Lövétei Lázár László: a székely identitás ugyanolyan, csak teljesen más

Legalább száz kötetesre tervezték a Székely Könyvtárat, ebből hatvan jelent meg eddig. A könyvsorozat Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Kiadóhivatal közös könyvkiadási projektje, amely a székelységgel – és Székelyfölddel – foglalkozó irodalom igen széles palettáját kínálja az olvasóknak. A sorozatban megtalálhatók klasszikus és kortárs szépirodalmi művek, történettudományi, néprajzi vagy szociográfiai munkák is – az eddigi lista itt tekinthető meg.

„Olyan, a székelység múltjával és jelenével foglalkozó kötetek kiadását tervezzük, amelyek nemcsak székely-magyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak” – fogalmazzák meg a Székely Könyvtár honlapján a sorozat célját.

A sorozat kiadásáért szakmai szempontból egy hat tagú szerkesztőbizottság felel, amelynek összetétele nagyjából egybeesik a Székelyföld folyóirat szerkesztőségével. A csíkszeredai kulturális folyóirat főszerkesztőjével, Lövétei Lázár László költővel beszélgettünk a Székely Könyvtárról, Székelyföld-képekről, a székely(földi) identitás kihívásairól és lehetőségeiről.

Honnan támadt az ötlet a Székely Könyvtár elindítására? „Egyéni” kezdeményezés volt vagy eleve egyfajta regionális imázsépítési terv részének szántátok?

Hadd kezdjem a „kályhánál” a történetet: talán nem mindenki tudja, hogy Bodor Ádám Csíkszeredában, a Várdomb panzióban írta Verhovina madarai című regényét (vagy legalábbis annak nagyrészét). Néhány alkalommal én kísértem be Ádámot „a székelyföldi üzletláncba”, vagyis a Merkurba, ahol ő megvehette lövétei („Székely termék”) pityókás házikenyerét, vagy éppen picike („Góbé termék”) sajtkarikáját. A Verhovina madarai 2011-ben jelent meg, a Székely Könyvtár indulása is a 2010-es évek elejére, a székely (vagy góbé) termékek piacra robbanása idejére datálható.

Ő írta össze először azokat a szerzőket-műveket, akik-amelyek esetleg benne lehetnének egy majdani székely könysorozatban. Ezzel a listával kerestük meg valamikor 2011 elején Hargita Megye Tanácsát, ahol vevők voltak az ötletre. Hamarosan főszponzor is került, a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt., úgyhogy 2012 májusában már meg is jelenhetett az első 5-ös minisorozat.

A Székely Könyvtár támogatói szerződésének aláírása|Fotó forrása: szekelykonyvtar.ro

Tehát abszolút „egyéni” kezdeményezésről van szó, de már Ferenczes is a teljes Székelyföldben gondolkodott; még Aranyosszék is ott szerepelt azon a bizonyos első listán. S szerencsére se Hargita Megye Tanácsa, se a főszponzor nem ragaszkodott egy külön, „Hargita megyei” könyvsorozathoz (pedig vannak ám bizonyos „averziók” a székely régiók között is – gondoljunk csak a székelyudvarhelyi református temetőben olvasható, hírhedt sírfeliratra: „Itt is jobb, mint Csíkban...”).

A sorozatot 100 kötetesre terveztétek, eddig 60 jelent meg belőle. Tudtommal a megjelentetett (és tervezett) könyvek publikálása mögött – tematikai vagy korszakolási szempontból – jól átgondolt koncepció áll...

Évi 10 kötetet jelentetünk meg, 5-ös minisorozatokban (tavasszal, Pünkösdkor, illetve ősszel, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvásárra), de azt már a kezdetekkor eldöntöttük, hogy ezekben az 5-ös minisorozatokban igyekszünk tényleg lefedni a teljes Székelyföldet (vagyis legyen benne csíki, háromszéki, udvarhelyszéki stb. szerző is). S persze igyekszünk azóta is – ha csak egy mód van rá – régi (16-18. századi), 19. századi, 20. század eleji-közepi és egy-egy kortárs szerzőt egyaránt beválogatni az 5 kötetbe.

Ha csak egy mód van rá – mondtam az imént, mert ennek a szigorú, magunkra kényszerített elvárásrendszernek nem mindig tudunk eleget tenni.

Nem kizárt, hogy leegyszerűsítő a magyarázatom minderre, de alighanem arról van szó, hogy ezekben a régiókban egyszerűen nagyobb a választék, vagyis polgárosultabbak voltak, mint mondjuk Csík...

A sorozat műfajok és szerzők tekintetében meglehetősen sokszínű: néprajzi munkáktól szociográfián és útleíráson át kortárs költészetig sok minden megtalálható benne. Talán furcsállod a kérdést, de milyen kritériumok alapján minősül egy szerző – és egy mű – „székelynek”? Pusztán származás kérdése, földrajzi meghatározottság, stílusjegyek, témakörök vagy vállalás dolga?

Tegyük fel, hogy nekem is megvan a magas véleményem a kurd helyzetről. De arra sose vállakoznék, hogy ezt a véleményemet le is írjam, vagy hogy – urambocsá! – könyvet írjak erről a kérdésről (miközben persze tudom, hogy Bajor Andor milyen torokszorító szatírát írt Nem értem a kurdokat címmel). Feltételezem, hogy ha valaki egy bizonyos régióban született és ott élte le az életét (vagy minimum a gyermekkorát), akkor ez a valaki jobban látja-tudja-érzi azokat a gondokat, amelyekkel ott nap mint mint nap szembesül az ember.

Fotó: hriskkonyvtaros.blogspot.ro

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy sorozatunk minden „székely” szerzője egy kaptafára készült volna. Hogy érthetőbb legyek: Márton Áron és Kurkó Gyárfás egyaránt felcsíki, csíkszentdomokosi születésű (sőt, mindketten ugyanabból a középparaszti családból származnak), egy-egy kérdésre mégis teljesen más a válaszuk!

Kapcsolódnék még kicsit az előző kérdéshez: létezik-e valamiféle székely(földi) identitás az irodalomban? Úgy értve, hogy azokon a stiláris sajátosságokon túl, amelyek néhány (de nem minden) jeles székely író írásművészetét jellemzik. Arra is gondolok, hogy itt van a Székely Könyvtár, de a Székelyföld folyóirat is, amely köré egy összmagyar vonatkozásban is jegyzett irodalmi-kulturális műhely épült; vagy egyre több intézményi központ jön létre Székelyföldön; vagyis mintha a politikai törekvések mellett a kultúrában is fölerősödött volna a székelyföldi identitás kinyilvánításának igénye...

Vajon milyen székely(földi) identitása lehetett Rákóczi Zsigmond fejedelem kancellárjának, a székelyderzsi, Itáliában iskolázott, humanista főúrnak, Petki János költőnek? S az ő székely identitása vajon ugyanolyan-e, mint az Észak-Amerikában utazgató, ott még Alexis de Tocqueville gróffal is találkozó Bölöni Farkas Sándoré? A Székely bánja című szociográfiát író, fiatal Bözödi Györgyről nem is beszélve... 

Ami meg a kérdés második részét illeti: örülök annak, amit a Székelyföld folyóiratról mondasz, de ha már a Székelyföldet, illetve a „székelyföldi intézményi központokat” említetted, hadd hívjam fel mindenki figyelmét a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Anna. Változatok székely asszonysorsra című kiállítására a Magyar Nemzeti Múzeumban. Nézze meg mindenki a kiállítást, aztán olvassa el György Péter kritikáját az ÉS-ben. (Az „eredeti” Anna-kiállításról anno mi is közöltünk egy tanulmányt a Székelyföldben.)

Milyen szerepet tölthet be egy Székely Könyvtárhoz hasonló könyvsorozat a felnövekvő generációk nemzeti/regionális öntudatának erősítésében? Nem függetlenül persze attól, hogy az utóbbi években (lassan évtizedekben) átalakultak, megváltoztak a kultúrafogyasztás módjai és közvetítő csatornái. Vagy inkább a reprezentatív jellegén keresztül nyilvánul meg ez a szerep – hiszen nem mindegy, hogy egy ilyen sorozat ott van-e minél több székelyföldi család könyvespolcán...

Nincsenek illúzióim a fiatalokkal kapcsolatban – 18-20 évesen én sem (csak) a székely-magyar írott kultúra klasszikusait olvastam. De pozitívumokról is be tudok számolni (a megváltozott kultúrafogyasztás módjait-csatornáit is figyelembe véve): a feleségem például az elmúlt két évben, a Márton Áron-konferenciák keretében társadalomtudományi táborokat szervezett Kárpát-medencei középiskolás diákoknak Csíkszentdomokoson, bibliográfiának meg épp a Székely Könyvtár sorozatban megjelent Márton Áron-kötetet ajánlotta (a kötet PDF-ben olvasható a sorozat honlapján). Tehát igenis fontos, hogy akit érdekel egy ilyen, „reprezentatív” gyűjtemény, az el is olvashassa, egy helyen, egyetlen könysorozatban ezeket a köteteket.

Hatvan kötet után már adódik a kérdés: milyen fogadtatása volt (az olvasók és a kritika részéről egyaránt) a sorozatnak – Székelyföldön belül és kívül? Alapvetően kiket céloz meg a kezdeményezés?

Gratulációkkal tele a padlás, egy-két alapos kritikát is kaptunk – utóbbiból igazán lehetne több is, mert akkor kialakulhatna valamiféle értelmes vita a sorozatról...

A célközönség meg természetesen a széles olvasótömeg lenne, bár itt is le kellett számolnunk egy illúzióval, nevezetesen:

Tudom, hogy 1990 óta rengetegen repatriáltak, de azért maradt még Erdélyben-Székelyföldön egy-két ügyvéd, orvos, pedagógus...

Voltak-e olyan szerzők és/vagy művek, akiket/amelyeket szerettetek volna kiadni a sorozatban, de valamilyen okból (például szerzői jogok) nem sikerült?

Egyetlen ilyen esetünk volt: szerettünk volna Nyirő-kötetet is a sorozatba (mondjuk, egy novella-válogatást), de a jogutód azt válaszolta, hogy nem akar újabb Nyirő-kiadást Erdélyben. Gyanítom, hogy az író újratemetése körüli cirkusz miatt ült ennyire farhámba.

Elárulnád-e, kik és milyen művek fognak helyet kapni a Székely Könyvtár következő köteteiben?

A teljesség igénye nélkül: Orbán Balázs nélkül természetesen nem egész egy ilyen sorozat. Nem feltétlenül A Székelyföld leírásának újrakiadására gondolunk (ezt a monumentális monográfiát elvileg mindenki ismeri), hanem egy válogatásra útleírásaiból, országgyűlési beszédeiből stb. Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirágjának szintén itt a helye.

Én speciel egy Kacsó Sándor-kötetet is szeretnék, hiszen a két háború közötti, izgalmas Brassói Lapok szerkesztőjeként tényleg fontos riportokat-cikkeket jegyzett.

Végezetül: milyen az a Székelyföld-kép, amely – szíved szerint – kirajzolódik a Székely Könyvtár-sorozatból?

Szerencsére (vagy sajnos – hozzáállás kérdése ez is), a Székely Könyvtár sorozatból is az derül ki, legalábbis számomra, hogy mi is ugyanolyanok vagyunk, mint a többi népcsoport (lásd például a fent már említett Márton Áron – Kurkó Gyárfás szembenállást), azzal az egyáltalán nem elhanyagolható megjegyzéssel, hogy másképpen – ha úgy tetszik: fürgébben – jár az agyunk. Hogy ez jó-e vagy rossz –  döntse el ki-ki maga.