Hölgyem, ön túl öreg, hogy megtanuljon magyarul!

- Joli, mit jelent az, hogy BÚÉK?

- Boldog új évet kívánok!

- Hoooogy?

- Boldog új évet kívánok! (Ezúttal lassabban és érthetőbben mondta.)

Az első Székelyföldön töltött évemben történt, amikor a magyar nyelv teljesen ismeretlen volt számomra. Annyira, hogy azt sem tudtam, hol kezdődnek és hol érnek véget a szavak. Igen, nyugodtan nevethetnek. Elismételtem a barátnőm szavait és többé nem felejtettem el, sem azt, hogyan írják, sem azt, hogyan ejtik. Rendben, iszonyatos a kiejtésem és csak akkor beszélek magyarul, ha muszáj. Néha az volt, az őshonosok, főleg a gyermekek mulatságára, akik nem tolongtak kijavítani.

Nagyjából 3 évvel később oktattam először a magyar tagozaton. Kihívás, sőt próbatétel volt számomra, túl kellett lépnem a személyes korlátaimon és hozzá kellett szoknom egy olyan valósághoz, amiről csak hallomásból tudtam: olyan gyermekekről van szó, akik nem tudnak románul, de akiknek

ugyanazt kell tanulniuk, mint a román tagozatosoknak.

Amit nem tudtam, azt lerajzoltam. Szó szerint. A füzetükbe, a táblára, mindenki mulatságára. Így értettük meg egymást. Így tanultunk. Egymástól.

Néhány további év után kezdtem el kisgyermekekkel dolgozni. 4-5 éves, rendkívüli kíváncsisággal és befogadóképességgel rendelkező csöppségekkel. Az az évi karácsony könnyeket csalt a szemembe: alig három hónapnyi munka után a gyermekeim képesek voltak román nyelven beszélni, énekelni, szavalni. Én is el tudtam mondani nekik, hogy „kedvesek vagytok”, „nagyon jó”, „karácsonyfa”, „fél”, „szeretet”, „hó”, „ház”. Ők sokkal többet tudtak. Az egyikük azt mondta: „Hölgyem, ön már túl idős ahhoz, hogy megtanuljon magyarul.” Igaza volt. Nem tanultam meg. A szüleikkel románul beszéltem. És azt hiszem, kétnyelvű szeretettel öleltük meg egymást. Mert az érzelemnek is megvan a maga nyelvezete.

Nagyon akartam, hogy azok a gyermekeknek is lehetőségük legyen olyan örömmel megtanulni románul, ahogy a román gyermekek is megtanultak magyarul, a többiekkel érintkezve, játszva, beszélgetve, szeretve, álmokon és reményeken, vagy szomorúságokon és könnyeken megosztozva. És most is ezt szeretném, mert megérdemlik ezt, mert akarnak, mert van nyitottság és óhaj és főleg támogatás. Soha sem használt senkinek

a sablonokba, elavult keretekbe, kikényszerített normákba való beszorítás.

És ezt kértem az angyalomtól: segítsen abban, hogy a következő évben valóra válthassam néhány elképzelésemet és mozgósítani tudjak néhány embert más emberek érdekében.

(Az alábbi, dőlt betűs rész az eredeti szövegben is magyar nyelven szerepel. – a szerk.)

A lelkeknek nincs szavakra szükségük, hogy megértsék egymást. De az embereknek igen.

Szükség van rá, hogy elmondjuk nekik, hogy szeretjük őket, hogy fontosak, hogy tudjunk átültetni egy darabot magunkból, és hogy meg tudjuk kapni azt, amit ők ajándékoznak nekünk, mikor közelednek.

Viszont a gyermekeknek szükségük van minderre, sokkal inkább mint bárki másnak.

Karácsony van, és az én ajándékom nektek, ez a darab lélek, ki szereti az embereket, függetlenül a származásuktól, az anyanyelvüktől, vallási és politikai hozzátartozásuktól.

Kívánok mindenkinek boldog ünnepeket, szeretetet és békességet!