Bakk Miklós: Intézményesítenénk a Székelyföld-kutatásokat (INTERJÚ)

Okozott némi értelmezési nehézséget korábban, hogy társadalmi-politikai célokat is megfogalmazó kongresszusról vagy tudományos konferenciáról van-e szó. Végül melyik jelleg bizonyult erősebbnek?

Is-is. Minden modernizációs törekvésnek a kiindulópontja egy kérdés: van egy hagyományunk, mit teszünk vele. És van két válasz. Az egyik az, hogy eldobjuk a hagyományt, a másik, hogy maradunk a medrében. A Székely Kongresszus esetében a hagyomány az, hogy Székelyföldnek van egy történelmileg kialakult peremhelyzete − így volt a dualizmuskori Magyarországon, de Romániában is egyfajta belső peremhelyzete van −, ami tartósítja az elmaradottságát, és erre keresik a megoldást az 1902-es tusnádfürdői kongresszus óta, konkrét gazdasági-társadalmi intézkedések sorozatával.

A mostani helyzetben is a különböző tudományterületeken azt kerestük, hogy túl a Székelyföld-kutatások áttekintésén, próbáljunk ott, ahol lehetséges, közpolitikai javaslatokat is megfogalmazni ilyen intézkedésekre, amelyeket már a jelenlegi önkormányzatok politikai eszközeivel is hasznosítani lehet. Tehát ezzel a közpolitikai indíttatással, mely nagyon hasonlít az 1902-es Székely Kongresszus motivációjára, maradtunk a hagyomány medrében.

Ugyanakkor ez egy tisztán tudományos igényű Székelyföld-konferencia is volt, többféle céllal. Az egyik az volt, hogy az egyes tudományterületek tekintsék át a Székelyfölddel kapcsolatos kutatások eredményeit, a másik viszont már tudománypolitikai jellegű. Mivel a konferencia intézményi összefogással valósult meg, azaz a Sapientia EMTE mellett társszervezője volt három székelyföldi múzeum és egy szakmai civil szervezet, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is, szinte adódott, hogy ezzel a jövőben kialakulhat valamiféle együttműködés a tudománnyal is foglalkozó székelyföldi szervezetek között – és ez már egy tudománypolitikai cél.

Azt nyilatkoztad korábban a Főtérnek, hogy a rendezvény célja bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és azok szintézisei. Mennyiben sikerült ennek a célnak megfelelni?

Ezt nem tudom most pontosan megválaszolni, mert három helyszínen rendeztük a konferenciát, és át kell tekintenünk az egyes szekciószervezők beszámolóit, majd csak azok alapján kapunk világos képet arról, hogy ez mennyire sikerült.

Mindenesetre a székelyföldi társadalommal, annak problémáival, rétegződésével foglalkozó szekciókban sikerült néhány olyan dolgot megfogalmazni, ami a kutatások mai állása alapján releváns, másrészt a sepsiszentgyörgyi történelmi szekcióban is merültek fel olyan kérdések, amelyek a háromkötetes Székelyföld története-munkát tovább lendítik, azaz kiegészítik, illetve egyes megállapításait újraproblematizálják. Ezek olyan területek, amelyeken a kutatás jelenlegi állásának a felmutatása lehet jelentős.

Más területeken inkább a közpolitikai javaslattétel került előtérbe, a Kolumbán Gábor által vezetett szekciók – tehát az épített örökséggel vagy a közösségi gazdálkodással foglalkozó témakörök –, úgy tűnik, inkább ebbe a kategóriába tartoznak.

A nyelvi jogokkal kapcsolatos szekcióban, amelynek a munkálatai Marosvásárhelyen zajlottak, szintén született közpolitikai javaslat. Azt mondhatnám, hogy mindkét cél szempontjából sikerült valamit elérni, de pontos választ azután tudok majd erre adni, miután a konferencia anyagait begyűjtöttük, illetve azokat a közpolitikai javaslatokat is, amelyeket egy külön kis dokumentumban vagy kiadványban szeretnénk összefoglalni.

Sikerült-e bevonni a munkába a nem magyar nyelvű tudományosságot is?

Eredeti célkitűzéseink között szerepelt, hogy a konferenciát három nyelvűvé tegyük, tehát hogy a magyar mellett román és angol nyelven is megszólaltassunk román, illetve külföldi kutatókat. Ezt a célkitűzést sajnos nem sikerült megvalósítanunk.

Mielőtt rátérnénk a közpolitikai javaslatokra, mit kell tudni a rendezvényről: milyen helyszíneken zajlott, hány előadó vett részt és milyen témakörökben zajlottak munkálatok?

A konferenciának – amint azt a honlapunkon is feltüntettük – nagyjából 100 meghívottja volt, mintegy 90 százalékuk pedig el is tudott jönni. Mint említettem, három helyszínen folyt a munka. Marosvásárhelyen a társadalomtudományi szekció – melyet Gagyi József és Kiss Tamás szervezett − tulajdonképpen több szekciót is magában foglalt, hiszen három, illetve négy tématömb szerepelt benne.

Az egyik Székelyföld demográfiai helyzetéről szólt, ennek volt az egyik fő megállapítása az, hogy a jelenlegi romániai és kelet-európai rossz demográfiai helyzetben a trendek előre vetítése azt sugallja, Székelyföld megőrizheti népességmegtartó erejét. Külön kérdés volt a székelyföldi romák helyzete, a társadalmi rétegződés, a migráció és a székelyföldi fiatalság helyzete.

A marosvásárhelyi helyszín másik nagy szekciója a székelyföldi értéktár és általában az örökségesítés kérdése volt, amelyet Jakab Albert-Zsolt és Vajda András szervezett. És végül volt egy kis nyelvi jogos szekció, négy előadással, amelyben jómagam is előadó voltam.

Csíkszeredában három szekció volt, a területfejlesztés és gazdaság témakörében. Az egyik szekcióban az önkormányzatok szerepét vizsgálták a régióépítés kontextusában; a másik a székelyföldi vállalkozókkal és vállalkozásokkal foglalkozott; a harmadik pedig az agrárium kérdéseivel.

Végül pedig Sepsiszentgyörgy két nagy szekciónak adott helyet: az egyik az oktatás kérdésével foglalkozott, a másik pedig a már említett történelmi szekció; az oktatásit Bodó Barna szervezte, a történelmit Bárdi Nándor és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója.

Emellett volt még három kisebb, inkább közpolitikai irányú szekció: Kolumbán Gábor említett két szekciója a közösségi gazdálkodás és az épített örökség témájában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály által szervezett szekció, amely a falusi kultúrházak funkcióváltásával, megváltozott szerepkörével foglalkozott, azzal a céllal, hogy ezen a téren is próbáljunk meg közpolitikai javaslatokat megfogalmazni.

Milyen konkrét közpolitikai javaslatok fogalmazódtak meg, és hogyan ültethetők ezek gyakorlatba?

Az egyik javaslatot épp magam mutattam be: a nyelvi jogok szekciójában hangzott el. Ez tulajdonképpen egy korábbi javaslat továbbfejlesztése, és a Hargita és Kovászna megye társulásával létrehozható fordítói szakszolgálatnak a megszervezésére vonatkozik, amelyet még kiegészítettünk egy ötlettel, egy online terminológiai adatbázisnak a létrehozásával. Ez a szakfordítói közszolgálat mellett működne, és a romániai magyar közigazgatási szaknyelvi korpusz folyamatos karbantartását végezné. A jelek szerint több fontos javaslat érkezik a csíkszeredai szekciók vitaanyagából is, ezek előkészítésében Kassay Jánosnak és Geréb Lászlónak volt nagy munkája.

A rendezvény átfogó voltát, az előadások sokféleségét tekintve egyébként inkább sikeresnek tekintem a konferenciát. Amiben nem volt sikeres a rendezvény, az egyrészt a már említett román nyelvű és nemzetközi dimenzió elmaradása, a másrészt pedig a helyi érdeklődés alacsony szintje a három helyszínen. A helyi elit, illetve a művelt közönség nemigen volt jelen. A rendezvény ugyan nyitott volt, azonban – és valószínű, hogy ez is szervezési hibánk volt – nem sikerült a programot kellően jelenvalóvá és vonzóvá tenni a helyi médiában.

Lesz-e folytatása a rendezvénynek?

Törekszünk erre, pontosabban, szeretnénk valamilyen módon intézményesíteni a Székely Kongresszust. Nem feltétlenül úgy, hogy meghatározott periodicitással rendeznénk ilyen konferenciákat, inkább arról lenne szó, hogy egyfajta intézményes keretet hoznánk létre a Székelyföld-kutatások számára. Ez lehet egy online adatbázis, de a koncepcióját még ki kell munkálni, és ezt csak különböző partnerségekkel lehet megvalósítani.

Azon leszek, hogy ezt az elképzelést megvalósítsuk, de nem csak rajtam múlik, hiszen ez már komolyabb intézményi erőfeszítést igényel. A kihívás az, hogy intézményesítve folytassuk a kezdeményezést – mert mi, sajnos, az újrakezdésekben vagyunk jók, a folytatásokban már nem…