// 2024. október 1., kedd // Malvin
DNA

Good-bye, PSD!

A PSD, avagy a Román (Poszt)kommunista Párt szemmel láthatólag a végnapjait éli. Íme, az okok.

Románia legnagyobb pártja rohamléptekkel halad az összeomlás felé. Victor Ponta távozása, Gabriel Oprea ideiglenes kormányfői kinevezése és Mihai Răzvan Ungureanu jelölése a SIE (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) élére egyértelműen azt mutatja, hogy a PSD elveszítette a hatalmat.

1. A PSD vezetőség nélkül maradt.

A párt erős emberei vagy őrizetben, vagy bírói felügyelet alatt állnak, és korrupciós vádakkal szembesülnek. Magát az elnököt, Victor Pontát is megvádolták, ő pedig úgy döntött, száműzetésben kezelteti magát. Döntése felerősítette a válsághelyzetet a párton belül.

2. A PSD elvesztette vidéki hatalmi bázisát.

Azóta, hogy a párt a FSN (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) formájában létrejött, erejét a talajszintű források uralásából vette, az ország községeiben, városaiban és megyéiben. A PSD tökélyre vitte a helyi kiskirályoskodást, a vidéken kiépített ellenőrzési rendszert. Ezen a mechanizmuson keresztül irányították a szavazatokat, dolgoztak ki egy hierarchikusan felépített pénzbehajtó rendszert, osztogattak hűbéreket a választási csatákban érdemeket szerzőknek. A kiskirályok most ki vannak nyírva, el vannak takarítva. A DNA által szétcincált rendszer a következő helyhatósági és parlamenti választáson már nem képes működni, legalábbis nem a párt számára elfogadható paraméterekkel. A jogi gondok miatt kispadra ültetett megyei tanácsi elnökök és polgármesterek listája túl hosszú ahhoz, hogy a PSD képes legyen a választásokig ledolgozni ezt a hátrányt.

3. A pártban csapnivaló a morál.

A Parlamentben eddig kudarcot vallott a párt minden kísérlete a korrupcióellenes törvények módosítására. Gabriel Oprea kijelentése, hogy egyetlen ilyen jellegű változtatást sem fog támogatni, a véget jelenti mindazok számára, akik azt remélték, hogy a dolgokat egy új „fekete kedd” típusú művelettel meg lehet majd változtatni. Mindenki számára egyértelművé vált, hogy a párt már nem képes megvédeni a különböző központi és helyi tisztségekbe helyezett kádereit. Ebben a helyzetben a „menekül, aki tud” szabály érvényes.

4. A pártban az előrelátható katasztrófával szemben

nem körvonalazódott egy új, reformpárti irányvonal,

mely képes lenne átvenni a vezetést és rendbe tenni a PSD-t. A szociáldemokraták passzívan nézik pártjuk összeomlását. Normális esetben egy válságban lévő szervezet reagál, lecseréli a garnitúrákat és akár még a politikai programját is, megpróbálva alkalmazkodni a helyzethez és a társadalom elvárásaihoz. Az irányt vesztett PSD-tagok azt mutatják, hogy nem képesek újrafogalmazni a pártot, és új potenciális vezetőket sem tudnak hiteles módon színre léptetni.

5. A külföldre menekülés

véget vetett Victor Ponta politikai karrierjének.

Ez a PSD-re nézve katasztrofális lépés volt. A PSD, történelmében először, menet közben vesztette el a kormányfői tisztséget, miközben még mindig rendelkezik a parlamenti többséggel. Igaz, ideiglenességről van szó, de az üzenetek egyértelműek. Gabriel Oprea megakadályozta a PSD-vezetőség a nemzeti védelmi stratégia parlamenti elfogadásának megakadályozására tett kísérletét. Gabriel Oprea támogatja Mihai Răzvan Ungureanu jelölését a SIE élére. Nyilvánvaló, hogy a PSD már nem birtokolja a hatalmat. A zűrzavar következik.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.