Mindaz, amit a Délről és a Keletről el lehet mondani, a csúcson uralkodó erkölccsel áll kapcsolatban, ahol a polgári élet intézményeit és szabályozását kellene találnunk. Traian Ungureanu írása.
Jelen szöveg az Europa Liberă oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Egy gyilkossággal szemben senki sem lehet intelligens, inkább kicsit adós a korábban elodázott vagy megtagadott komolysággal. Miután a caracali gyilkosságok sokkja és részletei felszívódtak, megoldásra vár ennek a szörnyűségnek a látszólag érthetetlen értelme. Nem kriminalisztikai értelemben – ez egyszerűnek bizonyult.
Egy becsavarodott alak egy isten háta mögötti helyen elrabol, megerőszakol és meggyilkol két fiatal lányt. Akkor ez egy – hogy is mondják – magángyilkosság? Nem. A történet ezután magával ránt megszokásokat, olyan alakokat és intézményeket, akiknek/melyeknek van vagy nincs közvetlen közük a gyilkossághoz, de keretként szolgáltak annak és ha nem is segítették elő, nem is akadályozták meg. Gheorghe Dincă és az áldozatai, Alexandra Măceşanu és Luiza Melencu nem egy mocskos regényből vagy egy erőszakos filmből importált drámát éltek át és haltak bele. És nem is egy előélet nélküli és a környező élettel kapcsolatban nem álló gyilkos beteg elméjébe zárt pillanatnyi szenvedélyben vagy őrületben jelent meg és tűnt el. Ebben az esetben a bestialitásnak egy hosszasan erjesztett keverékére volt szükség. Az az általános állapot, melyben a román társadalmat a caracali gyilkosságok meglepték, nem csökkenti vagy törli el Gheorghe Dincă bűnösségét, de sok mindent megmagyaráz. Megengedhetetlenül sokat.
Sokan gyorsan hagyták magukat elcsábítani e reflex által, mely – nálunk – bármilyen fontos dolgot a kormányon lévő párt nyakába varr. Most a Szociáldemokrata Párt (PSD), holnap a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyakába és fordítva, a kommentátorok dühétől függően. A caracali gyilkosságoknak, mélységes aljasságukban, az a furcsa és nemkívánatos erényük van, hogy a pártok hatalma és a kommentátorok preferenciái fölé emelkednek. Más szavakkal, a caracali gyilkosságok egy társadalomról beszélnek és nemcsak a választottairól. Közös történelmünknek egy bizonyos szerencsétlen és kézzel fogható momentumáról. E gyászos történek mögött jól láthatóvá válik a nyomorúság és véletlenen vagy kivételen túl terjedő züllés.
A caracali gyilkosságok egy tébolyult kezéből és agyából származnak. Az esélytelenség, a gonoszsággal engedékeny idő és az élet jelentéktelen ára máshonnan származnak: az átélt idők lényegéből. Szerencsétlen nemzeti állandósági minőségükben számos, de a híres caracali gyilkosságokhoz képest névtelen viselkedést, igazságtalanságot és kudarcot táplálnak. Mindezek a gyakran figyelmen kívül hagyott megszokások és fogyatékosságok alkotják a jelent, vagy a mi állapotunkat, annak a társadalomnak az állapotát, melyhez tartozásunkat elismerjük vagy sem. Egy caracali gyilkosságokhoz hasonló szerencsétlenség gyászos fényt vet a díszletre és leleplezi azt – majd a dolgok zavartalanul haladnak az addigi medrükben. Ismerjük, de számításon kívül hagyjuk az apró részleteket,
Caracalról már régóta semmit sem lehetett hallani és mindenki tudja, ki sem kell már mondania, hogy ott semmi sincs. Tágabban véve az ország ezen úgynevezett déli része esetében, az elfeledett városaival, a nem létező falvaival, a nyomorúsággal, az alkoholizmussal, az elfojtott erőszakkal, a tanulatlansággal és életirány-hiánnyal, már elfogadottá vált az emberi lét eltűnése. Vagyis Moldvával és Dobrudzsával együtt az országnak az a része, melyet magára hagytak és átengedtek a semminek és a senkinek. Ott bármi lehetséges és ez a furcsa szabadság előbb vagy utóbb gyilkosságokba vagy ezeket az erőszakos tetteket jóval megelőzően kétségbeesésbe és elsivatagosodásba fog torkolni. Mindenhol vannak gyilkosságok. Erdélyben is, a Bánságban is. De az ország déli és keleti részét alkotó nagy űrben a gyilkosságokat és az erőszakot természetesnek, logikusnak, maguktól értetődőknek vagy várhatóknak tartják. A züllés nagyon jól rímel ezekkel a helyekre, melyekben semmi sem emelheti fel fejét a mélyszegénység korlátja fölé. Mindaz, amit Caracalról, a Délről és a Keletről el lehet mondani, így vagy úgy az élet általános tónusával és a csúcson uralkodó erkölccsel áll kapcsolatban – ahol a polgári élet intézményeit és szabályozását kellene találnunk.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?
Csaknem duplájára emelik a DN jelzésű országutak, illetve a gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíjat, és másélfélszeresére emelkedik a Duna belföldi szakaszán épült hidak használati díja.
További híreink: a PSD nagyon nem ért egyet az állami szektort is érintő nadrágszíj-intézkedésekkel, és hiába adott ki pompás oktatóvideót a témában a rendőrség, mégis menyasszonyra lőtt egy férfi.
Csűrrel összeépült kis ház gyúlt ki csütörtökön Csíkszentkirályon.
A 165,7 millió lej értékű aradi beruházás határidőre elkészült, de a hídavató elmaradt, mivel a szerkezeten szemmel látható deformációk jelentek meg még az ünnepélyes megnyitó előtt, így az önkormányzat nem vette át.
Nem bika öklelte fel, ahogy a hatóságok feltételezik, hanem medve ölte meg a pásztort múlt csütörtökön Csíkszereda közelében – állítják a Csíksomlyó Közbirtokosság vezetői. Közben a medvét kilőtték, mert megölt egy fiatal tehenet.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.