Hahó, Máramaros! Fogadjunk, hogy ezt még ti se tudtátok. A saját megyétekről. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
A megye turisztikai szlogenje: „Csupán 6 megyényi távolságra a Duna-deltától!”
A világ egyetlen vidám temetője a világ egyetlen vegetáriánus vágóhídjával szemben helyezkedik el.
Több száz romániai művész köszönheti szabadságát Máramarosnak. Ducu Bertzi ugyanis máramarosi tájszólásban jelentett, és a szekusok nem értették, mit mond.
Más megyékben az emberek horkolnak alvás közben. Máramarosban kapukat faragnak. Amúgy Máramaros az ország egyetlen megyéje, ahol a fafaragás népbetegségnek számít.
Mivel sok a fatemplom, a máramarosi papok egyben tűzoltók is.
Máramaros az ország leggyorsabb vonatával büszkélkedik. A keskeny nyomtávú gőzösről van szó.
A Vidám Temetőt eredetileg azért nevezték így, mert csak magyarok temetkeztek oda.
Máramarosban nem dobják ki a karácsonyfát. Hegedűvonót készítenek belőle.
A legendával ellentétben, a máramarosiak nem azért verekednek az ukránokkal, hogy melyik is találta fel a cujkát. Hanem szórakozásból.
Máramarosban még vannak felfedezetlen területek. Ugyanis a térképeket általában szögre akasztják, és így senki sem tudja, mi van ott.
A fatemplomok mellett Máramaros ad otthont a legmagasabb, fából faragott középületeknek is: iskola, kórház, budi.
Máramaros a világ legnagyobb faragott macskabejáró-exportőre.
A máramarosi foci abszolút hagyományhű: egy óra a meccs, hat óra a kapuk kifaragása.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.