A román–magyar kapcsolat elemzése

Magyarország kormányfője, Orbán Viktor, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök meghívására csütörtökön Romániába, Szatmárnémetibe látogat. (A cikk a látogatás előtt íródott, Orbán Viktor és Kelemen Hunor azóta találkoztak Szatmáron, amint arról beszámoltunk - a szerk.) A szikrákra várva mélyedjünk el jobban a kontextusban.

Vajon annyira megromlottak a román–magyar kapcsolatok, hogy válságról beszélhetünk?

A budapesti diplomácia vezetőjének legutóbbi nyilatkozatai és gesztusai és néhány – diplomáciai státuszukat illetően – aszimmetrikus román válasz azt a benyomást keltette, hogy példátlan törésvonalnak vagyunk a tanúi. Mint tudjuk, Szijjártó Péter külügyminiszter hozott egy sértő döntést: „Tekintettel arra, hogy a magyar népnek semmi oka sincs ünnepelni december 1-én, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium megtiltja minden alkalmazottjának, hogy részt vegyen a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett rendezvényeken.”

A román diplomácia megőrizte nyugalmát, de Traian Băsescu volt elnök a lehető legélesebb válasz mellett döntött. Azzal fenyegetőzött, hogy újra meghódítja Budapestet, mint 1919 augusztusában. Mivel már nincs semmilyen hivatalos pozíciója, természetesen senki sem vette komolyan. Magyarország kormányfő-helyettese, Semjén Zsolt aztán azt mondta, hogy eddig nagyon nagy volt Magyarország türelme, hiszen már rég „rá kellett volna csapni az asztalra”, megkövetelni Bukaresttől a romániai magyarok jogainak tiszteletben tartását, és Orbán Viktor kormányfő részéről is kemény beszédre számíthatunk.

Ezzel szemben a román diplomácia figyelemre méltóan visszafogott volt, legfeljebb annyit jegyzett meg, hogy „egy ilyenfajta üzenet, az ilyenfajta nyilatkozatok nem felelnek meg azoknak az európai értékeknek, melyeket Románia védelmez” (a Külügyminisztérium/MAE szóvivője, Ionuţ Vâlcu). A szóvivő nyilatkozatából az alábbi mondat is említést érdemel, mely racionális üzenetet tartalmaz: „Nagyon könnyű egy adott témát eszkalálni, de sokkal nehezebb építkezni.”

Sem Dacian Cioloş kormányfő, sem Klaus Iohannis elnök nem válaszoltak (azóta a román miniszterelnök már válaszolt – a szerk.), ami nagyon jó. Egyesek gyengeségként magyarázták a hallgatásukat, de tévednek, hiszen

bármi is lenne Budapest „offenzívájának” mozgatórugója, nem kellene táplálni a „tüzet”.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a helyzetet, előbb idézzük az RMDSZ-elnök nyilatkozatait, aki magyarázatot adott Magyarország kormányfőjének szatmárnémeti meghívására: „Rendkívül időszerű a meghívása, és igen, holnap találkozni fogunk Szatmárnémetiben, és szavazásra fogjuk buzdítani a magyar közösséget”, magyarázta Kelemen Hunor elnök. Ebből bizonyos aggodalom olvasható ki a magyar közösség részvételi hajlandóságával kapcsolatosan, ami választásról választásra csökkenő tendenciát mutat.

A távolmaradás a magyar közösséget is sújtja, annak ellenére, hogy általában elegendő számban elmegy szavazni ahhoz, hogy biztosítsa az RMDSZ parlamenti jelenlétét. De az idei apátia riadójel lehet a magyarok számára, akik – ha nem érik el az 5 százalékot – elvesztik parlamenti képviseletüket (az alternatív küszöb miatt ez kevéssé valószínű, mert elég négy megyében 20-20 százalékos eredményt elérni – a szerk.). Ez olyan katasztrófa lenne a magyar közösség számára, aminek valószínűleg nem mindenki van tudatában.

A választási kampány egyik hatása, hogy kórosan felnagyítja a konfliktusokat.

Mint láttuk, nemcsak a budapesti vezetők igyekeztek nyugtalanságot kelteni Erdélyben, de Traian Băsescu is azt remélte, hogy híveket szerezhet harcias kijelentéseivel. Következésképpen egy megbundázott „háborúnak” vagyunk a tanúi? Igen is, meg nem is. Traian Băsescunál egyszerű bohóckodásról van szó, de a magyarok most, hosszú hallgatás után, egy valós kérdésre válaszolnak.

Az utóbbi évtizedekben a román–magyar kapcsolatot állandóan az amerikai diplomácián keresztül szabályozták. Az amerikaiak több szintű közvetítési erőfeszítéssel dolgoztak a román–magyar megbékélésen, ami jó eredményeket hozott, és amit szintén ők biztosítottak a térségen belüli jelenlétükkel.

Egy adott pillanatban azonban megbomlott ez az egyensúly. Magyarország kilépett Washington fennhatósága alól, autonóm politikát engedett meg magának, mely figyelmen kívül hagyja az oroszellenes figyelmeztetéseket, ami maga után vonta az amerikai diplomácia ellenséges elhidegülését. Románia ebben az időszakban megpróbálta ezt kihasználni és – teljesen rásimulva az amerikai irányvonalra – megpróbált diszkréten, de a gyakorlott szem számára látható módon előnyhöz jutni Magyarországgal szemben.

Ugyanakkor egyre nagyobb gondatlansággal bánt az itteni magyarokkal.

Érezte, hogy ezt megteheti anélkül, hogy szemrehányást váltana ki olyan küldöttek részéről, mint Victoria Nuland, aki tudta, hogyan jutalmazza hűséges kelet-európai együttműködőit, és hogyan büntesse a hűtleneket. Ezen kívül az, hogy Orbán Viktor kiesett a nyugat-európai vezetők kegyéből, Victor Ponta számára is bátorítást jelenthetett (aki amúgy szintén kiesett az amerikaiak kegyéből), hogy hirtelen támadást indítson a budapesti kormányfő ellen.

A tényleges, ezt a tünékeny politikai dramaturgiát meghaladó gond az, hogy mindennek a romániai magyar kisebbség lett az áldozata. Vagyis a saját polgártársaink. Pillanatnyilag nem készíthetünk mérleget, de mint mondtam, egyre nagyobb közömbösséggel kezelték a szükségleteiket. Nemrég az az észbontó helyzet alakult ki, hogy a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) egy olyan marosvásárhelyi tanfelügyelő ellen folytat vizsgálatot, aki engedélyezte egy magyar középiskola létrehozását egy olyan műemléképületben, mely amúgy a magyar kisebbség tulajdonát képezi.

Egy adott pillanatban maguk az amerikaiak is ráébredtek, hogy éppen a nevüket adják az egyensúly megbomlásához a román–magyar kapcsolatban, ez lévén a magyarázata annak a híres fényképnek, melyen a nagykövet, Hans Klemm a székely zászlóval együtt látható. Ez egyáltalán nem a szeparatizmus bátorítása volt, hanem egyszerűen csak egy

figyelmeztetés, hogy a dolgok kezdenek rossz irányba haladni.

Időközben bekövetkezett egy teljesen új és a bukaresti diplomácia számára nem kívánatos dolog, nevezetesen az, hogy Donald Trump lett az AEÁ elnöke, aki azt ígéri, hogy azt a politikai irányvonalat képviseli majd Oroszországgal szemben, melyet Magyarország nagy következetességgel védelmezett. Mondhatnánk úgy is, hogy most eljött a magyarok ideje, akik megpróbálnak meghatározó előnyt szerezni Romániával szemben. És így jelennek meg most a kemény nyilatkozatok és a „visszamenőleges” asztalcsapkodások!

Mindez újra azt bizonyítja, hogy a román–magyar kapcsolatot folyamatosan az amerikaiak szabályozták és szavatolták. De ha Románia és Magyarország nem képesek maguk, saját kezdeményezésből stabil kapcsolatot kiépíteni, akkor nem beszélhetünk majd valódi megbékélésről és állandóan döntőbírókra és gyámságra fogunk szorulni. Ez igazán szomorú dolog.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.