„Gyakorlatilag megállítottuk a pandémiát.” Csakhogy Iohannis elfelejtett a pandémiának is szólni

A szöveg a Libertatea oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Emlékezzünk vissza a 2020. február 27-i elnöki nyilatkozatra, amely azután esett, hogy az első koronavírus-fertőzést észlelték Románia területén: „Semmilyen valós ok nincs a pánikra. Ez a fertőzés csupán enyhe tüneteket okoz az esetek nagy többségében: torokfájást, köhögést és lázat. Mint akármilyen hűlés.”

Abban az időszakban egyre több európai ország hirdetett a sürgősségi állapotot, vagy éppen készült rá. Az „akármilyen” hűlés pedig elkezdte megbénítani a világot, ám

a mi elnökünk elbagatellizálta a betegséget, hiszen egyetlen dolog járt csak a fejében: az előrehozott választások.

Az egyszerű hűlés felbukkanása után két héttel aztán hamar visszaszipkázta a szavait, szomorúan eltemette az előrehozott választások álmát és – kihirdetvén a szükségállapotot – elfogadta, hogy egészségügyi válsággal állunk szemben.

A fent idézet eset egyike volt azon alkalmaknak, amikor többre becsültük volna a mély elnöki hallgatást egy könnyelmű alulértékelés helyett. De ha az embernek missziója, terve, rögeszméje volt, mit neki egy pandémia?

De minden jó, ha vége jó. És vége lett, méghozzá Brüsszelben, 2021. június 24-én. Az oltáskampány soha nem látott sikerétől megrészegült Iohannis elnök vidáman (értsd, síri hangon) bejelentette:

„Gyakorlatilag megállítottuk a pandémiát!” És igaza volt.

Azon a napon csupán 68 új fertőzéses esetet jelentettek be. A tavalyi választási kampányok és választások idején észlelt napi tízezres járványszámokhoz képest a 68 új eset semmiségnek tűnt.

Ma viszont, amikor a napi fertőzésszám meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában észlelteket, az elnök sietős kijelentése, miszerint a pandémiának annyi, egyenesen infantilisnak tűnik. Szeptember 14-én a bejelentett napi új esetszám máris 5,6-szor nagyobb volt, mint 2020. szeptember 14-én (amikor 692 új esetet jelentettek be), továbbá 3,5-ször nagyobb, mint 2020. szeptember 15-én és 2,29-szer nagyobb, mint 2020. szeptember 16-án. Az új esetszám csak 2020. október 14-én ért el a 2021. szeptember 14-i szint közelébe.

Egy évvel ezelőtt nem volt semmilyen oltás,

nem volt picivel több mint ötmillió, teljes oltási sémával román állampolgár, nem volt több mint egymillió román állampolgár, aki átesett a betegségen. És mégis: most, amikor „gyakorlatilag megállítottuk a pandémiát”, előfordulhat, hogy az új megbetegedések száma megdönti az összes tavalyi rekordot.

Igaz, az emberek beleuntak, elegük van.

Senki nem akar hallani új korlátozásokról, a 2020-as korlátozások visszavezetéséről pedig egyáltalán nem. A kormányoknak elfogyott a gazdaságaik megsegítésére áldozható pénzük, 2020-szal ellentétben. Bármely korlátozó intézkedés népszerűtlen. Az ilyen intézkedéseket hozó kormánypolitikusok népszerűsége csökken.

Tehát, nincs már helyük az ilyesféle intézkedéseknek, elfogyott a megértés. A megoldás viszont semmiképpen nem az, hogy figyelmen kívül hagyjuk a valóságot. Nem az a megoldás, hogy kijelentjük a pandémia fölötti győzelmet, aztán a magunk dolgai után nézünk: sütkérezünk a napon, sízni járunk és piti intrikákat vezénylünk le a politikai pártok berkeiben.

A romániai egészségügyi rendszer nem fejlődött ahhoz a pillanathoz képest,

amikor elfogadtuk, hogy egy pandémiával állunk szemben. Ez az új hullám, amely éppen végigsöpör rajtunk, ugyanolyan felkészületlenül ér bennünket. És miért is készültünk volna fel? Nem megmondta nekünk a mi elnökünk, hogy vége, győztünk?

Felhasználhattuk volna az eltelt időszakot arra is, hogy levonjuk a következtetéseket, a politikusoknak pedig minden indokuk meglett volna az egészségügyi rendszer korszerűsítésére, például arra, hogy minden rendelkezésre álló pénzt új kórházak építésére áldozzák. De nem tették meg. Sőt, az egészségügyi minisztérium eredeti költségvetése kisebb volt 2021-ben, mint 2020-ban. Az összes miniszter a saját dolgával törődött.

Mindenki több pénzt akart, egyre több pénzt, a saját projektekre.

Ahelyett, hogy felfogták volna egy közös erőfeszítés fontosságát, melynek köszönhetően egy működőképes, több szempont szerint naprakész egészségügyi rendszerünk lett volna, két-három év leforgása alatt. Egy évig lemondhattunk volna a fegyverbeszerzésekről, annál is inkább, mert kivonultunk Afganisztánból. Ez lehetővé tette volna, hogy a betegeket modern kórházi ágyakra fektessük, ágyútalpak helyett.

A mi elnökünk egészen kiváló, amikor hallgat. És többnyire csak akkor. Kár, hogy nincs elég bátor tanácsadója, akik el is mondanák ezt neki.