A hazafiság azt jelenti, hogy győzedelmes hazugsággal harcolsz az ellenséges „rágalmak” ellen... Andrei Pleșu írása.
Az elmúlt napokban egy hölgy, akinek jóhiszeműségében nem merek kételkedni, elrontotta a karácsonyomat a hazafias álmatlansága mély bugyraiból feltörő sóhajával. Éppen elolvasta a Humboldt Alapítvány egyik alkalmazottjának interjúját, aki egy romániai látogatás után Németországban beszámolt arról, mit tapasztalt a „terepen” a kutatás helyzetéről számos megpróbáltatáson átesett hazánkban.
Mit mondott a látogatónk a kérdéses interjúban? Azt, hogy főleg a humán- és társadalomtudományokban nehéz munkakörülmények vannak, a kutatók fizetése elégtelen, ezért egyeseknek ezt úgy kell kiegészíteniük, hogy párhuzamosan más munkát is vállalnak, vagyis arról beszélt, hogy végső soron
Ami nagy kár, mert óriási potenciál van a román kutatókban. Az interjúban ezen kívül szó van arról, hogy a nyugati partnereknek nagyobb szerepet kell vállalniuk Európa keleti felében, segítve a helyi tehetségeket. Számomra mindezek a megjegyzések helyeseknek és hasznosaknak tűnnek. Ezzel szemben a már említett honfitársam az interjú elolvasásától nyugtalanná vált és karikás szemei lettek. Ő úgy véli, hogy az interjúnak az „általánosítás” a bűne, hogy „rontja az imázsunkat” (vagyis „torz” képet alkot a „sikereinkről”), hogy nem kell állandóan panaszkodnunk, hanem példát kellene vennünk az ő hazafias „harcáról”, mellyel igyekszik megfelelőre fazonírozni az országról kialakított képet.
Beszélgetőtársam szomorú előadását hallgatva folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, vajon hol és mikor hallottam már ezt a fajta érvelést. Nem szeretném megbántani honfitársamat, de az 1989 előtti Securitate-tisztek beszéltek pontosan így, amikor eltiltottak attól, hogy továbbra is találkozzam külföldiekkel. Miért? Mert állandóan morogtam: hol a templomok lerombolása, hol a falvak és műemlékek megsemmisítése miatt, szóval mindenféle ilyen jogtalan bírálataim voltak, melyek alkalmasak voltak imázsunk „csorbítására”. Márpedig „ne teregessük ki a szennyest”. És végső soron nálunk kitűnő a helyzet (igaz, néhány – apró – hiányossággal), a jövőnk pedig fényes. A hazafiság azt jelenti, hogy szőnyeg alá sepred a nehézségeket, győzedelmes hazugsággal harcolsz az ellenséges „rágalmak” ellen, felelős aktivistaként mindenkinek bebizonyítod, hogy jobbak vagyunk, mint ahogy azt ők hiszik, hogy mindenképpen
Ezt akkoriban „álcahazafiságnak” neveztem (és nevezném most is).
Hazád szeretete nem azt jelenti, hogy jelzed a létező hiányosságokat és igyekszel kijavítani azokat. Hazád szeretete azt jelenti, hogy kisebbíted bármilyen hiányosságát, bármennyire nyilvánvaló az, sőt, bátran, hősiesen, ősi módon vitatsz bármilyen „úgynevezett” hiányosságot. Minden téren szeplőtelen lányok, a föld sója, tündérek tündére vagyunk. Aki nem ismeri el ezeket a vakítóan nyilvánvaló jellemvonásokat, az áruló, az „ügynökségek” bábja, jövevény, az ősi föld megpocsékolására fenekedik. Ezen „igazságok” megállapítása után nyugodtan elbóbiskolhatunk. Minden csodálatos, „a világok lehető legjobbik világában”. Nincs már semmi teendőnk: csak „csúcsra” kell járatnunk a „büszke románságot”!
Tehát, mit is kellett volna mondania az interjújában a Humboldt Alapítványnak dolgozó hölgynek? Azt, hogy a kutatóintézetekben dolgozó román tudósokat nagyon jól megfizetik és további állásokat csak szorgalmasságuk és munkakultuszuk miatt vállalnak. Azt, hogy a humán szakokat a lehető legmagasabb szinten bátorítják (nem úgy, mint – például – az Egyesült Államokban, ahol néhány éve nagy vita zajlik az alulfinanszírozottságukról), hogy rosszindulatú hazugság a „szürkeállomány meneküléséről” beszélni, miközben valójában minket ostromolnak a szürkeállományok, akik nálunk kérnek menedékjogot a nyugati államokban tapasztalható körülmények miatt. Az lett volna az ideális, ha a kérdéses hölgy határozott nemet mond a románellenesség képviselői által – becstelen módon – hangoztatott egyéb álszabálytalanságokra is: rá kellett volna mutatnia, hogy a középiskolai tanárokat, akárcsak az egyetemi tanársegédeket és előadókat nagylelkűen megfizetik, hogy az orvosok bére több, mint jelentős, hogy nálunk szinte egyáltalán nincs korrupció, hogy azt sem tudjuk, mi az a „plágium”, no meg azt, hogy több tízezer személynek nem azért van tudományos doktori fokozata, mert nyakló nélkül csalunk, hanem mert zsenik nemzete vagyunk, ahol tömegével teremnek a Nobeldíj-várományosok.
Hozzá lehetne még tenni, hogy
A németországi hölgy, akit a vendégszeretetünkben részesítettünk, sajnos nem jutalmazott meg megfelelően ezért bennünket. Nem tűnt fel neki tájaink szépsége és erkölcseink kristálytisztasága sem. Néhány semmiségbe kötött bele igazságtalanul, hogy (ki tudja miért) befeketítsen bennünket. De győzni fogunk! Román beszélgetéstársam arról biztosított, hogy „harcolni fog”. (Bár, amilyen jól állunk, már nem nagyon világos, hogy mivel, miért és kivel.) Egyelőre nem nagyon találkoztam vele a közéletben: sem a forradalom utáni kormányok hiányosságainak (és baklövéseinek) bírálásáért nem harcolt, sem a doktori disszertációk tudományos presztízsének helyreállításáért, sem azért, hogy visszaintegrálódási esélyeket kapjanak azok a fiatal románok, akiknek ragyogó külföldi tanulmányok után van bátorságuk hazajönni és nem találnak munkát. De ez van! Rosszul esik nekünk a józan, offenzív, dolgos, javítójellegű, kritikus hazafiság. Jobban szeretjük az álcahazafiságot, a mindent elleplező hazafiságot. Sokkal kényelmesebb a partvonal mentén, másokat szidva könnyes szemmel sóhajtozni. Ez is egy szakma, mely nagyon jól ábrázolja azt, amit Petre Ţuţea úgy fejezett ki, hogy „az alibizés, mint a románok munkamódszere”.
U. i.: Nem tehetem meg, hogy ne emeljek őszintén kalapot éber honfitársnőm ártatlansága előtt. Úgy tűnik, azt hiszi, ha egy külföldi rosszindulatú honlapon nem tesznek közzé bárki által bárhonnan hozzáférhető információkat a hazai helyzet „negatív aspektusairól” (mégiscsak a globalizálódás és az általánossá váló kommunikálás korszakában vagyunk), akkor azokat el lehet kendőzni, vagy cinkos hallgatással, vagy éles retorzióval. Bájos.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Egy 70–80 méteres szakadékból került elő annak a motorosnak a holtteste, akit csütörtökön megtámadott egy medve a Transzfogarasi úton, a Vidraru-tó közelében.
Medve végzett egy olasz turistával a Transzfogarasi út Argeș megyei szakaszán – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.