Florina Vaipan románul is, magyarul is megfogalmazza, hogyan lehet túllépni az intolerancián.
- Joli, mit jelent az, hogy BÚÉK?
- Boldog új évet kívánok!
- Hoooogy?
- Boldog új évet kívánok! (Ezúttal lassabban és érthetőbben mondta.)
Az első Székelyföldön töltött évemben történt, amikor a magyar nyelv teljesen ismeretlen volt számomra. Annyira, hogy azt sem tudtam, hol kezdődnek és hol érnek véget a szavak. Igen, nyugodtan nevethetnek. Elismételtem a barátnőm szavait és többé nem felejtettem el, sem azt, hogyan írják, sem azt, hogyan ejtik. Rendben, iszonyatos a kiejtésem és csak akkor beszélek magyarul, ha muszáj. Néha az volt, az őshonosok, főleg a gyermekek mulatságára, akik nem tolongtak kijavítani.
Nagyjából 3 évvel később oktattam először a magyar tagozaton. Kihívás, sőt próbatétel volt számomra, túl kellett lépnem a személyes korlátaimon és hozzá kellett szoknom egy olyan valósághoz, amiről csak hallomásból tudtam: olyan gyermekekről van szó, akik nem tudnak románul, de akiknek
Amit nem tudtam, azt lerajzoltam. Szó szerint. A füzetükbe, a táblára, mindenki mulatságára. Így értettük meg egymást. Így tanultunk. Egymástól.
Néhány további év után kezdtem el kisgyermekekkel dolgozni. 4-5 éves, rendkívüli kíváncsisággal és befogadóképességgel rendelkező csöppségekkel. Az az évi karácsony könnyeket csalt a szemembe: alig három hónapnyi munka után a gyermekeim képesek voltak román nyelven beszélni, énekelni, szavalni. Én is el tudtam mondani nekik, hogy „kedvesek vagytok”, „nagyon jó”, „karácsonyfa”, „fél”, „szeretet”, „hó”, „ház”. Ők sokkal többet tudtak. Az egyikük azt mondta: „Hölgyem, ön már túl idős ahhoz, hogy megtanuljon magyarul.” Igaza volt. Nem tanultam meg. A szüleikkel románul beszéltem. És azt hiszem, kétnyelvű szeretettel öleltük meg egymást. Mert az érzelemnek is megvan a maga nyelvezete.
Nagyon akartam, hogy azok a gyermekeknek is lehetőségük legyen olyan örömmel megtanulni románul, ahogy a román gyermekek is megtanultak magyarul, a többiekkel érintkezve, játszva, beszélgetve, szeretve, álmokon és reményeken, vagy szomorúságokon és könnyeken megosztozva. És most is ezt szeretném, mert megérdemlik ezt, mert akarnak, mert van nyitottság és óhaj és főleg támogatás. Soha sem használt senkinek
És ezt kértem az angyalomtól: segítsen abban, hogy a következő évben valóra válthassam néhány elképzelésemet és mozgósítani tudjak néhány embert más emberek érdekében.
(Az alábbi, dőlt betűs rész az eredeti szövegben is magyar nyelven szerepel. – a szerk.)
A lelkeknek nincs szavakra szükségük, hogy megértsék egymást. De az embereknek igen.
Szükség van rá, hogy elmondjuk nekik, hogy szeretjük őket, hogy fontosak, hogy tudjunk átültetni egy darabot magunkból, és hogy meg tudjuk kapni azt, amit ők ajándékoznak nekünk, mikor közelednek.
Viszont a gyermekeknek szükségük van minderre, sokkal inkább mint bárki másnak.
Karácsony van, és az én ajándékom nektek, ez a darab lélek, ki szereti az embereket, függetlenül a származásuktól, az anyanyelvüktől, vallási és politikai hozzátartozásuktól.
Kívánok mindenkinek boldog ünnepeket, szeretetet és békességet!
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.