: újraválasztására az az egyetlen esélye, ha a jobboldali választók által ördöginek lefestett kormány ellenzékeként léphet fel.
Szomorúan mondom, hogy
és elfogadható korlátok közzé terelhetik vissza a kormányzatot. Erre viszont kevés esély van. A párt egységes, ami azt az érdeket illeti, hogy minél több pénzt kell kifacsarni a költségvetésből és meg kell szabadulni az ezért járó büntetés veszélyétől. A PSD-ben az ApR/Meleşcanu (ApR = Szövetség Romániáért – a szerk.) disszidensi viselkedésen kívül nem voltak nagy törések. De meglehet, hogy Dragnea átlépett bizonyos határokat: egyszerűen gúnyt űzött az olyan erős vezetőkből, mint Gabriela Firea – aki némán szenved, de valószínűleg a sarok mögött a megfelelő alkalomra vár – és csak a rendkívül hűséges szolgáknak osztogatott hivatalokat. Senkivel sem osztozott. A párt számos vezetőjének le kell nyelnie az ideges közvélemény gyalázkodását, de semmi haszna nincs abból, hogy kormányon vannak. Semmi esetre sem lehet azonnali lázadásra számítani. De az elégedetlenség fokozódni fog és – sajnos – tekintettel arra, hogy az ellenzék olyan, amilyen…, a PSD marad az egyetlen megoldás Liviu Dragnea hatalmi ámokfutásának leállítására. Ha ez nem történik meg, akkor minden rosszban van valami jó: reméljük, hogy együtt süllyednek majd el.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.