Beindult a nemzeti médiagépezet a közelgő pápalátogatással kapcsolatban. Méghozzá furmányos összeesküvés-elméletekkel.
Ferenc pápa bejelentette, hogy a 2019. május 31-e és június 2-a közötti időszakban Romániába látogat. II. János Pál pápával ellentétben Őszentsége Erdélyt is felkeresi. A Román Ortodox Egyház (BOR) Szent Zsinata 1999-ben – az agresszív hittérítési hévre hivatkozva –
Péter utóda ezúttal Bukarestbe, Jászvásárra (Iaşi), Balázsfalvára és a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is ellátogat. Ő az első pápa, aki felkeresi a görög-katolicizmus „fővárosát”, Balázsfalvát. A pápák látogatásai mindig is számos titkos elemet is tartalmaztak és tartalmaznak, olyan talányokat, melyeket távol tartanak a profán tekintetektől. Az Opus Dei (vagy Isten Műve) egy katolikus rend, melynek alkotmánya azt tanácsolja tagjainak, hogy „óvatosságból tartsák titokban a többi tag nevét; senkinek sem szabad elárulniuk, hogy az Opus Deihez tartoznak”.
Az Opus Dei igazi keresztény hadsereg, mely nem egyenruhát, hanem öltönyt és nyakkendőt visel. Katonái miniszterek, bankárok, egyetemi tanárok, újságírók, ügyvédek. És Isten Művének beteljesedéséért dolgoznak mindnyájan. Miközben
hagyományos ellenségei Szent Maffiának, Fehér Szabadkőműveseknek vagy Isten Polipjának nevezik.
1989. január 4-e. Teoctist pátriárka útban India felé egy napra megállt Rómában. A pátriárkát a repülőtérről nem a román nagykövetségre vitték, hanem a Vatikánban szállásolták el, majd II. János Pál pápa azonnal fogadta, államfőknek kijáró tiszteletadással. Négy órán keresztül négyszemközt beszélgettek, a biztonságiak kétségbeesésére. Végül újabb meglepetés: a Vatikán napilapja másnap fényképeket közölt a találkozóról, holott küldöttségünk egyetlen fotóriportert sem látott a környéken! A találkozót sikeresnek minősítették, az Opus Dei koordinálta azt.
1998 januárjában két küldött érkezett Rómából, és meglátogattak egy kulcsfontosságú szereplőt, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) főtitkárát, Radu Vasilét, aki 1994-től – diszkréten – áttért a római katolikus hitre és már Rómában is járt. Radu Vasile áprilisban miniszterelnök lett és a pápát azonnal meg is hívják hivatalosan Romániába.
1999. május 7. A pápa Romániába látogatott.
Totális győzelem, a pátriárka jelentős összeget (nagyjából 200.000 dollárt) kapott adományként a pápától a Nemzet Katedrálisára. Az egészet az Opus Dei készítette elő rendkívül alaposan, a háttérből, újabb győzelmet aratva. Forrásaink azt állítják, hogy az összeg állítólag szintén az Opus Deitől származott.
2002. október 7. Teoctist pátriárka Rómában részt vett az Opus Dei alapítója, Josemaría szentté avatásán (a szentté avatásra 2002. október 6-án került sor, Teoctist hivatalosan október 7-14. között tartózkodott Rómában – a szerk.). A látogatást szintén az Opus Dei hatékony tagjai szervezték. Egy kulcsfontosságú szereplő, Radu Vasile az egyetlen román, akit II. János Pál pápa négyszer fogadott magánaudiencián, utolsó alkalommal úgy, hogy már nem is volt kormányfő! Ferenc pápa 2019. május 31-e és június 2-a között Romániába látogat. Isten útjai kifürkészhetetlenek!
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.