Leáldozott a lovak és szekerek korának, ma már dzsipekkel űzik az ipart azok, akik kitartanak. Van, aki professzionális szintre emelte a tevékenységet, más jövedelmező hobbiként tekint rá, de a korábbi reneszánsznak leáldozott, végleg a nagy játékosoké a pálya – állítja egy egykori profi.
– írta Tivai Nagy Imre 1911-ben a gombamódra szaporodó székelyföldi fűrészgyárak és a falopás térnyerése kapcsán.
Bő száz évvel később a helyzet annyiban változott, hogy visszaszorult a megélhetési fatolvajlás, az igazán nagy pénzeket a fűrészüzemek és az úgynevezett nagy cápák beszállítói szakítják - vélik az illegális fakitermelési rendszer hierarchiájának alsó fokán tevékenykedő érintettek.
A statisztikák szerint Romániában évente mintegy 40 millió köbméter fát termelnek ki, de hivatalosan csak felének van nyoma
Kilenc évvel ezelőtt egy székelyföldi településen találkoztam Jánossal és Györggyel, akik akkor már hosszú ideje aktív részesei voltak a rendszernek. Készségesen megosztották addigi tapasztalataikat, rávilágítottak a faiparban már akkor is jelenlévő anomáliákra, és arról is őszintén beszéltek, hogy minden kényszerpálya és kockázati tényező dacára az illegális fakitermelés jó alternatívát jelent a munkanélküliség és a szűkös anyagi körülmények jelentette helyzetben. Úgy vélekedtek, lenne rá lehetőség, hogy az erdőkitermelésből élők törvényes megbízáshoz jussanak, hisz senkinek nem fűlik a foga az illegalitásban való tevékenykedéshez.
A közel egy évtized alatt tovább szigorították az erdőkitermelést is vonatkozó jogszabályi környezetet. A falopás minden esetben bűncselekménynek minősül, az okozott kár mértékétől függetlenül. A hatóságok elkobozhatják az illegálisan kivágott fákat szállító járműveket, és megtiltották a tarvágást a természetvédelmi területeken. Kötelezővé tették a kísérő okmányok beszerzését a fűrészpor, biomassza, fakéreg és fahulladék szállítása esetén.
A 2023 augusztusában közvitára bocsátott új erdészeti törvénytervezet már a digitális eszközök használatát is lehetővé tette az illegális fakitermelés megállítása érdekében. Az egyik legfontosabb rendelkezés, hogy az ország erdőterületeinek csaknem felén tilos lesz a tarvágás. Korábban ez csak az összesen 896 758 hektárnyi területet kitevő nemzeti parkokban volt tilos. A tilalmat kiterjesztik a natúrparkokra (541 140 hektár) és az összes Natura 2000-es területre (5,5 millió hektár, amelynek csaknem a fele erdő) is.
Emellett az új törvény lehetővé teszi az államnak, hogy újraerdősítést végezzen a tulajdonos által kiirtott és elhagyott területeken. Ugyanakkor az erdőtulajdonos – akár állami, akár magántulajdonról legyen szó – jogot kap az alternatív őrzési megoldásokra, figyelembe véve, hogy az erdőőrzés törvényileg kötelező.
Emellett Románia minden erdőtulajdonosa bekerül az országos erdőnyilvántartásba, összeállítják a magas természetvédelmi értékű ökoszisztémák nemzeti katalógusát, és a legalább 0,1 hektáros, a biológiai sokféleség fenntartásában nagy szerepet játszó erdőterületeket megvédik a kivágástól.
A jól hangzó koncepció a sokadik áttörést ígéri, de az eddigiekből kiindulva teljes szemléletváltásra, az összes ágazati szereplő aktív, összehangolt problémamegoldó hozzáállására lenne szükség a tényleges változás elindításához.
A már említett korábbi riportot követően is tartottam a kapcsolatot az alanyaimmal, akik közül nemrég Jánost kerestem meg, és arról kérdeztem, mi változott kilenc év alatt az szakmában. Kiderült, hogy már nem az illegális favágás és értékesítés jelenti a fő megélhetési forrást számára, de jövedelemkiegészítésként még mindig az erdőket járja alkalomadtán. Akárcsak korábban, most is kendőzetlen őszinteséggel beszélt az általa megélt tapasztalatokról, és azt is tudni véli, minek kellene történnie ahhoz, hogy senkinek se érje meg a tilosban halászni.
- osztja meg a szerinte egyik legfontosabb észrevételt.
Elmondása szerint a módszer úgy néz ki, hogy a fakitermelésben és fafeldolgozásban érintett cégek hivatalos liciteken megvásárolnak például a közbirtokosságoktól egy adott mennyiségű lábon álló fát, majd kitermeléskor az engedélyezett mennyiségen felül is vágnak, szállítanak. Míg a bárca szerint a teherautón húsz köbméter fa található, addig a valóságban harminc köbmétert szállít. János szerint ezeket az autók naponta többször megteszik a kitermelési helyszín és a célállomás közötti távot, és mindannyiszor tíz köbméterrel több mennyiséget szállítanak anélkül, hogy bárki is ellenőrizné a szállítmányt.
A vágási területen a következőképpen zajlik a folyamat. Az előírás szerint a kitermelés után a hátramaradt fahulladékot össze kell gyűjteni és rakásokban hagyni.
- magyarázza János, aki osztja azt a széles körben elterjedt vélekedést, hogy ez
Míg a helyi szinteken az önkormányzatok, erdészetek, rendőrség kegyeit keresik és meg is találják az illegális kitermelésben érdekeltek, addig a nagyobb szereplők a fajsúlyos politikusoktól remélik a védettséget és a zavartalan működést.
János szerint ebből mindenki részesedik, másképp nem tud működni, egyik fél sem hülye. Ha ennek az összefonódásnak véget lehetne vetni, normalizálódna a fapiac is - vélekedik.
- magyarázza.
A fa ára az utóbbi időszakban erősen ingadozott. János itt a Romániából nemrég kivonult, vitatott megítélésű osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozót emlegeti: a cég üzletpolitikája az volt, hogy magas áron vette a nyersanyagot. Egyik évben a lábon álló fa köbméterének piaci ára 600 lej volt, rá egy évre 200, most 220 lej körül mozog.
- értetlenkedik János, aki sérelmezi, hogy
hogy kitisztítsák azokat, és a fahulladékot hazaszállíthassák saját fűtéshasználatra.
A felfogadott csapszedők négyméteres fahegyeket takarnak be, gyűjtik egy rakásba, sorokba rendezve, majd az a sok fa ott marad és az enyészeté lesz. A közbirtokossági vezetők állítólag azért ódzkodnak attól, hogy kiadják a területeket tisztításra, mert tapasztalataik szerint egészséges fákat is kivágnak. János szerint akár lehet is alapja az óvatosságnak, de egyszerűen meg lehetne oldani, hogy ne történjenek visszaélések. Ő heti két napot jelölne ki erre a célra és állandó ellenőrzés mellett, rendezett körülmények között történhetne a tisztítás.
János alkalomadtán elhoz egy méter tűzifát és örül, hogy nem érték tetten, de elmondása szerint ez a mennyiség csepp a tengerben a nagyokhoz képest. Korábban sokkal intenzívebben, rengeteg éjszakázással művelte. Annyira hozzászokott a szeme az éjszakai munkához, hogy nappal szinte nem is tudta, mihez kell kezdeni a fával, furcsa volt ledönteni.
- vallja be.
A büntetésekről szólva elmondja, hogy öt köbméter illegális áruig 1800 lejes pénzbüntetés jár, és a fát is elkobozzák. Ha az elkövető bizonyítani tudja, hogy a saját területéről származik a fa, akkor azt megtarthatja, csak a bírság marad, ami 24 órán belül fizetve felére mérséklődik.
Fél méter tűzifa esetében is akkora a büntetés, mint öt köbméter elsőosztályú műfa esetében – ő különválasztaná a két kategóriát.
Egyik ismerősét nemrég 53 köbméter rakománnyal érték tetten, arra sem volt ideje, hogy kipakoljon a kabinból, az autót és a szállítmányt is elkobozták. Korábban is jellemző volt, hogy még a „lovas világban” az állatot és a szekeret is elkobozták, árverésre bocsátották, de senki nem volt érdekelt a licitben, mivel jól ismerik egymást a fatolvajok. Ekkor csökkentették a kikiáltási árat, ilyenkor egy ismerős vásárolta meg a lovat és szekeret, majd visszaadta a korábbi tulajdonosának, így az ismét folytathatta a tevékenységet.
– világít rá a rendszer kijátszhatóságára.
Fatolvaj és fatolvaj között is vannak különbségek – vallja. A veszélyesebb fajta manapság is keményebben űzi az ipart.
Igyekeznek minél több információt megtudni a tulajdonosról, hol dolgozik, milyen a munkaprogramja, milyen gyakran látogatja az erdőt, ha látogatja. Tud olyan esetről, hogy amíg egy férfi a felesége temetkezését intézte és az ezzel kapcsolatos kötelezettségeinek tett eleget, a három nap alatt egy szál fája nem maradt a háromhektáros erdőben. Mindenki sejtette, hogy kik lehettek az elkövetők, de tanúskodni senki nem akart.
– oszt meg egy újabb történetet.
Hogyan szüntetné meg a falopást? János szerint falun most is kevés a munkalehetőség, a tűzifalopás nem újkeletű dolog, a régmúltba nyúló hagyományai vannak. A közösség régen is elnézte, ha nem esett túlzásokba az ember. A nagyhalak tevékenységét egyszerűen lehetne ellenőrizni – mondja.
Korábban traktorral járt, úgy 8-10 köbméter fát hozott alkalmanként. Ami öt fa kivágását, megnyesését, kihúzását jelentette. Ez mintegy négy órát vett igénybe.
Egy különös jelenségre is felhívja a figyelmet: az egyre gyakoribb széltörésekre. Korábban nem volt ennyi széltörés, és azt is tudni véli, mi ennek az oka. Szerinte a központi szabályozás furcsaságai adnak erre magyarázatot.
Az ilyen módon megbolygatott erdőbe könnyebben belekap a szél, aminek az eredménye a sok széltörés, és a károkat kötelező módon el kell takarítani. A törvény értelmében egy-egy ilyen vágás után 10-20 évig a vágás területére sem szabadna menni, de a széltörés nem maradhat ott.
- nevet fel.
Főként a magánerdőket járják, azok sokkal biztonságosabbak. Visszaszolgáltatáskor sokan örültek, hogy rendeződtek a tulajdonviszonyok, de hamar szembejött a valóság. Az illegális vágások miatt hatalmas a pusztítás, a rengeteg csonk, a fenyőfahegyek és a hulladék veszi fel a területet, így a legtöbb tulajdonos beletörődik, és hagyja, hogy a természet végezze a dolgát. Ahhoz, hogy a területet békén hagyják, folyamatos tulajdonosi jelenlétre van szükség, ezt kevesen engedhetik meg maguknak.
Ismét eszébe jut egy történet. Egy ismerőse lovat vásárolt levágásra, szerette a lószalámit. Időközben kiderült, hogy erős az állat, jól húz, így erdőkitermelésre fogta be. Furgonnal szállította a helyszínre a lovat, majd a nehezen megközelíthető helyekről húzta be vele a fát. Egy idő után a ló már önként jött ki az istállóból és vezetés nélkül lépett be a furgonba. Alkalmanként két hétre való fát húztak ki. Az autó egyik felét fával pakolták meg, a fennmaradó helyre beállt a ló. Igaz, hogy kissé oldalra állt a jármű, de óvatosan lehetett közlekedni vele. Végül eladták a furgont, a lóból is szalámi lett, de többszörösen kitermelte az árát.
Végül a céhen belüli babonákról is szót ejtett. Ünnepnapokkor nem ajánlott erdőre menni, de néha becsúszott ilyen alkalom is.
– sorolja.
János nagyot sóhajt, majd azt mondja: ha minden talicska fáért engedélyt kell kiváltani, jobb, ha az ember megveszi a fát.
– koccintunk és felhajtjuk az utolsó pohár pálinkát.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Őszintén kíváncsi voltam, ezért megnéztem magamnak a kolozsvári belváros és a Sétatér környékének nyugalmát évente felbolygató fesztiválmonstrumot.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
Dél-Ázsiában kezdték, jelenleg Észak-Afrikában hirdeti az evangéliumot az erdélyi származású Sz. házaspár. Munkájuk olykor nem veszélytelen, de mindig nagy öröm számukra, amikor általuk valaki Krisztus követője lesz.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A filmet megnézni nem kell félnetek jó lesz, hogy diplomatikusan fogalmazzunk. Az viszont kétségtelen, hogy a Jurassic Park hatalmas mérföldkő volt a Föld bolygó filmgyártásában. És jóslatnak se kisnyúl.

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.