A személyes hűségről

Elhangzott az a megjegyzés, hogy a kijelölt miniszterelnök nagymértékben függ majd a párt fórumaitól és vezetőjétől. De ez a fajta kapcsolat nem újdonság a román politikában.

Rendkívül érdekes párhuzamosságnak vagyunk a tanúi.

Emil Boc kormányfőként Băsescu elnök alkotása volt,

és legalábbis egy bizonyos pontig lojalitást és buzgóságot mutatott a „felettese” iránt. Annak ellenére, hogy e kapcsolat természete könnyen érzékelhető volt, valamennyi érintett aktívan részt vett elleplezésében, talán azért is, mert a látszat kormányfővel kapcsolatos megőrzésével saját magukra nézve is fenntartották azt. A kijelölt miniszterelnök, Sorin Grindeanu első sajtókonferenciáján kijelentette, hogy elismeri pártfőnöke, Liviu Dragnea felsőbbségét, olyan alárendeltségi helyzetet fogadva el explicit módon vele szemben, melyet nemcsak természetesnek, de kívánatosnak is tart. Ezúttal a kormánypárt vezetői közül már egyiknek sem érdeke elleplezni a kapcsolat jellegét, ellenkezőleg, mindnyájan tartóssága garanciájaként igyekeznek azt kihangsúlyozni.

De mind az egyik, mind a másik esetben a személyes hűség a tét. Ez alatt a hatalom birtokosa és az annak személyes elkötelezettséggel magát alávető személy között kialakuló kapcsolatot értjük. A Băsescu-adminisztráció által szem előtt tartott megszorító programot nem lehetett volna végrehajtani az akkori miniszterelnök személyes hűsége nélkül egy olyan elnök iránt, aki nem tudta volna leváltani őt, ha nem teljesíti az utasításait. Az egész egy láthatatlan hajszálon függött, ami akkor

többet ért, mint az explicit módon körvonalazott politikai intézmények.

Az Emil Boc miniszterelnökkel szemben bőségesen megfogalmazott bírálatok éppen az alávetettségi kapcsolatára, személyes lojalitására vonatkoztak, és nem annyira magára a gazdasági programra, amelyért az elnök személyes felelősséget vállalt. A politikai támadások, természetesen, ösztönösen vagy politikai intelligenciából fakadóan (ez kevésbé fontos) éppen a látszólag legtörékenyebbnek tűnő létfontosságú aspektust célozták meg. Emil Boc szüntelen sortűznek volt kitéve „szolgalelkű” „alázatossága” miatt, abban a reményben, hogy kiválthatják a „megalázott” személy fellázadását és mindenesetre hitelteleníthetik őt. Az egész politikai projekt összeomlott volna, ha sikerül elszakítani a láthatatlan szálat.

A december 11-i választás után kialakult helyzetben a kijelölt miniszterelnök már az első pillanattól kezdve ugyanebben a bánásmódban részesül.

De van egy különbség: explicit, vállalt és kihirdetett hűsége,

ami miatt az ellene irányuló stratégia is különbözik. Ezúttal nem szolgalelkűsége a bírálat tárgya, hanem feltételezett kétszínűsége. Fogadni mernék, hogy a SRI-vel (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) meglévő kapcsolatáról továbbra is kitartóan beszélni fognak, hiszen ez a gyanú, akárhogy is jelent meg, a legjobb fegyver kihirdetett hűsége és a „felettesével” őt összekötő szál ellen.

Igaz, hogy Emil Boc a végsőkig elszántan bizonyította hűségét és a jelenlegi kormányfő még csak küldetése elején tart, de azt akarjuk kiemelni, hogy milyen súlya van a román politikában valaminek, ami a törvényben és az alkotmányban explicit módon leírt politikai intézményeken innen van. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) által bizonyos hévvel emlegetett gazdasági program nagyrészt a miniszterelnök lojalitásán múlik. Tünetszerű különben, hogy a parlamenti ellenzék vezetője, Raluca Turcan bejelentette, a kijelölt kormányfőtől elsősorban az autonóm döntéshozatalt várja el, amivel arra célzott, hogy más fórumokkal vagy személyekkel szembeni alávetettsége elfogadhatatlan lenne. Logikus, hogy az ellenzék – a kijelölt kormányfő hiúságát legyezgetve – elsősorban

valamiféle személyes autonómia iránti vágyat keltsen benne.

Végül a PSD és a magukat elsősorban az előbbivel szembeni negatív hozzáállással meghatározó ellenzéki pártok közötti különbségek ellenére úgy tűnik, létezik egy állandó a román politikában. A honi politika, sok olyan okból, melyeket adott pillanatban alaposabban meg kellene vizsgálnunk, nem illeszkedik maradéktalanul az explicit politikai intézményekhez, így főleg a társadalmat láthatatlan módon irányító informális intézményekben keres forrásokat. Úgy tűnik, a személyes hűség itt nagyobb súllyal esik a latba, mint az alkotmány bármely cikkelye.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.