// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Bécs–Kolozsvár, avagy a vonat, amelyről Bukarest lemarad

// HIRDETÉS

Bizony, az élet nem törődik a bukaresti bojárokkal. Halad a maga útján. Például, Kolozsvár és Bécs között.

A PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) kormányzat kezd egyre kevésbé relevánssá válni a románok számára, tekintettel arra, hogy az embereket érdeklő kérdések semmilyen visszhangot sem váltanak ki a Győzelem (Victoriei) téri miniszteri irodákban. Ezt teljes mértékben bizonyítja a Nyugati Szövetség jelensége, négy város, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár és Arad döntése, hogy társulva pályázzanak európai pénzekre. De más dolgok is történnek, melyeknek hosszú távon nagy jelentőségük lesz.

Decembertől olyan vonatszerelvény kezdi el működését, mely kevesebb mint tíz óra alatt köti össze Bécset Kolozsvárral.

Bukaresttől Erdély fővárosáig néha több mint 12 órát tart az út.

Az új vasúti összeköttetés az ausztriai és a magyarországi üzemeltetők, az ÖBB, illetve a MÁV Start és a romániai CFR Călători együttműködésének az eredménye.
Ez kétségtelenül jó hír. Románia összekapcsolódik az európai szállítási hálózatokkal.

De minderre azért kerül sor, mert az élet nem törődik a PSD–ALDE kormányzással. A szállítási piac lehetőséget látott a román állampolgárok azon jelentős igényében, hogy gyorsabban, kényelmesebben és minél jobb áron közlekedjenek az európai országok felé, ahol több millióan dolgoznak, tanulnak közülük, sokszor a családjukkal együtt.

Ugyanez a közlekedési igény vezetett a légi szállítási piac fejlődéséhez, ahol a mindenféle típusú cégek, a klasszikusoktól a fapadosokig olyan utazási lehetőségeket nyújtottak, melyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak.
A vasúti közlekedés esetében a Nagyváradon áthaladó Bécs–Kolozsvár közvetlen kapcsolat a kezdet. Igaz, a romániai vasúti infrastruktúra nem tesz lehetővé nagy sebességeket és semmi köze sincs a gyorsvasút fogalmához. De Orbán Viktor magyar kormányfő nemrég egy Budapest és Kolozsvár közötti gyorsvasút megépítéséről beszélt. Dăncilă kormányfő részéről semmi sem hangzott el ebben a témában.

Nem is hangozhatott.

A PSD–ALDE kormányzat számára az európai pénzek blokkolása elsődleges,

egy olyan fantazmagória bedobásával, hogy a köz-magán társulások legalábbis Németország szintjére emelik majd Romániát! Senki sem magyarázza meg, hogy miért utasítják el az ingyen pénzt és miért kell olyan forrásokhoz folyamodni, melyeket a román állampolgároknak és az elkövetkező nemzedékeknek kell majd visszafizetniük az adókból és a díjakból?
Nyilvánvalóan nincs semmilyen magyarázat, azon kívül, hogy az európai pénzek azért nem érdekesek, mert nehéz ellopni őket.

A Dăncilă-kormány lemerevedése és a PSD–ALDE koalíció összes erőfeszítésének kizárólag az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvények módosítására való összpontosítása ebek harmincadjára juttatja Romániát. Az emberek pedig boldogulnak, ahogy tudnak. Az ország elhagyása a legkézenfekvőbb megoldás. A tisztelt kormányzókat egyáltalán nem aggasztja a tömeges migráció. Úgy gondolkodnak, hogy egyedül maradnak majd néhány nyugdíjassal, akiknek az eddigieknél is nagyobbat fognak hazudni.

Egy másik megoldás, ha az ember szakít a bukaresti kormányzattal és a saját szakállára keres megoldásokat.

Mint amilyen a Nyugati Szövetség. A harmadik pedig az, hogy arra alapoz, amit mások tesznek, amit a saját adminisztráció nem akar megtenni. A miniszteri irodákban ülő hazafiak pedig nyugodtan hadd rendeljék oda a helikoptert, hogy időben elérjenek a nemzeti ünnepi kolbászosztogatásra.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro