// 2025. október 20., hétfő // Vendel

A nagy remények éve

// HIRDETÉS

Adja isten, hogy a nagy remények éve, 2020 egy valódi és tartalmi változás kezdete legyen Románia számára, az emberek többségének pedig van ereje ősszel lehetővé tenni ezt a változást!

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Voltak évek, amikor nemcsak az idők változtak rossz irányba, hanem az emberek is, különösen azok a polgárok, akik politikusoknak nevezik magukat és mindent megtettek, hogy hatalomra jussanak. Márpedig ez a vörös politikai hatalom, amelyik nemcsak a törvények megsértését hirdette, hanem a bűnözők érdekében történő törvényalkotást is, rosszat tett, elégedetlenné tette a polgárokat és több millió embert volt képes utcára vinni, masszív tüntetésekre bírni.

Az álliberálisokkal és a halhatatlan RMDSZ-szel szövetségre lépő baloldali erők

néhány évnyi felelőtlen politikája, katasztrofális kormányzása után, melynek során a demokrácia szakadékának szélére juttatták az országot, az új év, 2020 a nagy remények évének tűnik sok román számára, akik idehaza akarnak méltó és normális életet élni. Olyan évek voltak, amikor nemcsak az idők változtak rossz irányba, hanem az emberek is, különösen azok a polgárok, akik politikusoknak nevezik magukat és mindent megtettek, skrupulusok nélkül és bárkit és bármit semmibe véve, hogy hatalomra jussanak. Márpedig ez a vörös, úgynevezett baloldali politikai hatalom, amelyik nemcsak a törvények megsértését hirdette elszántan, hanem a bűnözők érdekében történő törvényalkotást is, rosszat tett, elégedetlenné tette a tisztességes polgárokat és sikerült utcára vinnie több millió embert, akik

masszív tüntetéseken tiltakoztak az alkalmatlanság, a felelőtlenség, a lopás, a korrupció ellen.

A több millió román tüntetéseire a vörös politikai hatalom és a kormányai nem voltak képesek normális, természetes, intelligens választ adni, kijavítva a saját kisiklásaikat és hibáikat, hanem erőszakosan reagáltak, csendőrökkel és olyan lépésekkel és törvényekkel, melyek célja az volt, hogy tudják minél jobban ellenőrzésük alatt tartani és minimalizálni a jogállamot és olyan stádiumra redukálni a demokráciát, amely biztosítja számukra, hogy bármi áron hatalmon maradjanak. Ugyanakkor egy nem megfelelő, diktatúrához hasonlítható politika kikényszerítésével a Romániát az utóbbi években vezetők nyilvánvaló alkalmatlanságot is tanúsítottak a gazdaság terén, olyan lépésekkel, melyek elégedetlenséget, fenntartásokat és visszalépéseket hoztak létre ahelyett, hogy a befektetéseket és a fejlődést lendítették volna előre ezen a területen. Ezen kívül, szintén a hatalmon maradás biztosítása céljából, a PSD-s kormányok szociális téren felelőtlenül cselekedtek, egy sor vitatott, erkölcstelen, diszkriminatív lépést fogadva el, figyelmen kívül hagyva a valóságot és a költségvetés pénzügyi fenntarthatóságát, mint például a bizonyos szakmai kategóriáknak adott különleges nyugdíjak.

A valódi és hatékony reformok hiánya a társadalom létfontosságú területein – oktatás, egészségügy –, a rendfenntartó erők szakmaiságának visszaesése és politikai alárendelése, a végtelen korrupció, a halhatatlan, de virágzó bürokrácia megannyi ok volt és maradt a románok elégedetlenségére és idegességére. De főleg a távlattalanság, ami több millió embert kényszerített külföldre, a nyugati országokba irányuló emigránsok által képviselt példátlan vérveszteség formájában. Ugyanilyen példátlan volt az idei évig a külföldön élő több millió román politikai hatalom elleni szavazása, akik szeretnének hazatérni és egy

normális és demokratikus országban élni, ahol tiszteletben tartják a jogaikat.

A legutóbbi két választás, a 2019. májusi európai parlamenti és a novemberi elnökválasztás pedig a Románia megváltozásával kapcsolatos nagy reményeket is elhozta.

Most a románok 2020-ra vonatkozó reményei különösen a tervek szerint ősszel sorra kerülő parlamenti választással kapcsolatosak, a most véget érő év eredményei pedig megteremtették számukra az illúziót, amit valósággá változtathatnak, ha képesek megváltoztatni a törvényhozás politikai színét és ezáltal befolyásolhatják a következő kormányokat.

Azt hiszem, hogy a románok többségének nagy reményei, akár idehaza, akár külföldön élnek, valós alappal rendelkeznek, több mint jogosak és el tudják érni, hogy Románia újra olyan hely legyen, ahol félelem nélkül élhetnek és jobb jövőt nyújthatnak a gyermekeiknek, akik nem kényszerülnek majd arra, hogy a tisztességes és méltóságteljes élet érdekében a nyakukba vegyék a világot.

De a jövőbeni remények teljesüléséig a románoknak az ideiglenes kormánnyal szemben is vannak elvárásaik, melynek valami pozitívumot kell elérnie a fontos parlamenti választásig.

Adja isten, hogy a nagy remények éve, 2020 egy valódi és tartalmi változás kezdete legyen Románia számára, az emberek többségének pedig van ereje ősszel lehetővé tenni ezt a változást!

Boldog új évet!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A kék sarokban: Krasznahorkai László! A piros sarokban: Mircea Cărtărescu!
Főtér

A kék sarokban: Krasznahorkai László! A piros sarokban: Mircea Cărtărescu!

Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Felfoghatatlan kegyetlenséggel öltek meg egy nőt 14 éves lánya biztatására
Székelyhon

Felfoghatatlan kegyetlenséggel öltek meg egy nőt 14 éves lánya biztatására

Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.

Újabb tömbház-katasztrófa Bukarestben
Krónika

Újabb tömbház-katasztrófa Bukarestben

A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai
Székelyhon

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai

A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.

// még több főtér.ro