// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

A sebzett farkas Dragnea saját falkájának is teher

// HIRDETÉS

Brazília lesz a pártelnök menedéke? A ziare.com jóslata szerint 2018-ban a PSD is szabadulna már Dragneától.

2018 nehéz év lesz a PSD számára. Elkerülhetetlennek tűnik a rendkívüli kongresszus összehívása vagy legalább az Országos Politikai Büró (BPN) döntése a pártvezetésről. Úgy gondolom, hogy Liviu Dragnea megpróbál majd ellenállni és minél nagyobb károkat okozni, mielőtt leteszi a fegyvert, és „Brazíliába” szökne.

Megfigyelhető volt, hogy az év vége felé Cătălin Rădulescu volt Dragnea úr legfőbb politikai szövetségese, az a büntetőügyekkel küszködő képviselő, aki megpróbálta áterőszakolni a parlamenten a büntetőtörvénykönyv pártvezető megmentését szolgáló módosításait.

Liviu Dragnea – véleményem szerint – már nem ellenőrzi a PSD-t. 

Abból a magabiztosságból ítélve, amit Mihai Tudose a „nyugalommal” kapcsolatos válasza sugall, a vezetőknek és kiskirályoknak legalábbis egy része a kormányfő mögött sorakozott fel.

A szociáldemokraták jelenleg legalább két táborra szakadtak. Liviu Dragneát csak addig hagyják a szervezet élén, míg – így, vagy úgy – nem tisztázódik az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvények helyzete. Több politikus is azt akarja, legyen vége a korrupció elleni harcnak, és helyreálljon „bizonyosfajta” politikai ellenőrzés a bírók és ügyészek fölött.

De a párt hibázott, hogy ilyen sokáig várt, és elhitte Liviu Dragnea ígéreteit, miszerint megmenti őket a „DNA üldözésétől”, mert mindent elveszített ebben az igazságügyi törvények által generált válságban. A választóktól a nemzetközi hitelességig. Egy külpolitikailag elszigetelt politikai szervezet nem képes túlélni a hatalomban.

Liviu Dragnea Donald Trumpban bízott. Óriási anyagi, kapcsolati és lobbierőfeszítéseket tett, hogy fogadja a Fehér Ház, de csak a beiktatási ceremóniákra érkezett csodáló nevetséges szerepe jött össze neki. Folyamatosan abban reménykedett, hogy a Trump és Putyin közötti kiváltságos kapcsolatok úgy bel-, mint külpolitikai szinten is kedvező helyzetbe hozzák, de nem történt semmi. Sőt rosszabb:

Liviu Dragnea az európai politika negatív szereplője lett: 

olyan, büntetőügyben jogerősen elítélt személy, aki rombolni akarja a romániai demokratikus rendszert. Ha a PSD-sek a párt túlélését akarják, akkor megoldásokat kell találniuk arra, hogy csökkentsék Liviu Dragnea befolyását.

Az RMDSZ már amúgy is bejelentette, hogy nem támogatja a büntetőtörvénykönyv tervezett módosításait, Liviu Dragnea esetleges próbálkozása pedig, hogy megszabaduljon Mihai Tudosétól, meglehet, hogy még a párttól sem kap elég támogatást, a parlamenti többségről nem is beszélve.

Választások az új cár birodalmában és hatásuk Romániára

Vlagyimir Putyin 2018-ban megkísérel újabb elnöki mandátumot szerezni Oroszországban, és bár kevéssé valószínű, hogy választási vereséget szenved, hatalma gyengül, mert a moszkvai politikai elitek azt jelezték, hogy ez lesz Putyin utolsó hat éve a kormánykeréknél.

A választás valójában Putyin hatalmának és befolyásának a szeizmográfja lesz, a választók közömbössége és alacsony részvételi hajlandósága pedig megadhatná a jelet az utódlási harcra a Kremlben. És nem bánnak majd egymással kesztyűs kézzel. Ezek az Oroszország felől érkező feszültségek a bukaresti politikára is kihatnak majd, és várhatóan Liviu Dragnea még a belharcokkal elfoglalt Moszkva halovány támogatására sem számíthat.

Tudose állja majd a sarat Dragneával szemben, de a tüntetések meggyengítik

Másrészről növekedhet az amerikai külügyminisztérium nyomása a PSD-re az igazságszolgáltatási rendszer meggyengítésére tett ismételt kísérletek miatt. Az Egyesült Államok külpolitikája 2018-ban is Kelet-Európára leselkedő veszélynek tartja majd Oroszországot, ezért Romániának – mint Amerika stratégiai partnerének – felszínen kell maradnia.

Liviu Dragneának már nem nagyon van mozgástere, és a PSD-n belüli zűrzavar – szerintem – az eltávolítása után is megmarad. Ne feledjük, hogy van esélye 2020-ig a parlamentben maradni és olyan nyomásgyakorlási csoportot ellenőrizni, mely a szociáldemokraták bármilyen változtatási próbálkozására veszélyt jelenthet.

Mihai Tudose elég erős lesz ahhoz, hogy állja a sarat Dragnea támadásaival szemben, de nem lesz képes megbirkózni az adójogi módosítások hatásaival. A kormány 2018-ban a gazdasági növekedés lassulásával fog szembesülni párosulva azok elégedetlenségével, akik a PSD ígéreteire szavaztak, és ráébrednek, hogy durván átverték őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro