Barcelona népszavaztatna a régió függetlenségéről. Madrid meg nem. A bikaviadal folytatódik.
Miközben a katalán kormány megpróbálja elérni, hogy népszavazást írhasson ki a régió függetlenségéről, szinte biztos, hogy a spanyol parlament elutasít majd egy ilyen kezdeményezést, amit sem a hatalmon lévő konzervatívok, sem a szocialista ellenzék nem támogat.
Katalónia regionális elnöke, Artus Mas azzal fenyegetőzött, hogy a népszavazás lehetőségének elutasítása esetén előrehozott választásokat fog kiírni, melyek eredménye „a függetlenség egyoldalú kikiáltásához vezethetnek”.
Kai-Olaf Lang a berlini Tudomány és Gazdaság Alapítványtól úgy véli, hogy valószínűtlen a Mas által felvázolt forgatókönyv. „Ha a spanyol kormány elutasítja a kezdeményezést, Barcelona alternatív megoldás fog keresni arra, hogy kikérhesse a katalán polgárok véleményét”, mondta Lang a DW-nek.
A szakértő azon a véleményen van, hogy a katalán parlament a nyári szünet után megszavazhat egy törvényt egy olyan népi konzultációról, aminek ugyanolyan hatása lehetne, mint egy népszavazásnak. De nem kizárt, hogy kimondják majd egy ilyenfajta népi konzultálás alkotmánysértő jellegét. A spanyol alkotmányban egyértelműen az szerepel, hogy csak a madridi kormánynak van joga népszavazásokat kiírni.
Ha a katalán kezdeményezés elbukik, akkor előrehozott választásokra kerülhet sor a régióban. Ezek megszervezése azonban hosszú folyamat, mondja még Lang. Bizonyos Madrid részéről érkező pénzügyi bátorítások esetén szó lehetne egy kompromisszumos megoldásról.
Katalán többség
Már nagyon régóta tart a Katalónia függetlenségéről szóló egyre sürgetőbb követelések által keltett konfliktus. A Katalónia állam létrehozásáért folytatott harc a 2012-es tiltakozó menetelések idején érte el csúcspontját, amikor több mint egymillió katalán vonult ezért utcára.
Tavaly több százezer ember alkotott egy óriási, 400 kilométeres élő láncot. Ezen kívül nagyon sok kormányzati, de ellenzéki politikus is összefogott, hogy megpróbálják elérni egy népszavazás kiírását.
A Centre d’Estudies d’Opinió által készített felmérés szerint, a katalánok 49 százaléka támogatja Katalónia Spanyolországgal szembeni függetlenségét, míg 19 százalékuk azt mondta, hogy „inkább támogatja”. A válaszolók több mint fele ezen kívül azt nyilatkozta, hogy katalánnak érzi magát és csak 39 tartja magát egyaránt katalánnak és spanyolnak.
A katalánok függetlenségi vágyának, valamint annak a büszkeségnek, amivel e régió polgárainak mondják magukat, zömmel a stabil gazdasági helyzethez van köze. Katalónia már a 70-es évek óta sok spanyolt vonzott a jó fizetések és a jólét miatt.
Katalónia gazdasága különben ma is jól teljesít. Annak ellenére, hogy Spanyolország lakosságának csak 16 százaléka él a régióban, Katalónia termeli meg a GDP ötödét.
Katalónia függetlenné válási vágyában más európai régió is osztozik, melyek gazdaságilag szintén erősek, mint amilyen az olaszországi Dél-Tirol, vagy a belgiumi Flandria. Ezek a régiók gyakran az ország kevésbé fejlett részeit finanszírozzák, melyek felerősítik az elszakadási vágyakat.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.