Ha rossz is, de a miénk volt: ez egy olyan nép, amely függővé vált a neki okozott szenvedéstől.
A tézisem: a kommunizmus skizofrén társadalmat generált. Az emberek nem azt mondják, amit gondolnak, nem azt teszik, amit mondanak, mást mondanak, mint amit tenni szándékoznak, szavaikat nem tudják összhangba hozni a tetteikkel. Senki sem hitt a kommunizmusban, a Vörös Hadsereg által 1946–47-tel kezdődően manu militari kikényszerített politikai vallásban. Meggyőződésem, hogy
Számos dokumentumot, visszaemlékezést és beszámolót olvastam Lenin és Sztálin udvaráról: mindegyikből elég világosan kiderül, hogy a forradalmi mag cinikus, totálisan felelőtlen, fegyveres rablásokra és tömeggyilkosságokra hajlamos szociopatákból állt. Miért találtak történelmi pályát gyilkos patológiájuk érvényesítéséhez? Ez egy teodiceai kérdés, melyre nem keresek itt most választ.
Engem, mint olyat, aki a „neki adatott időnek” a felét a kommunizmus alatt, a másik felét pedig a „posztkommunista átmenetben” élte le, az általam átélt társadalmi mérnökösködési megakísérletnek a tartós következményei érdekelnek. Mindnyájan tudjuk, hogy nincsenek tökéletes társadalmak és hogy minden társadalom degradálódik, amikor egy zsarnoki hatalom brutálisan „kijavítja”. Az ismert történelemben – időleges nyugalmi pillanatoktól eltekintve – állandó jelleggel jelen van az igazságtalanság, a hatalombitorlás és a gyilkosság.
Ennek ellenére a náci–kommunista kísérletek (egy istengyilkos-mizantróp, rasszista vagy osztályalapú megszállottság sziámi ikerarcai) túllépték az emberi mivolt szokványos mocsokságát, példátlan méretűvé súlyosbítva annak negatív potenciálját.
az ebből az alapvető etikai distinkcióból következő értékrend „forradalmi” lerombolásával együtt.
A propagandisztikus és elnyomó apparátusok hatékonysága annál inkább furcsa, hogy – mint mondtam – még a gulág kitalálói sem hittek abban, hogy az általuk elkövetett gonoszság az ára egy igazságos ideál, egy olyan ügy megvalósulásának, melyért érdemes – erkölcsi értelemben – harcolni. Sajnos, a humán tudományok autonómiája tiltja számunkra a kommunizmus démonologikus hermeneutikáját: ha Isten „halott”, akkor a nagy Opponense, a bukott angyalok rektora is eltűnik. Teológián és metafizikán innen csak annyit mondhatunk, hogy a kommunizmus által okozott szenvedés addiktívvá vált, egy mutáns Új Embert hozva létre, mely imádja a hóhérait és menekül az igazságtól, úgy ítélve meg, hogy a hazugság kényelmesebb menedéket nyújt számára.
A volt nomenklatúra (a Román Kommunista Párt plusz Szekuritáté) korrupt kiárusítással privatizálja a gazdasági aktívumokat, A Haza nem eladó szlogennel menetelve a vérszegény demokratikus ellenzékkel szemben. Az antikommunista forradalom folytatóit (az 1990-es Egyetem – Universităţii – téren) „legionáriusoknak” nevezik, míg a félkatonai bányászseregeket a demokrácia védelmezőiként ünneplik. A volt politikai fogoly Corneliu Coposu alig néhány hónap alatt újra a „nép ellenségévé” válik. A Szekuritáté utódai által birtokolt „hír”-televíziókat üdvözlendő revelációs forrásokként dicsőítik, míg egy választott – de az „ő” értelmiségijei által egészen a kommunista rezsim bűnös és illegitim jellegűként történő hivatalos (és végre megtörtént) elítélésére „félretanácsolt” – elnök (Traian Băsescuról van szó – szerk. megj.) „gyűlöletes diktátorrá” válik, akit többször is meg kellett próbálni népszavazással leváltani.
Ezek a valóság tagadására irányuló megakampányok fejezik ki a legdrámaibb módon azt a kollektív skizofrén valóságot, melyben a napjainkat tengetjük. A három posztkommunista évtizedet gyakorlatilag igazságnak beállított hazugságokkal töltöttek meg, melyeket a társadalmi többség kritikátlanul ekként fogadott el, nemcsak azért, mert hiányzott a „neveltetése”, hanem azért is, mert a kommunista társadalmi mérnökösködés pokolian hatékonynak bizonyult. Mindazok, akik a nemzeti himnuszra hallgatva „felébredtek” a hazug propaganda pszichózisából, valóban felfogták a helyzetet, de csak azért, hogy a belső/külső száműzetést vagy a napjaikat megrövidítő depressziót válasszák.
A nemzedékem azt hitte, hogy a kór legyőzhető: hittünk a valódi demokratizálás erőforrásaiban, amely az ezzel kapcsolatos gyakorlatokba való beletanuláson, a megfelelő intézményeken és a nyugatosodás (EU/NATO) mimetikus hatásán alapszik. Kudarcunknak a ceauşiszta nemzeti-kommunizmusban van a forrása, amely elérte, hogy a románok ne akarjanak radikálisan szakítani a közelmúltjukkal: végső soron nem számít, hogy „jó” volt-e vagy „rossz”: a miénk volt.
Így gyökeresedtek meg olyan mítoszok, mint a „jó, hazafias Szekuritáté”, és így találhatták meg az
összes formális irányultsággal rendelkező pártok egy izolacionista, autarchikus, primitív, protokronista, nyíltan vagy diffúz módon nyugatellenes diskurzusban a közös nevezőjüket.
csak mazochista metaforája a stagnálás egyfajta művészetének, mely a tények által cáfolt állítás és a kifordítva értelmezett tények ördögi körén, vagyis magán a kommunizmus skizofréniás lényegén alapul.
Őszintén, engem már nem érdekelnek egyéni (vagy konceptuális) listák, amelyek célja – hipotetikusan – rögzíteni annak a masszív gonoszságnak az eredetét, amellyel szembesülünk, méghozzá éppen azért, mert nem vagyunk képesek megküzdeni vele. Ez egy lehengerlő gonoszság, amely – szokásjog révén – a második természetünkké vált. Az elsőt, az igaz emberét, aki az igazságot, a szépet és a jót keresi (bár mindig elpuskázza, hiszen az eredendő bűn ontikus hibáját örökli), már rég elvesztettük.
Vegyük elő azokat a régi folyóiratokat. Könyvet a polcról. Az analóg múltat nem helyettesíti a digitális őrület, amiben élünk.
Az 1992-es év mutatta meg élesen, hogy az a nagy szabadság, amely két évvel korábban ránk szakadt, nem is olyan. Egy filmsorozat formájában. Amelynek rendezője a minap odébb állt az ántivilágból.
Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.
Személyes krízis, az egyházban való csalódás, vagy intellektuális kétely következményeképpen hagyják el az emberek a vallásukat.
Călin Georgescu már arról is nyíltan beszélt, hogy területeket akar Ukrajnától. Meddig lehet elmenni a populizmusban?
Újabb meghökkentő fizetéses statisztikák láttak napvilágot: a jelenleg alkalmazott havi bruttó román minimálbér vásárlóerő-egységben kifejezett értéke – mely életszerűbb összehasonlításra ad lehetőséget – immár az európai top 10-ben szerepel.
Több ezer jegy árával károsítottak meg egy erdélyi múzeumot az ügyeskedő polgárok. Iohannist irritálja, hogy folyton a távozását emlegetik. Zsugorodik Șoșoacă pártja a parlamentben.
Veszélyes helyzet alakult ki kedden az udvarhelyszéki Gagyban, ahol bocsos anyamedvét láttak a településen. Nem volt egyszerű elkergetni a faluhoz közel tanyázó nagyvadat, amely rátámadt a vadőrre. A medve üregében kutyatetemeket és két bocsot találtak.
Ingerült hangon követelte a román nyelv használatát egy rosszullétre panaszkodó idős személyhez kiszálló mentőorvos Kolozsváron – a felháborító esetről a Szabadság helyi napilap portálja számolt be szerdán.
Kiesett a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola bentlakásának folyosóablakán egy diáklány, akit a reggeli órákban az iskola vezetősége fegyelmi vétség miatt hallgatott ki. Súlyosan megsérült, ezért Sepsiszentgyörgyre, majd Bukarestbe szállították.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Vegyük elő azokat a régi folyóiratokat. Könyvet a polcról. Az analóg múltat nem helyettesíti a digitális őrület, amiben élünk.
Az 1992-es év mutatta meg élesen, hogy az a nagy szabadság, amely két évvel korábban ránk szakadt, nem is olyan. Egy filmsorozat formájában. Amelynek rendezője a minap odébb állt az ántivilágból.
Lord Palmerston szerint a politikában nincsenek állandó barátok, sem állandó ellenségek, csak állandó érdekek vannak. Mindemellett léteznek a román–amerikai kapcsolatok.
Személyes krízis, az egyházban való csalódás, vagy intellektuális kétely következményeképpen hagyják el az emberek a vallásukat.