Az elnök felvette a kesztyűt. És oda is csapott a büntetőügyes Dragnea főnöknek. Annak ellenére, hogy sok esélye így sincs.
Klaus Iohannis elnök bejelentette, hogy megindította az eljárást egy népszavazás kiírásához, ez lévén az utolsó megoldás a közkegyelem elfogadásának és a büntetőtörvények módosításának megakadályozására irányuló kísérletben. Ugyanakkor a népszavazást egy küszöbön álló felfüggesztési lépés kivédését szolgáló taktikai csapásnak is lehet tekinteni. Valójában ez az egyetlen kártya az elnök kezében. Más lehetősége már nincs. De milyen veszélyekkel és előnyökkel járhat hosszú távon egy népszavazás?
Ha a népszavazáson a szavazati joggal rendelkező polgárok kevesebb, mint 30 százaléka jelenik meg – ugyanis a 2012-es felfüggesztés kudarca után ez a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) által törvényben meghatározott új küszöb – akkor az elnök komoly csapást könyvelhet el. Masszív legitimitásvesztést szenved és később könnyen felfüggeszthetővé válik.
A csapatok gyors áttekintése ezen kívül azt is mutatja, hogy a helyzet nagyon eltér a 2012-estől, amikor valamivel kiegyensúlyozottabbak voltak az erőviszonyok. Ne tápláljunk túl nagy illúziókat, szinte valamennyi párt a Iohannis által kért népszavazás ellen fog harcolni. A PSD, az RMDSZ, az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.), a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) és a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) (szinte az összes polgármester) nyíltan vagy hallgatólagosan támogatja a közkegyelmet és a hivatali visszaélés és összeférhetetlenség burkolt dekriminalizációját.
Az Antena 3, az RTV, a B1 TV és a Realitatea TV műsorvezetőinek jelentős része Dragnea és a PSD javára dolgozik a fent említett témában. Az elnök politikai téren csak az USR-re (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.), a médiában pedig csak a Digi 24-re és a ProTV-re számíthat. Az online szektor nagyrészt az elnök mellett fog dolgozni. Jelentős egyensúlyhiányt figyelhetünk meg Klaus Iohannis rovására, mind a politikában, mind a médiában. Ha megnézzük a különböző választások (európai parlamenti, helyhatósági, parlamenti) részvételi adatait, akkor azt látjuk, hogy jelen körülmények között, vagyis seregnyi párt nélkül a háta mögött elég kevés esélye lesz egyedül elérni egy több mint 30 százalékos részvételi arányt.
Realistán gondolkodva
Más szóval nehezen hihető, hogy Iohannis elnök képes lesz majd népszavazással megállítani a rendeleteket. Arról nem is beszélve, hogy a népi konzultációig semmi sem akadályozza meg a sürgősségi rendeletek elfogadásában a Grindeanu-kormányt. Ezt akár szerdán vagy csütörtökön is megteheti a kormányülésen. Ebben az esetben a büntetőjogra gyakorolt hatásokat illetően a népszavazás feleslegessé válik. Semmit sem lehet többé kijavítani, ennek okát nagyon jól elmagyarázta Liviu Avram az Un minut pentru Guvernul Grindeanu (Egy perc a Grindeanu-kormánynak – a szerk.) című cikkében. Arról nem is beszélve, hogy Dragnea és a PSD nem kötelesek figyelembe venni a konzultatív népszavazás eredményét. Erre már van precedens 2009-ből.
Azt hiszem, hogy
kétségbeesetten igyekezve elkerülni a Liviu Dragnea által bizonyos ideje már előkészített totális támadást. A PSD vezetője megpróbálja átvenni a teljes hatalmat: az elnöki hivatalt, a titkosszolgálatokat, a főügyészek kinevezését, vagyis mindazt, ami jelenleg megakadályozza, hogy teljes erőből kormányozzon. Ha elolvassák azokat a nyilatkozatokat, melyeket Liviu Dragnea az egyesült államokbeli látogatása után tett, akkor tapasztalni fogják, hogy a megfogalmazott vádjaival gyakorlatilag azt jelenti be, hogy erőből fog fellépni. Nem fogalmazunk meg ennyire súlyos vádakat, nem beszélhetünk arról, hogy az államfő államcsínyeket szervez és felforgatja az alkotmányos rendet, ha nem felfüggesztésre készülünk.
Az esetleges vádpontok közzé bekerülhet az, hogy elutasította Shhaideh kormányfővé jelölését, hogy megjelent a kormányülésen és részt vett a tüntetésen. De azon sem csodálkoznék, ha a PSD tovább feszítené a húrt. Hallomásom szerint
Ez bonyolultabb eljárás, a szavazatok legalább kétharmadára van szükség. Ha össze tudják szedni a szükséges szavazatokat, akkor az elnök a Parlamentben történő megvádolástól kezdve jogilag felfüggesztett állapotban van. A vád jogosságáról a Legfelsőbb Bíróság dönt, de a jogerős ítéletig az elnök felfüggesztve marad. Attól a naptól számít leváltottnak, amikor jogerőre emelkedett az elítélési határozat, de a folyamat hónapokig elhúzódhat. A PSD számára azért lenne előnyös, mert gyorsan megszerezné a hatalmat, rögtön egy esetleges parlamenti szavazás után, de ne feledjük, ehhez kétharmadra van szükségük (ehhez most néhány tucat szavazat hiányzik).
A PSD az elnök felfüggesztésén kívül megtehet még néhány stratégiai lépést Klaus Iohannis népszavazásának megzavarására. Elfogadhatja, mint mondtam, a sürgősségi rendeleteket, hogy demobilizálja a választókat, abban az értelemben, hogy a népszavazás tárgytalanná válna. Aztán szintén sürgősségi rendelettel újra 50 százalékra növelheti az érvényességi küszöböt, még akkor is, ha ezzel megsérti a Velencei Bizottság ajánlásait. Nem hiszem, hogy ajánlásokon akadnának fenn.
A PSD párhuzamosan kiírhatja az azóta elfelejtett alkotmánymódosítási népszavazást, mely a családot a férfi és nő házasságaként határozná meg. Akár kétnaposra is hosszabbíthatja, hogy egyértelműen jobb eredményt érjen el, mint ahány szavazatot Iohannis a saját népszavazásával szerezne. Végül
minél kevesebbet beszélve róla, hogy semlegesítse a közvéleményben kialakult érzelmi hullámot. Mindezek felett pedig lesz egy véget nem érő vita arról, hogy van-e joga az elnöknek olyan témákról népszavazást kezdeményezni, mint a közkegyelem. A törvény ezt a területet nem sorolja a közérdekű témák közzé, másrészt egy 2006-os alkotmánybírósági döntés az államfőre bízza annak eldöntését, hogy mely témák számítanak közérdekűnek.
Végül Románia újra bekerül a politikai válság spiráljába és a totális háború logikájába. Most, az elején nehéz megjósolni, miként alakulnak majd a harcok. Az elnök által bejelentett népszavazást március első felénél (nagyjából 12-énél) korábban nem lehet megtartani. De Klaus Iohannisnak nem lesz választása, bekerült a hatalmával visszaélő kormányzat által kikényszerített lépések kategóriába. Ha nem lépett volna fel a Shhaideh-ügyben és nem állította volna le közvetlen megjelenésével a sürgősségi kormányrendeleteket, akkor az elnöki mandátumát nagyjából lezártnak lehetne tekinteni. Ha nem gyakorolja az alkotmányos hatásköreit, ha nem igyekszik megakadályozni a Dragnea-kormány súlyos túlkapásait, automatikusan a cinkosukká és könnyű prédává vált volna. Ismétlem, mindenképpen felfüggesztették volna. Már csak
A PSD mindenképpen eltávolította volna Cotroceni-ből, mert az izraeli tanácsadók világosan megmondták Liviu Dragneának, hogy ha nem függeszti fel 2017-ben, vagyis a kormányzás első évében, utána exponenciálisan csökken az elnökválasztás megnyerésének esélye. De még ha sikerül is leváltaniuk, Dragnea és a PSD súlyos árat fog ezért fizetni, óriási lesz a bel- és külpolitikai imázsvesztés. Még ha a számadatok szerint veszíteni is fog, Klaus Iohannis nyer a művészi benyomás terén. Hősként lép majd le a színről, olyan elnökként, aki úgy döntött, a köz érdekében feláldozza magát. Ezzel az imázstőkével tovább folytatódhat a politikai karrierje.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.