Ha le akarod győzni ellenséged, szaporodj. Megszívlelendő, erdélyi magyarkák!
„A palesztin asszony méhe a leghatékonyabb fegyverünk.” Jasszer Arafat volt palesztin vezetőnek ez a meglepő kijelentése identitási aspektusból nagyon is megalapozott.
A fajok fejlődése és elterjedése által nyújtott faktológia, de az emberiség történelme is azt bizonyítja, hogy azoknak a népcsoportoknak és etnikumoknak a legnagyobbak a túlélési esélyeik, melyek állandó számbeli növekedést és területi és identitási expanziót biztosítottak maguknak.
A történelem folyamán minden törzs és etnikai csoport közös igyekezete a lakosság számbeli növelése volt, vagy a születésszám serkentésével, vagy más csoportok gyermekeinek örökbefogadásával, akiket asszimiláltak és identitási szempontból indoktrináltak. Főleg háborúk idején, amikor a törzsek/népek jelentős emberveszteséget szenvedtek el, amit születések útján csak két-három nemzedék alatt lehetett pótolni, a harcosok számának gyorsabb ütemű helyreállítása érdekében gyakorlat volt más népcsoportok gyermekeinek örökbefogadása. A népességszám ilyen formában történő növelése gyakran az alávetett idegen csoportok gyermekeivel történt, akik örökbefogadásuk után egy „identitási térítési” folyamaton estek át.
Ennek megfelelően, például a jelenlegi Mexikó területén élt őslakos törzseknél a háborúban legyőzött fél gyermekeit nem ölték meg, hanem a győztes törzsbe kerültek, hogy növeljék a harcosok számát. Brutális „identitásváltási” folyamaton mentek keresztül, melynek nyomán megtagadták eredeti származásukat és meggyűlölték saját népüket. Az eljárás abból állt, hogy saját meggyilkolt szüleik vérének és csontjainak keverékét itatták meg velük [Дэйви, 1929/2009, 245. o.]. A közép-ázsiai népeknél volt egy „mankurtizálás”-nak nevezett „identitási térítési” eljárás, amelyet Csingiz Ajtmatov kirgiz író jegyzett le. Ez abból állt, hogy egy frissen levágott kos kifordított bőrét húzták az „áttérítendő” tarra borotvált fejére, következésképpen az illető „mankurt”-tá vált, abban az értelemben, hogy elfelejtette származását és nemzetét és az új gazdáit szolgálta (a szerző meglehetősen pontatlanul és leegyszerűsítve írja le az eljárást, melynek keretében valójában egy teve kifordított nyakbőréből készített „sapkát” húztak az áldozat kopaszra borotvált fejére és megkötözve kint hagyták az illetőt több napig a sztyeppén. A napsütés hatására zsugorodó „bőrsapka” olyan nyomást gyakorolt az áldozat fejére, hogy az a fájdalomtól emlékezetvesztést szenvedett. Az eljárást túlélőket aztán, mivel nemcsak az identitásukat vesztették el, hanem gyakorlatilag majdnem minden képességüket a fejlettebb gondolkodásra, új gazdáik általuk unalmas és alantas munkák elvégzésére, például a tevék legeltetésére használták fel – E-RS). Megemlíthetjük még az úgynevezett janicsárokat, a török hadsereg katonáit is, akiket kiskorukban toboroztak az alávetett népek köréből és akikben új identitási emlékezetet alakítottak ki. Nyilvánvaló, hogy a vesztes népességek, melyektől még a gyermekeket is elrabolták, demográfiailag még szegényebbé váltak és elvesztették a harcosaikat is; ezek a népek gyakran hanyatlásnak indultak és eltűntek.
Legtöbbször mégis az azonos származású egyedek számának növelését választották, az etnikai csoporton belüli szaporodás és szülések számának serkentésével. Azt mesélik, hogy a peloponnészoszi háború után, mely jelentősen csökkentette a görög lakosság számát, az athéniak úgy döntöttek, a vegyes, nem athéni nőkkel kötött házasságokból származó gyermekeknek is megadják az állampolgárságot. A poligámiát is megtűrték, hogy ezáltal növeljék az újszülöttek számát [Дэйви, 1929/2009, 282. o.].
A jelenkorban a fasiszták és a nácik megsejtették a demográfia szerepét egy erős nemzet felépítésében; a demográfiai szaporulatot, nyilvánvalóan, az etnikum és a rassz számbeli növekedése eszközének tekintették. E két nagy áramlat ideológusai megértették, hogy minden időben a szám fontos és új területek meghódításához számbelileg nekik kell fölényben lenniük. Benito Mussolini olasz vezető híres 1927. május 26-i, mennybemenetel napi beszédében a „rassz védelmé”-nek ügyét alapvetőnek nevezte a fasizmus belpolitikája számára. A Duce az akkor 49 milliós olasz nemzet számára célként határozta meg, hogy az évszázad közepére érje el a 60 milliós létszámot. „Szüljetek, minél többet szüljetek”, biztatta a nőket Mussolini [Грация, 2004]. A nácik úgy vélekedtek, hogy a nő teste a nemzetet illeti meg és a nemzet eldöntheti, miként bánjanak vele. Adolf Hitler a németek szaporodásának gondolatát hirdette, azokkal az erőfeszítésekkel kombinálva, melyek célja a gyermekek számának csökkentése volt más népeknél. Ennek megfelelően 1943. március 9-én bevezette azt a törvényt, mely engedélyezte a terhesség-megszakításokat a nácik által alsóbbrendűeknek tekintett etnikumokhoz tartozó nőknél; a megszállt területeken, elsősorban keleten bátorították az abortuszokat [1].
Jelenleg a muzulmánok, összességükben, globális vallási identitásként jelentős demográfiai felívelést mutatnak. Míg 1980-ban 780 millió muzulmán volt a világon, számuk 2010-re megkétszereződött, meghaladva az 1,6 milliárd főt, ami a világ népességének a 23,4 százalékát jelentette. A legjelentősebb muzulmán népesség… Kínában és Indiában van, ahol egyben a legnagyobb is a természetes szaporulatuk. Ezeket Pakisztán, Indonézia, Banglades és Nigéria követi. A szociológusok előrejelzései szerint a muzulmánok globális népességének száma 2030-ig 35 százalékkal fog nőni, elérve a kb. 2,2 milliárd főt [2]. Más szavakkal, alig 50 év alatt, vagyis 1980-tól 2030-ig csaknem megháromszorozódik a muzulmánok száma. Regionális szinten, Európában, a muzulmánok 2030-ra a népesség több mint 10 százalékát fogják jelenteni, az európai országok összességét véve alapul. Egyes országokban a muzulmán lakosság már többségben van, vagy jelentős: Koszovó, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Makedónia, Montenegró, Bulgária, Oroszország, Grúzia, Franciaország, Belgium.
Az amerikai kontinensen Kanadában nő meredeken a számuk. A muzulmán népesség száma a 2010-es 940.000 főről 2030-ig 2,7 millióra fog nőni; tehát alig húsz év alatt gyakorlatilag megháromszorozódik [3]. A kontinentális európai népesség esetében a muzulmánok 2050-re már kb. 20 százalékot fognak kitenni [4]. A muzulmán világ demográfiai lendületének alapját azok a hagyományok képezik, melyek korai házasságot írnak elő a nőknek és szigorúan tiltják az abortuszt; ezen kívül sok muzulmán országban teljesen hiányoznak a védekezési módszerek. Fontos szerepe van az ideológiai-vallási tényezőnek is, ebből a nézőpontból a demográfiai lendület geopolitikai nyomásgyakorlási, de identitás-expanziós elemmé is válik.
Elemezzük, például, a Közel-Keletet. A palesztinok számára gyakorlatilag a demográfiai szupremácia tényezője az egyetlen eszköz arra, hogy a krónikus palesztin–izraeli konfrontációban győzhessenek. Ez a folyamat máris látható. Először is nő azoknak a muzulmánoknak születésszáma, akik Izrael polgárai. A muzulmánok 1990-ben Izrael lakosságának a 14,1 százalékát jelentették, 2011-ben csaknem 25 százalékát. Vannak olyan jóslatok, melyek szerint 2035 körül a muzulmánok többségbe kerülhetnek Izraelben, mindenesetre 2048-ban biztosan többségiek lesznek. Ennek megfelelően a muzulmán közösséget „időzített bombá”-nak tekintik, mely a számbeli szupremáciának köszönhetően radikálisan megváltoztatja majd Izrael képét [5]. És ezt a demográfiai fejleményt már nem lehet leállítani, mert a muzulmánok körében a születési arány 3,4 százalék, szemben a zsidók 1,4 százalékával.
Demográfiai téren a zsidó államra leselkedő másik veszélyt a palesztin autonómiában élő lakosság számbeli növekedése jelenti, mely túllépte a 3,5 millió főt, egyértelműen – háromszor – nagyobb demográfiai szaporulatot mutatva, mint az izraeli. Palesztina lakóinak száma, a menekültekével együtt több mint kétszer nagyobb mint Izraelé. Izrael de facto egy szigetecskének tűnik egy „muzulmán tenger”-ben. Ha pedig a közvetlenül szomszédos muzulmán országok (Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom) népességét is figyelembe vesszük, akkor ez már több mint 100 millió. És mindeközben a zsidók elvándorlása tapasztalható Izraelből. Bár az arab ideológusok retorikájában ezt a hallgatólagos „demográfiai konfrontáció”-t nem használják ki nyíltan, Alekszej Malasenko orosz iszlamológus elismeri, hogy a palesztinok a magánbeszélgetések során nem rejtik véka alá azon meggyőződésüket, hogy számbeli felsőbbrendűségük révén győzelemre vannak „ítélve” Izraellel szemben.
A demográfiai politika egyik figyelemreméltó példáját Irán jelenti, ahol Mahmud Ahmadinezsád elnök minél több gyermek nemzését kérte az ország lakóitól. A jelenleg 74 milliós iráni népesség az 1979-es iszlám forradalom pillanatában alig 36 milliós volt. 30 év alatt megkétszereződött. Khomeini ajatollah a forradalom után gyermekszülésre biztatta az irániakat és a lakosság kevesebb, mint 10 évvel később, 1988-ban már meghaladta az 55 millió főt. Jelenleg az iráni lakosság 70 százaléka 35 év alatti [6]. Recep Erdogan török kormányfő is arra biztatta a törökországi nőket, hogy legyen legalább három gyermekük, ezzel biztosítva a nemzet fennmaradását és a török tényező megerősítését a térségben [7].
Az európai kontinensen a koszovói példa szemléletes; ennek a tartománynak már sikerült kivívnia Szerbiával szembeni demográfiai függetlenségét, a muzulmán koszovói albánokból álló többségi lakosság révén. De meglehet, hogy a dolgok itt nem érnek véget, mert Koszovóban a születésszám egyértelműen magasabb, mint Szerbiában: Koszovó népessége évente 15.000 fővel nő, Szerbia pedig 33.000 főt veszít, tehát a demográfiai különbség évente nagyjából 50.000 fő, Koszovó javára. Bár a különbség nem nagy, a trend folyamatos. A Szerbia (kb. 7 millió) és Koszovó (kb. 2 millió) közötti jelenlegi különbség kevesebb, mint egy nemzedék alatt alig egymillió főre fog csökkenni. Abban a pillanatban a jelentős számban fiatal népességgel egy kis területre beszorult koszovóiak masszívan benépesítik majd a legyengült és elöregedett Szerbia kihalt területeit. Ezáltal egy-két nemzedék múlva Nagy-Albánia gondolata már nem tűnik majd annyira utópisztikusnak [8].
Bibliográfia:
1. The Nazis and Abortion // http://www.angelfire.com/mo/baha/nazis.html
2. Muslim Population to Double in U.S. by 2030, Report Projects // By Michelle A. Vu|Christian Post Reporter. Thu, Jan. 27 2011 / http://www.christianpost.com/article/20110127/muslim-population-to-double-in-us-by-2030-report-projects/
3. The Future of the Global Muslim Population. Projections for 2010-2030 // ANALYSIS January 27, 2011 / http://pewforum.org/Global-Muslim-Population.aspx
4. Muslims to be 20% European Union’s population by 2050 // Rupee News. 19 July 2012 / http://rupeenews.com/2012/07/muslims-to-be-20-european-unions-population-by-2050/
5. Israel's Demographic Time-Bomb: An Arab-Majority State? // By Palash R. Ghosh. February 1, 2012 / http://www.ibtimes.com/articles/290975/20120201/israel-arabs-birth-rate-majority-palestinians-netanyahu.htm
6. Mahmoud Ahmadinejad le cere iranienilor să facă mai mulţi copii // http://www.mediafax.ro/externe/mahmoud-ahmadinejad-le-cere-iranienilor-sa-faca-mai-multi-copii-6074930
7. Erdoğan says call for three children just advice, not interference // Todayszaman.com. 8 August 2013 / http://www.todayszaman.com/news-323133-erdogan-says-call-for-three-children-just-advice-not-interference.html
8. Homelands. Should nations stay within their historical boundaries, or change as their populations do? Kosovo is a cautionary tale // by Charles Crawford. Aeon Magazine. 5 September 2013 / http://www.aeonmagazine.com/living-together/in-kosovo-who-gets-to-say-what-counts-as-a-country/
- Грация В. де Как Муссолини управлял итальянскими женщинами // Гендерные исследования, №12, 2004. с. 54-71. / http://demoscope.ru/weekly/2005/0225/analit05.php
- Дэйви М. Эволюция войн. Москва. ЗАО Центрполиграф. 1929/2009. 382 с.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.