// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Ki a politkufárokkal a Victoria templomból!

// HIRDETÉS

Jézus szerepében: Klaus Johannis!

Johannis november 16-i győzelme máris megváltoztat olyan dolgokat, melyek előremozdíthatatlannak tűntek Romániában. A románok, nagyon sok év óta először, azt mondják, hogy

az ország jó irányba halad.

Ahogy azt az Adevărul megrendelésére készített Inscop-felmérés mutatja, a válaszolók 53,6 százaléka szerint, Románia jó irányba halad. Alig egy hónappal a választás előtt a megkérdezettek 68,2 százaléka azt mondta, hogy az ország rossz irányba halad. Egy ilyen rövid idő alatt bekövetkezett ekkora változás a lakosságnak az elnökkel szembeni óriási reményeit és elvárásait mutatja.

Johannis, gyakorlatilag, rendkívüli hatalmat és biankó csekket kapott a lakosságtól. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kegyelmi állapot rövid ideig tart. Éppen ezért, ha változtatni akar valamit, és legalább részben teljesíteni akarja a rábízott mandátumot, akkor az elnöknek beiktatása első óráitól kezdve cselekednie kell.

Az első számú gondot az a politikai osztály jelenti, mely programja teljesítéséhez a rendelkezésére áll.

Az új PNL, sajnos, egyáltalán nem új.

A politika ugyanazon cserzett bőrű veteránjairól van szó, akik annyiszor álltak már át ellenzékből a hatalom mellé és fordítva, hogy már nem is tudják számon tartani. A hajdanán halálos ellenségek, később meg érdek alapon egyesültek azt várják, hogy Klaus Johannis Cotroceni-be vonulása után az ölükbe hulljon a kormányzás. Persze, porhintésből azért megszavazták néhány mentelmi jog felfüggesztését, de ott is voltak kivételek a párthoz közeliek esetében. És amennyiben beteszik majd a lábukat a Victoria-palotába, ugyanazok a tisztségkupecek és kormányzati kerítők fogják fényesíteni a cipőjüket és adnak majd kormányzati leckéket a nemzetnek. Eddig is így vezettek, minden lehetséges felállásban, az eredménye pedig látható volt.

Románia számára a kormányzási mód radikális megváltozása a lényeges, amit egyetlen párt, sem a PSD, sem a jobboldal nem tudott eddig elérni. A Ponta-kormány kimerítette tartalékait, a diaszpórában megszervezett választás botránya után pedig egyre kisebb esélye van a Victoria-palotában maradni.

A parlamenti többség egyszerű újrarendezése nem képes megóvni a kormányt annak a kiskirályi rendszernek a káros hatásától, mely eddig a saját érdekeitől függően osztogatta a kormányzati tisztségeket. Nézzék meg, mi történt a visszaszolgáltatásokkal, vagy a nagy állami megrendelésekkel, melyek most a korrupciós ügyek lényegét képezik. Nézzék meg, hogyan jutottak kulcspozíciókba különféle alakok, milyen politikai támogatásuk volt és miként teljesítették feladatukat több tízmillió eurós közvetítői díjak osztogatásával!

Egy új kormányzatnak éppen ezektől a mechanizmusoktól kell megszabadulnia azzal, hogy olyan embereket juttat kormányzati tisztségekbe, akik nem kapcsolódnak a korrupt politikai rendszereken belüli hatalmi központok obskúrus vezérlőgombjaihoz.

Jelenleg nem létezik ilyen többség. De a Klaus Johannisra leadott szavazatok és az új elnök mögött álló közvélemény nyomására egy alkalmas csapatnak lenne esélye túljutni a beiktatási szavazáson. Főleg úgy, hogy a pártok takarításra irányuló belső akaratának hiányában

a DNA nekiállt kívülről megreformálni a politikai osztályt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro