A magyar főváros ad otthont a világ ötödik legnagyobb sporteseményének, a 45. Sakkolimpiának. A férfi versenyben 197 csapat, a női versenyben 184 válogatott indul.
Tizennégy évesen tanultam meg sakkozni. A sakktábla ugyan kiskorom óta ott figyelt a polcon, édesapám jól sakkozott, de addig nem érdekelt különösebben a játék. Nagybátyám sokkal többet játszott, és mivel a közelben laktak, gyakran megfordultam náluk. Hol a szomszéddal, hol az éppen odalátogató aktuális vendéggel tábléztak és/vagy sakkoztak. A táblé szabályait hamarabb megtanultam, de a sakkot kívülről figyelve már tudtam, az lesz az én táblajátékom. Miután képbe helyeztem magam a lépésekkel és ráéreztem a sakkjáték logikájára, a benne rejlő lehetőségek rögtön felvillanyoztak.
– eszméltem rá, miközben a stratégia és taktika, türelem és koncentráció, hiba és tanulás, verseny és tisztelet, szabályok és kreativitás, korlátok és szabadság dichotómiái mentén fedeztem fel a játék egyre mélyebb dimenziót. Azt, hogy a sakk valójában az élet aspektusait modellezi, és aki megérti, magáévá teszi a sakk filozófiáját, az rutinosabbá válhat az élet minden területén.
Nagybátyámat sokáig nem tudtam legyőzni. Éreztem, hogy az erősebb ellenféllel való folyamatos játék hétről-hétre segíti a fejlődésem, de egy idő után bekövetkezett az óhatatlan stagnálás. Új stratégiát eszeltem ki. Besétáltam a könyvtárba, és megkértem a szolgálatos könyvtáros nénit, hogy ajánljon nekem sakkal kapcsolatos könyveket. Talán látta a ragyogást a szememben, lehet érezte a lelkesedést rajtam…, bárhogy is volt, a szabályzattal szembe menve azt mondta nekem, hogy kövessem a raktárba.
A könyvek ezreivel tele lévő helyiség önmagában lenyűgözött, de amikor közölte, hogy ebben a sorban találhatók a sakkkönyvek, válogassak nyugodtan, majd magamra hagyott, ott dőlt el végleg a sorsom. Megakadt a szemem egy zöld színű borítón, rajta egy tekintélyt parancsoló, sakkozóval, aki éppen az asztalon zajló játszma egyik lépését írta fel a játszmalapra. Rögtön levettem, majd még két nagyobb tetszetős című kötettel a hónom alatt kisétéltam a raktárból. A két szóban forgó könyv: Hajtun József: Portisch nagymester, valamint Flesch János-Flórián Tibor-Varnusz Egon: A sakkvilág trónusáért… 1-2. Című kiadvány volt, amelyik a IX. sakkvilágbajnokság döntőjéig vezető versenyek, és az Anatolij Karpov győzelmével véget érő világbajnoki döntő mérkőzéseit elemezte ki.
Megköszöntem a könyvtáros kedvességét, és lóhalálában rohantam a buszmegállóba. Otthon belelapoztam a könyvekbe, de sok időm nem volt rájuk, várt nagybátyám. Aznap este is az összes partimat elvesztettem, de semmit sem lankadt a lelkesedésem. Éjszakába nyúlóan forgattam a Portisch Lajos nagymester pályáját bemutató könyvet, néhány partiját kiraktam a táblára, nagy élvezettel olvastam az egyes játszmákhoz fűzött irodalmi igényű szakértői kommentárokat. Minden szabad percemben a könyveket és a sakktáblát bújtam, teljesen alámerültem a 64 kocka világában. Mindennap újabb kifejezéseket tanultam, és teljesen ki voltam akadva, hogy eddig rosszul tudtam és játszottam a kezdés szabályát, mivel nem két gyaloggal, hanem kizárólag eggyel szabad lépni. Máig nem tudom, miért játszották otthon két gyaloggal a megnyitást. Nagybátyámmal közöltem, hogy a sakkkönyvben szó sincs két gyalogról, ő meg elfogadta az érvemet, onnan kezdve minden szabályosan zajlott.
Különös érzés volt nyerni első alkalommal. Úgy éreztem, nem igazságos, mivel jóval több információ birtokában játszottam. Onnan kezdve nem volt megállás. Következett néhány év, amikor számos új embert ismertem meg a sakk révén. Először az iskolában, majd versenyeken, de arra viszonylag korán rá kellett jönnöm, hogy legalább egy évtizedet késtem a sakktanulással. Polgár Judit a sakktörténelem legjobb női sakkozója, 12 éves korától 26 éven át vezette a felnőtt női világranglistát, míg 15 évesen lett nemzetközi nagymester lett, megdöntve a zseniális Bobby Fischer rekordját.
Férfiasan viseltem a felismeréssel járó sokkot, azzal vigasztalva magam, hogy akadtak még a sakktörténelemben olyanok, akik a késői kezdés ellenére világraszóló eredményeket értek el, de legalábbis sokan vannak, akikből jó sakkozók váltak. Amikor egy budapesti versenyen egy az asztalt alig felérő ötéves kisfiú vert el játszi könnyedséggel, az a profi versenyzői álmaim hattyúdala volt. A számítógép és az internet megjelenése alapjaiban változtatta meg az egész közeget. A hobbijátékosok előtt korábban soha nem látott lehetőségek nyíltak tanulásra és játékra. A Vezércsel (The Queen’s Gambit) című filmsorozat tovább lendítette a sakk népszerűségét, így a sportág globális és nemzeti irányítóin múlik, hogy kihozzák a legtöbbet a kedvező konjunktúrából.
A sakkban elérhető legnagyobb dicsőség az egyéni világbajnoki cím, de csapatszinten az olimpia visz mindent. Ezért is fogadtam kitörő örömmel, hogy a világ 5. legnagyobb sporteseményének ad otthont 2024. szeptember 10-23. között Budapest, ahol a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 100. évfordulóján rendezik a 45. Sakkolimpiát. A versenyt a BOK Sportcsarnokban tartják, a magyar főváros egyik legmodernebb rendezvényközpontjában, amely akár 10 000 néző befogadására is alkalmas. A versenyre kilátogatók ingyenesen nézhetik a sakkvilág legjobbjainak csatáit.
A szurkolók egy regisztrációt követően foglalhatják el a helyeket a karzaton, ahová elektronikai eszközöket szigorúan tilos felvinni. Rendezőország lévén Magyarországot öt csapat képviseli az olimpián, három férfi és két női. A további válogatottak, így Románia is, egy csapattal indulhatnak. A 2024. évi magyarországi sakkolimpia a 46. lesz az openek sorában, míg a női kategóriában a 31. A versennyel párhuzamosan Budapest otthont ad a megalakulásának századik évfordulóját ünneplő FIDE kongresszusának is.
Joggal tehető fel a kérdés, hogy ha már a breaktánc is bemutatkozhatott az idei párizsi olimpián, az ősi hagyományokra és tekintélyes versenymúlttal rendelkező sakk miért nem szerepel az olimpiai programban? A sakkversenyek intézményesülése a 20. század elején vett repülőrajtot. A játék mindig is népszerű volt Magyarországon, számos kiváló magyar játékos öregbítette a sakk hírnevét már a hőskorban is, így nem volt véletlen, hogy 1926-ban Budapesten tartotta a kongresszusát a FIDE, amely először próbálta ki szervezett keretek között azt a lebonyolítási rendszert, amelyen máig alapszik a sakkolimpia.
Száz éve már voltak törekvések arra, hogy a sakk szerepeljen az 1924-es párizsi nyári olimpián, de a játék szellemi jellege, valamint az amatőr és profi versenyzők státusza körüli viták feloldhatatlansága miatt nem tudtak dűlőre jutni. Ekkor az egyik korifeus, Pierre Vincent elhatározta, hogy a nyári olimpiai játékok idejére nagyszabású nemzetközi versenyt, „sakkolimpiát” szerveznek, programkiegészítésként. Ezen 18 ország 54 játékosa vett részt, az egyéni verseny szabályrendszere alapján zajlott. Nem volt meghatározott létszáma az egyes nemzetek csapatainak, és azonos országbeliek is játszottak egymással.
A dr. Vajda Árpád, Sterk Károly, Steiner Endre, Havasi Kornél összetételű magyar egység a második helyen végzett Csehszlovákia mögött. Az első nem hivatalos sakkolimpia azért igazán fontos, mivel ekkor alapították meg a FIDE-t. A 15 alapító tag között Magyarország képviseletében Abonyi István vett részt. Ekkor határozták meg a szervezet mottóját is: Gens una sumus – Egy családba tartozunk.
A második nemhivatalos sakkolimpiát 1926-ban rendezték Budapesten, a már említett szabályrendszer alapján. A megmérettetésre előzetesen hat csapat jelentkezett, de Ausztria és Csehszlovákia végül nem jelent meg, így Jugoszlávia, Magyarország, Németország és Románia küzdött az érmes helyezésekért. A versenyt Magyarország nyerte, Románia bronzérmet szerzett. Ez volt az első olyan nemzetközi sakkverseny, ahol kifejezetten csapatok számára is írtak ki versenyt.
Az első két hivatalos sakkolimpiát Magyarország nyerte, 1927-ben és 1928-ban. Az aranycsapat tagjai: Maróczy Géza, Nagy Géza, Vajda Árpád, Havasi Kornél, Steiner Endre voltak, Maróczy 1928-ban már nem játszott. Az 1936-os, szintén nem hivatalos müncheni olimpián is első helyen végeztek a magyarok, míg az 1978-as Buenos Aires-i 23. hivatalos sakkolimpián is aranyérmet nyert a Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István és Vadász László neve fémjelezte csapat. A magyar férfi válogatott legutóbb 2014-ben szerepelt a dobogón, a tromsői sakkolimpián második helyezést ért el a Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Rapport Richárd és Polgár Judit alkotta csapat. A 3 arany mellett 7 ezüst és 2 bronzérem és szerepel a magyarok eredménylistáján, az egyéni teljesítményekkel 8 arany, 12 ezüst és 12 bronzérmet szereztek. Az eddigi sakkolimpiák összesített eredményei alapján Magyarország csapata szerezte a legtöbb pontot, valamint a legtöbb mérkőzést is a magyar válogatott nyerte.
A magyar női csapat két alkalommal, 1988-ban Szalonikiben, 1990-ben Újvidéken szerzett aranyérmet. A csapatot a Polgár-nővérek (Zsuzsa, Zsófi, Judit), valamint Mádl Ildikó alkották. E mellett 5 ezüstérmet és 2 bronzérmet szerzett a magyar női válogatott, az egyéni teljesítményekkel 9 arany, 9 ezüst és 10 bronzérmet szerepel a nevük mellett. Magyarország női válogatottja nyerte az eddigi sakkolimpiák összesített eredményei alapján a legtöbb pontot, valamint a legtöbb mérkőzést is.
Románia válogatottja általában erős középcsapatnak számít az olimpiákon, időnként néhány kiugró eredménnyel. A férfiak legjobb helyezése az 5. hely, az 1966-is havannai olimpián. Általában a román férfi csapat a 10-20. hely környékén szokott végezni. A női csapat legjobb eredménye egy 4. hely, amelyet 1982-ben Luzernben értek el. A női válogatott szintén a 10-20. hely között szokott szerepelni, de időnként a top 10 közelébe is sikerült kerülniük.
Az országot olyan kiváló sakkozók képviselték korábban, mint Florin Gheorghiu, Mihail Suba és a még mindig aktív Liviu-Dieter Nisipeanu.
A budapesti olimpián induló a magyar „A” csapat tagjai: Berkes Ferenc, Gledura Benjámin, Lékó Péter, Rapport Richárd és Sanan Sjugirov. A „B” csapatot Antal Gergely, Bánusz Tamás, Kozák Ádám, Papp Gábor és Prohászka Péter alkotják, míg a „C” (U25) csapat összetétele: Juhász Ágoston, Kántor Gergely, Karácsonyi Gellért, Krstulovic Alex és Vanczák Tamás.
A női „A” csapat tagjai: Gaál Zsóka, Hoang Thanh Trang, Papp Petra, Terbe Julianna, Lázárné Vajda Szidónia. A „B” csapat összetétele: Demeter Dorina, Karácsonyi Kata, Lakos Nikoletta, Mihók-Juhász Barbara és Terbe Zsuzsanna.
A Magyar Posta bélyegkibocsátással köszönti a 45. FIDE Sakkolimpiát.
Románia férfi válogatottját Bogdan-Daniel Deac, Kirill Shevchenko, Constantin Lupulescu, Liviu-Dieter Nisipeanu és Mircea-Emilian Parligras alkotják. A román női csapat tagjai: Irina Bulmaga, Mihalea Sandu, Carmen Voicu-Jagodzinsky, Miruna-Daria Lehaci és Alessia-Mihaela Ciolacu.
Az idei sakkolimpián külön figyelmet fordítanak a sokszínűségre és befogadásra: első alkalommal egy menekültekből álló csapat is részt vesz a versenyen, amelyet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága támogatott.
A férfi és a női sakkolimpiákat Szovjetunió és később Oroszország dominálta. Az USA és Kína a másik két ország, amelyek jelentős sikereket értek el az ötkarikás játékokon. Az örökranglistán első Szovjetunió/Oroszország 24 aranyérmet szerzett, 4 ezüstérem és 3 bronz társaságában, míg az Egyesült Államok 6 első helyezéssel, 6 második hellyel és 9 harmadik hellyel büszkélkedhet a férfi versenyben. Magyarország a negyedik helyet foglalja el 3 arannyal, 7 ezüsttel és 2 bronzzal. A versenyek történetében a legtöbb aranyérmet a Szovjetunió szerezte, felbomlása után Kína, Grúzia, Magyarország és Ukrajna végzett az élen. Az utóbbi két sakkolimpiát Kína nyerte. A női versenyek történetében a legtöbb aranyérmet a Szovjetunió szerezte. További aranyérmesek Kína, Grúzia, Magyarország és Ukrajna. Az utóbbi két női sakkolimpiát Kína nyerte.
A budapesti sakkolimpia férfi versenyének fő esélyesei az USA, India és Kína. Az elmúlt időszakban román színekben versenyző Rapport Richárd ismét tagja a magyar csapatnak, valamint az a Lékó Péter is hosszú idő után vállalta ismét a válogatottságot, aki 2004-ben világbajnoki döntőt játszott. Az így jelentősen megerősödött, 9. helyen kiemelt „A” csapat egy kis szerencsével akár a dobogós helyekért is versenyben lehet, de az első hat közé mindenképp odaérhet. A 18. helyen kiemelt román férfi válogatott top 10-es szereplése jelentős eredmény volna. A nőknél India, Grúzia, Lengyelország, Kína és Ukrajna vetélkednek az érmes helyezésekért. A magyar női „A” válogatottat a 14. helyen emelték ki, míg a román csapat a 22. Ez utóbbi top 10-es helyezése nagy bravúrnak számítana, míg a magyar csapat első hat közé kerülése szintén kiemelkedő lenne.
A játszmák a világ nagy sakkoldalain (pl. chess.com, lichess.org) online követhetők, de aki teheti, látogasson ki személyesen is a BOK Sportcsarnokba.
Hajrá Budapest! Hajrá Magyarország! Hajrá Románia!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Valamit nagyon jól csinálnak a székelyföldi kisvárosban, ahol nemcsak a zenei szcéna, a sportélet is reneszánszát éli. Kercsó Zoltánnal, a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK edzőjével beszélgettünk.
Valamit nagyon jól csinálnak a székelyföldi kisvárosban, ahol nemcsak a zenei szcéna, a sportélet is reneszánszát éli. Kercsó Zoltánnal, a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK edzőjével beszélgettünk.
Elmerültünk egy hétre Monopoli, Polignano a Mare, Ostuni mediterrán világában.
Elmerültünk egy hétre Monopoli, Polignano a Mare, Ostuni mediterrán világában.
Miskolc és Eger nagyon közel fekszik egymáshoz, a hegyvidék két oldalán Borsodot és Hevest a sziklás, ormos hegyoldalak kötik össze. Így a Bükk vidéke – illetve Egertől nyugatra a Mátra is – a várak és várromok birodalma.
Miskolc és Eger nagyon közel fekszik egymáshoz, a hegyvidék két oldalán Borsodot és Hevest a sziklás, ormos hegyoldalak kötik össze. Így a Bükk vidéke – illetve Egertől nyugatra a Mátra is – a várak és várromok birodalma.
Erdélyiek menni Borsod! Az észak-magyarországi térség lehet, hogy kissé ismeretlen számunkra, ám annál izgalmasabb, és a hőség ellenére is sikerült tartalmasan kikapcsolódni Miskolcon és környékén.
Erdélyiek menni Borsod! Az észak-magyarországi térség lehet, hogy kissé ismeretlen számunkra, ám annál izgalmasabb, és a hőség ellenére is sikerült tartalmasan kikapcsolódni Miskolcon és környékén.
Kolozsváron van egy jazzfeszt, ami kezd felnőni. Modhatnánk: igen, mert sznob műfaj, mondják az antisznobok. Igen, mert nem éri meg a befektetés, mondják az ipari fesztiválmenedzserek. Biztos igaz.
Kolozsváron van egy jazzfeszt, ami kezd felnőni. Modhatnánk: igen, mert sznob műfaj, mondják az antisznobok. Igen, mert nem éri meg a befektetés, mondják az ipari fesztiválmenedzserek. Biztos igaz.
Az MCC kitalálta az évszázad kérdését, a meghívottak nem tudtak rá válaszolni, mert nem valami kedvencszavazásról volt szó, hanem a Kolozsvári Magyar Napok egyik értelmes pódiumbeszélgetés-kísérletéről.
Az MCC kitalálta az évszázad kérdését, a meghívottak nem tudtak rá válaszolni, mert nem valami kedvencszavazásról volt szó, hanem a Kolozsvári Magyar Napok egyik értelmes pódiumbeszélgetés-kísérletéről.
Írónők beszélgettek az írónők helyzetéről Kolozsváron.
Írónők beszélgettek az írónők helyzetéről Kolozsváron.
Az egészségügyi rendszer legfontosabb problémái az alulfinanszírozottság, az orvosi és az egészségügyi személyzet hiánya, valamint az elavult infrastruktúra – mondja Székelyudvarhelyi Városi Kórház orvosigazgatója.
Az egészségügyi rendszer legfontosabb problémái az alulfinanszírozottság, az orvosi és az egészségügyi személyzet hiánya, valamint az elavult infrastruktúra – mondja Székelyudvarhelyi Városi Kórház orvosigazgatója.
Gondolatok a kézműves vásárok kínálatáról, kreativitásról. Mire érdemes figyelni, ha válogatunk a standok kínálatából? Érdekel-e egyáltalán minket, hogy ki miből és hogyan dolgozik?
Gondolatok a kézműves vásárok kínálatáról, kreativitásról. Mire érdemes figyelni, ha válogatunk a standok kínálatából? Érdekel-e egyáltalán minket, hogy ki miből és hogyan dolgozik?
Amennyire tabunak számított, olyannyira érdekelte a közvéleményt – mondja Vatány Bíborka történész, aki szerint ideje lenne más szemmel tekinteni a jelenségre.
Amennyire tabunak számított, olyannyira érdekelte a közvéleményt – mondja Vatány Bíborka történész, aki szerint ideje lenne más szemmel tekinteni a jelenségre.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.