// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Grindeanu alattvaló el’társ, ez a Moldva tényleg nem érdemel figyelmet?

// HIRDETÉS

Ahogy Erdély meg a Bánság sem. Sabin Gherman írása.

A kormány végül is annak elutasításával, hogy Jászvásáron (Iaşi) tartsák a román és a moldovai kormány együttes ülését, több mint bosszút mutatott – felszínre hozta az arccal a lepedőn ébredő gazda utálatosságát. Elnézegettem egy kicsit a Neamţ Megyei Tanács és Kormánymegbízotti Hivatal épületét – egy irodaházzá változtatott tömbházat –, illetve a jelképekkel teli ékszerdobozt, a jászvásári Roznovanu-palotát: 1916 és 1918 között ide menekült a bukaresti kormány, a jelenlegi polgármester irodája pedig akkor éppen Ferdinánd király irodája volt; a mai ülésteremben 1918-ban Románia Haditanácsa gyűlt össze. Persze, nehéz összerakni a képeket, ha az egész megyédben nincs egy könyvesbolt (Liviu Dragnea szociáldemokrata vezető megyéjéről, Teleormanról van szó – a szerk.); ugyanebből a tanulatlanságból kifolyólag még nehezebb megérteni a kultúra által megnemesített Moldvát.

Ez az egész nyűglődés csak azért történik, mert Jászvásár polgármestere komolyan vette szabad emberi szerepét és a PSD-s vezetőknek megmondta azt, amit egy egész ország, nagykövetségek, hetedhét országon túli kormányok, európai politikai szervezetek is megmondtak: hogy nem elsődleges feladat a korruptak kiengedése a börtönökből. Ez bántja őket, hogy az övéik közül valaki megrángatta az ingujjukat és az emberek igazat adtak neki. És most bosszút állnak – ez egy volt PCR-s (Román Kommunista Párt – a szerk.) elsőtitkároktól örökölt kór.

Mennyire kellett beléd avasodjon a hatalom?

Micsoda gondolatok kísérthetnek a kobakodban? Moldva, Erdély, Bánság – ezek egyfajta függelékei a nemzeti identitásnak? Megszállás alatt állnak, vagy partnerek minden egyes aprócska faluval ebben az országban? Hegyek, völgyek – ezek csak a másodikos diákok ünnepségeire valók? Vége a büszke rrrománságnak is, vagy ez a büszkeség csak a kopulatív népességnek való, mely boldog, ha arról értesül, hogy Elodia egy titkos szigeten él, Cioloş pedig Soros fia?

Akár tetszik, akár nem, Jászvásár Moldva fővárosa és így marad majd még vagy ezer évig, függetlenül attól, milyen jó töltött káposztát főznek Neamțban, vagy Vasluiban, függetlenül attól, hogy a befolyásos miniszterek Bacăuból, Vranceából vagy Botoşani-ból érkeznek. Jászvásár, Temesvár, Kolozsvár – nagyjából ezek a Bukaresten kívüli viszonyítási pontok, és nem feltétlenül történelmi szempontból, de mégiscsak ide járnak az emberek egyetemre vagy kezeltetni magukat.

Érték-kibocsátók, alternatív, helyi fővárosok,

melyeknek más dinamikájuk van, mint a messziről-uralkodó-Központnak: ha Neamțba mész, akkor egy megyét keresel fel, ha viszonyt Jászvásárt választod, akkor egész Moldvának üzensz.

Ha Dragnea alattvalójának lett volna esze, akkor elment volna a jászvásári polgármesterhez és a chișinău-i kormánnyal együtt közösen találkoztak volna a helyi hatóságokkal, egyetemekkel és üzletemberekkel: nézzük meg, milyen égető gondjaink vannak, milyen megoldásaink, milyen erőforrásaink vannak a fejlődésre? Csakhogy, khm, hogy mehetnél oda, mi van, ha megkérdezik, hogy Észak-Moldva hat megyéje miért kapott összesen annyi pénzt beruházásokra, mint Teleorman megye? Mit mondasz nekik? Azt, hogy a „Főni” megnyomta a gombot és te végrehajtottad a parancsot? Azt, hogy csak azután kerültél mostani tisztségedbe, hogy kioperáltad a gerincedet? Nem jobb kiválasztani egy kellemes kis helyet, ahol az a pornós képviselő uralkodik, akivel a minap ebédeltél? Az biztos nem tesz fel kényelmetlen kérdéseket.

Ezek – valójában ez a maroknyi román politikai „vezető” – nem is Romániában élnek.

A romániai utcákon járnak, a romániai nyomtatókat használják és román nyelven állítják ki a számláikat; amúgy semmi közük sincs ehhez az országhoz. Akár kormányon vannak, akár ellenzékiek (hagyjuk…), kis és nagyszájú, hol a Fővezér, hol a pénz előtt remegve álló személyes törzseket örökölnek és vezetnek, csak a saját törzseik számára törvénykeznek, magánjellegű lehetőségek és igények szerint; nem is hiszem, hogy meglátnak, ha bátorkodsz nekik bármit is elmondani, mit számít, hogy a kórházban szedtél össze valamilyen fertőzést, vagy a fiad nem kap tankönyveket az iskolában, miért piszkálsz azzal, hogy nem kaptad meg a támogatást? És mi van akkor, ha magamnak különleges nyugdíjat szavaztam meg? B…d meg, te hálátlan nép; igen; ők hazád örökösei, a sikeres patkánysereg.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS