Ha rossz is, de a miénk volt: ez egy olyan nép, amely függővé vált a neki okozott szenvedéstől.
A tézisem: a kommunizmus skizofrén társadalmat generált. Az emberek nem azt mondják, amit gondolnak, nem azt teszik, amit mondanak, mást mondanak, mint amit tenni szándékoznak, szavaikat nem tudják összhangba hozni a tetteikkel. Senki sem hitt a kommunizmusban, a Vörös Hadsereg által 1946–47-tel kezdődően manu militari kikényszerített politikai vallásban. Meggyőződésem, hogy
Számos dokumentumot, visszaemlékezést és beszámolót olvastam Lenin és Sztálin udvaráról: mindegyikből elég világosan kiderül, hogy a forradalmi mag cinikus, totálisan felelőtlen, fegyveres rablásokra és tömeggyilkosságokra hajlamos szociopatákból állt. Miért találtak történelmi pályát gyilkos patológiájuk érvényesítéséhez? Ez egy teodiceai kérdés, melyre nem keresek itt most választ.
Engem, mint olyat, aki a „neki adatott időnek” a felét a kommunizmus alatt, a másik felét pedig a „posztkommunista átmenetben” élte le, az általam átélt társadalmi mérnökösködési megakísérletnek a tartós következményei érdekelnek. Mindnyájan tudjuk, hogy nincsenek tökéletes társadalmak és hogy minden társadalom degradálódik, amikor egy zsarnoki hatalom brutálisan „kijavítja”. Az ismert történelemben – időleges nyugalmi pillanatoktól eltekintve – állandó jelleggel jelen van az igazságtalanság, a hatalombitorlás és a gyilkosság.
Ennek ellenére a náci–kommunista kísérletek (egy istengyilkos-mizantróp, rasszista vagy osztályalapú megszállottság sziámi ikerarcai) túllépték az emberi mivolt szokványos mocsokságát, példátlan méretűvé súlyosbítva annak negatív potenciálját.
az ebből az alapvető etikai distinkcióból következő értékrend „forradalmi” lerombolásával együtt.
A propagandisztikus és elnyomó apparátusok hatékonysága annál inkább furcsa, hogy – mint mondtam – még a gulág kitalálói sem hittek abban, hogy az általuk elkövetett gonoszság az ára egy igazságos ideál, egy olyan ügy megvalósulásának, melyért érdemes – erkölcsi értelemben – harcolni. Sajnos, a humán tudományok autonómiája tiltja számunkra a kommunizmus démonologikus hermeneutikáját: ha Isten „halott”, akkor a nagy Opponense, a bukott angyalok rektora is eltűnik. Teológián és metafizikán innen csak annyit mondhatunk, hogy a kommunizmus által okozott szenvedés addiktívvá vált, egy mutáns Új Embert hozva létre, mely imádja a hóhérait és menekül az igazságtól, úgy ítélve meg, hogy a hazugság kényelmesebb menedéket nyújt számára.
A volt nomenklatúra (a Román Kommunista Párt plusz Szekuritáté) korrupt kiárusítással privatizálja a gazdasági aktívumokat, A Haza nem eladó szlogennel menetelve a vérszegény demokratikus ellenzékkel szemben. Az antikommunista forradalom folytatóit (az 1990-es Egyetem – Universităţii – téren) „legionáriusoknak” nevezik, míg a félkatonai bányászseregeket a demokrácia védelmezőiként ünneplik. A volt politikai fogoly Corneliu Coposu alig néhány hónap alatt újra a „nép ellenségévé” válik. A Szekuritáté utódai által birtokolt „hír”-televíziókat üdvözlendő revelációs forrásokként dicsőítik, míg egy választott – de az „ő” értelmiségijei által egészen a kommunista rezsim bűnös és illegitim jellegűként történő hivatalos (és végre megtörtént) elítélésére „félretanácsolt” – elnök (Traian Băsescuról van szó – szerk. megj.) „gyűlöletes diktátorrá” válik, akit többször is meg kellett próbálni népszavazással leváltani.
Ezek a valóság tagadására irányuló megakampányok fejezik ki a legdrámaibb módon azt a kollektív skizofrén valóságot, melyben a napjainkat tengetjük. A három posztkommunista évtizedet gyakorlatilag igazságnak beállított hazugságokkal töltöttek meg, melyeket a társadalmi többség kritikátlanul ekként fogadott el, nemcsak azért, mert hiányzott a „neveltetése”, hanem azért is, mert a kommunista társadalmi mérnökösködés pokolian hatékonynak bizonyult. Mindazok, akik a nemzeti himnuszra hallgatva „felébredtek” a hazug propaganda pszichózisából, valóban felfogták a helyzetet, de csak azért, hogy a belső/külső száműzetést vagy a napjaikat megrövidítő depressziót válasszák.
A nemzedékem azt hitte, hogy a kór legyőzhető: hittünk a valódi demokratizálás erőforrásaiban, amely az ezzel kapcsolatos gyakorlatokba való beletanuláson, a megfelelő intézményeken és a nyugatosodás (EU/NATO) mimetikus hatásán alapszik. Kudarcunknak a ceauşiszta nemzeti-kommunizmusban van a forrása, amely elérte, hogy a románok ne akarjanak radikálisan szakítani a közelmúltjukkal: végső soron nem számít, hogy „jó” volt-e vagy „rossz”: a miénk volt.
Így gyökeresedtek meg olyan mítoszok, mint a „jó, hazafias Szekuritáté”, és így találhatták meg az
összes formális irányultsággal rendelkező pártok egy izolacionista, autarchikus, primitív, protokronista, nyíltan vagy diffúz módon nyugatellenes diskurzusban a közös nevezőjüket.
csak mazochista metaforája a stagnálás egyfajta művészetének, mely a tények által cáfolt állítás és a kifordítva értelmezett tények ördögi körén, vagyis magán a kommunizmus skizofréniás lényegén alapul.
Őszintén, engem már nem érdekelnek egyéni (vagy konceptuális) listák, amelyek célja – hipotetikusan – rögzíteni annak a masszív gonoszságnak az eredetét, amellyel szembesülünk, méghozzá éppen azért, mert nem vagyunk képesek megküzdeni vele. Ez egy lehengerlő gonoszság, amely – szokásjog révén – a második természetünkké vált. Az elsőt, az igaz emberét, aki az igazságot, a szépet és a jót keresi (bár mindig elpuskázza, hiszen az eredendő bűn ontikus hibáját örökli), már rég elvesztettük.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.