Hol jön Istenes Bence a magaskultúrához?

Hol máshol, mint a Kommunikációs Napokon. Ahol a színház-műsor-vezető-divat-magazin – mind a figyelmünket akarta. Művelőik elárulták, hogyan.

Töredelmesen bevalljuk, hogy a magaskultúra vaskosabb részét kihagytuk az idei Kommunikációs Napok kínálatából. Nem azért, mintha a sznobéria távol állna tőlünk, hanem mert Gáspárik Attila munkanap reggelén, Simona Dordea pedig szombat reggel mesélt arról, milyen eszközökkel adja el az intézményes kultúrát – előbbi a marosvásárhelyi színház magyar társulatának, utóbbi a kolozsvári román opera jegyeit, imázsát, stb. Egyedül a reggelt mint akadályt nem sikerült legyőznünk, a rendezvény alcíme, a Kortárs Művészetek 3.0 nem riasztott annyira.

Ha valaki a kommunikációs éra kommunikációs dömpingjében nem tudná hova tenni a Kommunikációs Napokat, annak eláruljuk, hogy ez a BBTE kommunikáció szakos diákjainak a gyakorlókonferenciája. Idén már a hetedik végzős évfolyam próbálta ki élőben, hogyan kell ilyet szervezni, mi pedig néztük, hol lóg ki a kortársművészeti lóláb a szakmaként űzőtt kommunikálásból.

Az idei sztármeghívott kétségkívül Istenes Bence volt, akit a tévénézők a képernyőről, mi pedig a Wikipédiáról ismertünk meg. És a pénteki beszélgetésből: Takács Dani főszervező módszeresen rákérdezett Bence karrierjének mindegyik állomására.

Istenes Bence mondva csinált celeb:

azzal lett híres, hogy csak mondott és mondott a képernyőkön. Előbb a Viva zenetévé, majd az RTL Klub műsoraiban. Most pedig a katedrán. Dumájával akkor is elsodort, ha nem akartál figyelni rá: szó szót és poént követett kereskedelmi rádiós / tévés, illetve az ő személyes ritmusában. Ami – megfigyelésünk szerint – nagyjából ugyanaz.

Profi módon kóstolgatta Danit az elején, kommentálta, amit csinált, dicsérve szivatta, hogy lássa, kialakulhat-e kettejük között egy élénkebb, csipkelődősebb, beszólósabb párbeszéd. Végül egyedül vállalt felelősséget az élénkségünkért, de láthatóan ez egyáltalán nem esett nehezére. Bence egy figyelemvámpír: ha nem vagy maximálisan feltöltve, minden energiádat leszívja, annyira igényli a figyelmedet.

Kiskamaszként is erre gyúrt, azt játszotta otthon, hogy műsort vezet, konferál, időjárást jelent. Az ehhez szükséges szakmai tudást nem a Kodolányi János Főiskolán szerezte meg, hiába végezte el, hanem a Viva zenetévében, ahova a főiskola második félévében felvették. Elmesélte, hogyan választották ki, mennyit tanult ott, de amikor két év után már neki kellett betanítania az új munkatársakat, egyrészt ráunt, másrészt megkereste a magyarországi RTL, ő pedig igent mondott.

Legalább ennyien akartak fotózkodni Istenes Bencével

Azóta is lojális az RTL-hez, egyrészt mert fokozatosan és jó érzékkel dobták őt egyre mélyebb vizekbe a háttérműsorok szerkesztésétől a főműsoridős show-k vezetéséig, másrészt mert nem lát még egy annyira jó szakmai stábot, mint amilyen jelenleg az RTL csatornáinál dolgozik.

Nem hallgatta el azokat a bírálatokat a kolozsvári diákok elől, amelyeket kollégáitól hallott a rivális kereskedelmi csatorna működéséről. A TV2 szerinte szakmailag még nem tart ott, ahol az RTL, nem annyira pontosak a szerkesztők, nem elég tempósak a műsorvezetők, szétszórtabb, szervezetlenebb a munka, ezért nagyobb a hibázás lehetősége is.

Volt műsorvezető kollégája, Ördög Nóra szerinte sokat veszít most a TV2 képernyőjén azzal, hogy ott neki nem megfelelő műsorformátumba került. Ezeket nemcsak a műsorokból látja Istenes Bence: míg régebben szigorúan elkülönült a két tévé háttérben dolgozó szakembergárdája, mostanában nagy az átjárás a két csoport között, mesélte.

Mi a következő nagy dobás a televíziózásban?

– kapta az egyetlen olyan kérdést a közönségtől, amelyre nem tudott konkrét választ adni. Tehetségkutatók addig futnak, amíg nézik őket, és Magyarországon még mindig ezek a legnézettebb műsorok, esténként egy-másfél millió embert ültetnek képernyő elé.

Saját fejlesztésű műsorok pedig akkor lesznek a magyarországi tévékben, ha létrejön egy erre szakosodott csapat, mondta, de ez nagyon drága és rizikós vállalkozás. Olcsóbb és biztosabb külföldi fejlesztésű műsor licenszét megvenni, és elkészíteni a hazai változatát, mert abban nemcsak azt kísérletezték már ki a fejlesztők, milyen színe legyen a díszletnek, vagy milyen hangnemet üssön meg a műsorvezető, hanem azt is, hogyan reagálnak rá a nézők.

A magyar tévék pedig igen jók a licenszműsorok adaptálásában, mondta: a külföldi fejlesztők dicsérik a díszlet minőségét, a kivitelezés színvonalát, amely időnként meghaladja az eredeti műsorét.

Adaptálni akart a Nőileg stábja is,

mégpedig réteglapot egy régióra: érdekfeszítő női magazint Erdélyre. Olyat és úgy írni, amire vevők az itteniek. Sebestyén Kinga kiadó és Mihály László fotós, tördelő mesélte el, hogy jutottak el két év alatt nullától a márkáig marketingbüdzsé nélkül: kreativitásukat és kapcsolatrendszerüket vetették be.

Jelenleg kilenc rádió segítségével tartják fent a célcsoport érdeklődését, és keresnek új vásárlókat. A Facebookon közel nyolcezer követővel tartják a kapcsolatot, de azt tapasztalták, nem feltétlenül a lájkolóik vásárolják a most már száz oldalas lapot. A szemtől szembe kommunikációban hisznek, a kiadványt leghatékonyabban a Nőileg Karaván teltházas találkozóin tudják népszerűsíteni.

A nap végén ismét kibújt a művészi szög a kommunikáció zsákjából, miközben David Venter professzor magyarázta, mi a különbség az alku és az elvszerű tárgyalás között. Míg az alku verseny, amelynek tétje az, hogy ki tud nagyobbat nyerni a másik rovására, a tárgyalás együttműködés, amellyel a felek közös érdekét próbálják megtalálni.

David Venter mutatja a különbséget az alkudozás és a tárgyalás között

Az alku megosztó, a tárgyalás integratív, az alku a múltról és a jelenről, a tárgyalás a jövőről szól. Az alkuban nem fontosak a felek viszonyai, tárgyaláskor nagyon is számít, hogy megmaradjon a jó kapcsolat, és míg egy alkufolyamatban a felek értéket igényelnek egymástól, a tárgyalás célja közös érték létrehozása.

A pszichológus végzettségű, főleg üzleti iskolákban oktató David Venter nemcsak Nelson Mandela kommunikációs munkatársa volt, hanem feladatul kapta a dél-afrikai előadóművészetek monstre intézményének életképessé tételét is, így főleg innen vett példákkal illusztrálta a két típusú kommunikáció eltéréseit. És nem titkolta, hogy néha művészet megtalálni a tárgyalás sikerének a kulcsát, kreativitás kell ahhoz, hogy feltérképezzük a másik fél érdekeit, és megtaláljuk a közös érdekeinket.

A művészet és kommunikáció már-már orgiaszerűen keveredik a divatban,

illetve a divatillusztrációban. Erről Keszeg Anna kultúrakutató beszélt, és testvére, Keszeg Ágnes illusztrálta. Bár az illusztrációkat az 1930-as években kiszorította a fotó a divatiparból, a 2000-es években ismét divatba jöttek, és azóta több funkcióval hódítanak.

A divatillusztráció segít a ruha prototípusának megalkotásában, ma már előszeretettel használják reklámként is, és keresett tartalom a nagy divatmagazinok számára. Egyaránt díszítenek városi tereket, áruházakat vagy épp divateseményeket. Változatos technikákkal készülnek, Keszeg Ágnes például a könyv- és divatillusztrációit is kézzel festi, és szkennelés révén kerülnek a könyv- és magazinoldalakra, vagy éppen sálakra.

Ma már több hazai divatmagazinnak és az Elle több külföldi kiadásának dolgozik, még ha nem is mindig könnyű úgy és akkor ihletett állapotba kerülni, amikor azt a megrendelői határidők kérik. Merthogy Ági közkívánatra ilyen prózai dolgokat is megosztott a kreatív munkáról, miközben portfóliójának meseszerű világa tapasztotta a szemünket a vetítőre.

Keszeg Ágnes és Keszeg Anna

Oltai Kata kurátor pedig kortárs képzőművészeti alkotásokkal illusztrálta azt a világot, ahol már nem az öltözet, hanem maga a test az üzenet és a kommunikáció eszköze is. Olyan elméletekről szólt, amelyek szerint

a nő kielégíti és egyben jelöli is a férfiúi vágyat;

a nő mint Másik megkonstruálása, tárgyiasítása jelöli ki a férfi számára saját identitását, és maguk a nők is sokszor azonosulnak ezzel a megkonstruált képpel;

a test kulturális metaforaként a társadalmi kontroll fő színtere és a kommunikáció egyik lehetséges médiuma is.

És olyan alkotásokat mutatott, amelyekben vagy problémátlanul tovább élnek ezek a lekezelő gesztusok (például részletet a

" target="_blank">Szépleányok című dokumentumfilmből, amelyben Pauer Gyula szobrász művészi érvekkel nem megindokolhatóan gipszlenyomatot vett az első, 1985-ös magyarországi szépségverseny győzteseinek meztelen testéről, a műveletet fotózták, a fotók nyugati szoftpornó lapokba kerültek anélkül, hogy a lányok erre explicit engedélyt adtak volna, az első helyezett és kiskorú Molnár Csilla pedig nem sokkal később öngyilkos lett), illetve olyan kortárs alkotásokat, amelyek nagyon is feszegetik a női test és a nemi szerepek kérdéseit.

A magaskultúrát végül Kádár Magor számszerűsítette nekünk a culturadata.ro adatai alapján. A teremben kézfelemeléses gyorsfelmérés azt mutatta ki, hogy jóval intenzívebben fogyasztjuk a kultúrát, mint a romániai lakosság átlaga. Hogy kiheverjük a sokkot, amit az okozott, hogy az országos felmérés szerint a lakosság 40 százaléka 2014-ben egyáltalán nem olvasott semmit, már-már karikatúraszerű típusokra osztotta a kultúrafogyasztókat.

Kádár Magor felmérést készít a teremben

Arról már nem készült felmérés a teremben, hogy ki tartja magát kultúrsznobnak, aki eltartja a színházakat, falkatagnak, aki csak a társaság kedvéért, vagy magányos farkasnak, aki egyedül is elmegy és fogyaszt, vagy kekszes néninek, aki tölti a termet, a fotókat és saját magát. Ahogy azt sem szálaztuk szét, miben különbözik a tudálékos típus a bögöréc dé széámőtől. A kommunikáció kar oktatójának most érezhetően a szórakoztatás volt a célja, és azt el is érte.

Mi pedig a két nap alatt kaptunk annyi nézni-, utánanézni, olvasni- és gondolkodnivalót, hogy ne unatkozzunk a következő évi Kommunikációs Napokig.