Gázos történet: Orbán átveszi Románia helyét a Fekete-tengernél

2018. február 5-e ugyanolyan csendes napnak ígérkezett, mint bármelyik hétfő Romániában.

Az új adóreformmal frissen gazdagodott románok csendben iszogatták a hétvége után jól megérdemelt kávécskájukat, a vészterhes délután két órára várva, amikor a kormánypárt rettegett CEx-e (végrehajtó bizottság – a szerk.) vagy bürója újabb dühös minisztert küld Breaking News-ba, hogy egy újabb adót jelentsen be, vagy újabb hadjáratot indítson a párhuzamos állam ellen.

Hirtelen pánik uralkodott el a szerkesztőségeken és a képernyőkön:

egy magas, vékony szemüveges alak, hideg, stréber tekintettel (mint valamilyen vegytanhoz vagy földrajzhoz hasonló furcsa tantárgyverseny válogatott kerettagja) hirtelen megjelent Bukarestben, felsorakoztatta a nagyhatalmú Tăriceanut és Dragneát, és elegáns, unott külügyminiszterünk kíséretében bejelentette, azért jött, hogy elvegye a fekete-tengeri gázunkat, nagysebességű vasúttal egyesítse Kolozsvárt Budapesttel és néhány további szörnyűséget.

A neve szerint Szijjártó Péter, kétszer fiatalabb Meleşcanunál, Romániánál kétszer kisebb ország hiperaktív külügyminisztere. És hagyta, hadd csodáljuk diplomáciai ügyességét és elkötelezettségét.

Moskva slezam ne verit (Moszkva nem hisz a könnyekben)

Ha patadobogás hallatszik, akkor valószínűleg lovak érkeznek, nem zebrák. Orbán Viktor kormányzó vagy a 40 éves fiatal Szijjártó nem Erdélyt akarta tőlünk elvenni. Még azok a székelyek sem érdekelték őket, akikért a tévékben zokogtak. Az egész valójában egy forrásokért folyó harc volt.

Magyarország kicsi, természeti forrásokkal nem rendelkező ország, mely egy magas szintű és főleg a mások forrásaihoz való hozzáférésen alapuló geopolitikával próbál megerősödni. Az óriási és gazdag Oroszország, az Európa gazdasági motorjának számító Németország és a domináns regionális hatalomként való elismertetéséért vergődő Lengyelország a nagy játékosok, akiket Budapest farkcsóválva körülugrándoz.

Orbán Budapestje arra számított, hogy megjátszhat egy barátságos közeledési táncot

a Nyugat által üldözött Oroszország felé. És arra ébredt, hogy falhoz szorították, vagyis a pénzt is kiadta (metrószerelvényekre, nukleáris reaktorokra) és a fő orosz forrástól, a földgáztól is elzárták. Hogyan jutottak ide?

Az Európai Unió évente több mint 465 milliárd köbméter gázt használ el, amelynek 35 százaléka, vagyis nagyjából 165 milliárd köbméter az Orosz Föderációból származik. A Gazprom Európába és Törökországba irányuló gázexportja 2017-ben 8,1 százalékkal nőtt, elérve a 193,9 milliárd köbméteres rekordértéket, Európa azon igyekezetének dacára, hogy csökkentse függőségét az oroszországi szállításoktól. A Gazprom piaci részesedése az európai piacon, ahol jövedelme többségét megtermeli, tavaly elérte a több mint 35 százalékos rekordértéket, míg 2016-ban még 33 százalék volt.

Az import további 35 százaléka Norvégiából származik, 12 százaléka pedig cseppfolyósított gáz (LNG) és szintén 12 százalékot tesznek ki a líbiai és algériai importok. Az Unió gázszámlája több mint 20 milliárd eurót tesz ki.

A Gazprom biztosítja Európa földgázigényének harmadát

Az orosz csoport három fő útvonalon keresztül látja el gázzal Európát: az ukrajnai vezetékeken, a Fehéroroszországon és Lengyelországon áthaladó Jamal–Európa útvonalon és az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül, mely a Balti-tengeren keresztül köti össze Oroszországot Németországgal.

A jelenlegi vezetékek közül az ukrán útvonal (Urengoj–Ungvár) rendelkezik a legnagyobb kapacitással (142 milliárd köbméter – mkm), ezt az Északi Áramlat 1 (55 mkm), a Jamal–Európa (33 mkm) és a Kék Áramlat (Törökországon keresztül – 16 mkm) követi.

Európának 2025-ig további 55 milliárd köbméter (mkm) importgázra lesz szüksége, 2035-ig pedig további 75 mkm-re a jelenlegi szinthez képest.

A Gazprom által az Európai Unióba szállított teljes mennyiségből 2017-ben nagyjából 80 mkm-et szállítottak az Urengoj–Ungvár, 54 mkm-et az Északi Áramlat 1-en és 30 mkm-et a Jamal–Európán keresztül (egy kis mennyiséget LNG-konténerekben szállítanak).

A Gazprom az Unióba irányuló, ukrán vezetékeken keresztül zajló exportjának arányát az 1998-as 90 százalékról 2016–2017-re nagyjából a felére csökkentette.

Az Orosz Föderációnak most az Északi Áramlat 2 Németországgal közös megvalósítása a legfontosabb. Az Északi Áramlat 2 megkétszerezi majd a jelenlegi Északi Áramlat 1 kapacitását és negyedére csökkenti az Ukrajnán áthaladó jelenlegi gázmennyiséget, ez utóbbi ország pedig (a nominális GDP 2 százalékát jelentő) évi csaknem 2 milliárd dolláros bevételtől esik el, miáltal csődbe kerül.

Az Északi Áramlat 2 vezeték megépítése (több mint 12 milliárd USD-ből, 55 milliárd köbméteres kapacitással) évi 20-25 milliárd köbméterre csökkenti majd az Ukrajnán áthaladó gázmennyiségeket.

Csakhogy az Északi Áramlat 2 az orosz befolyási övezethez tartozó két másik ország, Szlovákia és Magyarország számára is jelentős veszteséget fog okozni és megfosztja őket a biztonságos gázellátástól.

Vagyis Orbán Viktor magyarjai 2020-ra pofára esnek:

Orbán kormányfő vérszerződést kötött Vologya Putyin cárral, 12 milliárd dollárt fizetett a figyelméért (ennyiért vett két nukleáris reaktort a Paks 2 erőmű számára), Moszkva pedig zavartalanul, a budapesti testvérkormányt figyelmen kívül hagyva folytatja ördögi terveit.

Putyin számára az a fontos, hogy kiiktassa Ukrajnát a gázszállításból és megfossza GDP-je 2 százalékát jelentő bevételeitől azzal, hogy elvágja a gáztranzitból származó jövedelmektől. Nos, akkor most mit kezdjen Orbán, akivel igazságtalanul elbántak? Ráadásul 2018-ban még választásai is lesznek.

Románia saját stratégiahiányának ártatlan áldozata

Egy híres 1998-as filmben, a Pókerarcokban van egy emlékezetes jelenet, mely megfelel Románia térségen belüli helyzetének: a (John Turturro által eljátszott) Joey Knich elmagyarázza a pókerjáték lényegét fiatalabb tanítványának, a (Matt Damon által eljátszott) Mike McDermottnak:

„Ha leülsz egy pókerasztalhoz és az első 20 percben nem jössz rá, ki a balek annál az asztalnál, akkor te vagy az.”

Bukarest nemhogy 20 perc, de sok év után sem jött rá, ki a balek. A kormánycsapat amatőrizmusán felbátorodott Iohannis elnök éppen a jól megérdemelt vakációját tölti (Németországban és Spanyolországban), belefáradva a hosszú szépítő álomba, a közigazgatás néma óriásai az energetikai ágazat ötszázegyedik fejlesztési stratégiáját rakják össze, a tanácsadók nyugodtan ropogtatják az energetikai ágazat számtalan cégének számtalan igazgatótanácsaitól támogatásként kapott eurómilliókat.

Csak földalatti tárolókat nem csinál senki, csak gázerőműveket nem csinál senki, csak a szenet nem használja senki, mi pedig elektromos energiát importálunk.

A magyarok nem tettek egyebet, csak elolvasták a statisztikákat és ráébredtek, hogy mi nem tudunk mit kezdeni a gázzal:

Románia fogyasztása nem éri el a 11 milliárd köbmétert, míg a (csaknem kétszer kisebb) Magyarország majdnem 9 milliárd köbmétert fogyaszt el, miközben energiaipara is van, és azt tervezi, hogy megszabadul az ukrán vezetékeken eddig érkező orosz gáz elmaradásának rémálmától.

Mentőötletnek bizonyult követek elküldése a turbulens vlachokhoz, akik megrémültek Kelemen Hunor szakállától és a romániai pártok háromoldalú paktumától (egyfajta 2017-es „Unio Trium Nationum”-tól). Orbán Viktor kormányzó küldötte, Szijjártó Péter külügyminiszter (egy szemüveges stréber, aki biztos áldozatnak tűnt a szivarral a szája sarkában ülő tapasztalt diplomata bukaresti külügyminiszter számára) nagyon hatékonynak bizonyult és alig néhány óra alatt felsorakoztatta maga előtt a bukaresti Parlament házelnökeit, a kormánykoalíció vezetőit és elérte náluk a lehetetlent:

Románia gyakorlatilag átengedi Magyarországnak az Exxon Mobil–OMV konzorcium által a Fekete-tenger kontinentális talapzatában felfedezett teljes gázlelőhelyet.

Vagyis mi belementünk abba, hogy a saját költségünkön megépítünk egy vezetéket és egy átemelő állomást, amin keresztül az Exxon által a Fekete-tengerben talált gázt elszállítjuk az ország nyugati határához, a magyarok pedig kötelezettséget vállalnak arra, hogy 2022-től felvásárolják a teljes gázmennyiséget (4,4 milliárd köbmétert), a 2020-as szerény 1,7 milliárd köbméteres mennyiséggel kezdve (ami a bukaresti fogyasztással egyenértékű).

Igaz, hogy nálunk sokan áldoznak az interkonnektorok fétisének és amiatt panaszkodnak, hogy szegény gáz ott fekszik felhasználatlanul a tenger mélyén; de ez inkább csak annak az ostobaságnak a kimagyarázása, hogy semmit sem tettek, csak valami tudálékos európai politikát. Ki akadályozza, hogy létrehozzunk egy LNG-terminált Konstancán és valójában mások másoknak szánt gázával kereskedjünk?

Így aztán a magyarok bebiztosították fogyasztásuk felét, a románok pedig frenetikusan szavalják a „Büszke románok” mantrát…

A szerző a Bukaresti Műegyetem doktora (1996), Radu Vasile és Adrian Năstase kormányfők tanácsadója (1998–1999, illetve 2001–2002), gazdaságpolitikai államtitkár-helyettes (2002–2003) és a Külföldi Befektetések Ügynöksége (AIS) alelnöke (2003–2004) volt. A Fekete-tenger Egyetemi Alapítvány (FUMN) Gazdaságelemzési Főosztályának a koordinátora.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.