Az ollókezű Borbolytól az erdélyi magyar Donald Trumpig   

A Hargita megyei tanácselnök közéleti karrierjének online kísérőjelenségeibe csak azok nem botlottak bele, akiknek sikerült a bravúr, hogy az interneten kívül töltsék az elmúlt jó tíz évet. Ebben az időszakban a hagyományos médiafogyasztás radikális változásokon ment át, amit az internet és a digitális technológia széles körű elterjedése okozott. Az emberek egyre inkább az online platformokon keresztül kezdték el fogyasztani a híreket, az online híroldalak, közösségi média és más online tartalomforrások egyre népszerűbbé váltak. A mobiltelefonok és más hordozható eszközök elterjedése lehetővé tette, hogy az emberek bárhol és bármikor hozzáférjenek a médiatartalmakhoz.

Az algoritmusoknak köszönhetően a felhasználók olyan személyre szabott tartalmakhoz férhetnek hozzá, amelyek a leginkább érdeklik  és megerősítik őket kialakult nézeteikben, szokásaikban, érdeklődésükben. Az ezektől eltérő információk alig vagy egyáltalán nem jutnak el hozzájuk. Az online média térnyerése miatt jelentősen visszaesett a nyomtatott sajtó és más hagyományos médiumok népszerűsége, számos orgánum kénytelen volt kizárólag az online térben folytatni működését. Az online médiumok elemi érdeke az aktív felhasználói részvétel, az interaktivitás ösztönzése. Mindezek a változások mára odavezettek, hogy egyre többen a közösségi oldalakat és a tiktokos influenszereket tekintik elsődleges hírforrásnak, ami azt eredményezte, hogy a fősodratú média is a tiktokosodásban vélte megtalálni a kiútat.

Ezen hatások a politikacsinálás valamennyi dimenziójára jelentős hatást gyakoroltak, különösen a politikai kommunikáció húzott hasznot az elmúlt tíz esztendőben a közösségi média szárnyalásából.

Az X (korábban Twitter) és a Facebook választói preferenciákat döntően befolyásoló jellegének eddigi legmarkánsabb példája Donald Trump volt amerikai elnök megválasztása.

A romániai magyar közélet korábban sem arról volt ismert, hogy bátran élére állt a nyugatról begyűrűző trendeknek. A kivárás, az alapos latolgatás és megfontolás időszaka után két alternatíva mutatkozott: a biztonságos középszerűségben való kényelmes dagonyázás, vagy a steril, lélektelen, kockázatkerülő professzionalizmusra való törekvés. Politikus, választópolgár és sajtómunkás is tanulta, tanulja a közösségi médiát, amelynek visszásságaira és veszélyeire nálunk is számos médiaszakember, értelmiségi és sajtómunkás is felhívja a figyelmet.

Amíg az erdélyi magyar politikai prérin mindenki a maga habitusának és felkészültségének megfelelően igyekezett alkalmazkodni a megváltozott környezethez, addig egy politikus már akkor influenszer volt, amikor a kifejezést még nem is ismerték. Ennek első megnyilvánulása az általa és minden politikus által kedvelt avatókon való részvétel és szalagátvágás volt, amit olyan gyakorisággal és dokumentálással művelt, hogy megihlette az akkor szárnyait bontogató itthoni troll- és mémgenerációt, el is nevezték ollós Borbolynak, nem sejtve, hogy

ezzel egy páratlan politikusi influenszerkarrier indulásához asszisztálnak.  

Borboly Csaba a kétezres évek végétől vált az RMDSZ egyik meghatározó figurájává, aki mára az erdélyi magyar Donald Trumpként uralja egyszemélyben a közösségi médianyilvánosságot. Ő volt az első és máig egyetlen olyan romániai magyar politikus, aki képes volt megérteni és kihasználni a közösségi médiában rejlő potenciálokat, miközben bátran, innovatívan alkalmazkodott a folyamatosan változó technológiai környezethez.

Első látásra érthetetlen és értelmezhetetlen Borboly influenszeri sikeressége, hisz vannak nála sokkal jobban és kifinomultabban kommunikáló, fineszesebb és pallérozottabb politikusok, akikben viszont él a meggyőződés, hogy egy bizonyos szint felett nem süllyednek egy bizonyos szint alá. Számukra a Hargita megyei tanácselnök propagandatevékenysége jóval szint alatti, így nem tudnak azonosulni vele, ami mára oda vezetett, hogy Borboly Csaba különutassá vált az RMDSZ-en belül, akit sem lenyelni, sem kiköpni nem tudnak, és az úgynevezett értelmiségi elit is lefitymálja.

Holott a tanácselnök nem csinál egyebet, mint ami a politika legelemibb lényege: az emberek egyéni és csoportos magatartásának résztvevői vizsgálata, a problémák azonosítása, a célok tisztázása, a folyamatleírás, a lehetséges válaszok kidolgozása és kiválasztása, valamint a döntésvégrehajtás. Magyarán a politikus nem átall közvetlenül a választópolgárhoz fordulni és megkérdezni tőle személyesen, mire van szüksége, hogyan tud segíteni. A választópolgár-központú politizálás, a terepen való folyamatos jelenlét, ahol a politika outputjai ténylegesen érezhetők és azonosíthatók, nem ördögtől való gondolat, szavazatszámokban is kifejezhető.

Borboly Csaba politikusi tevékenységét, megvalósításait számos kritikával lehet és kell is illetni. Az is érthető, ha sokakat zavar a tolakodó, arcbamászó imázsépítés, a sokszor trash-realitybe hajló buzgóság, ami szekundér szégyenérzetet vált ki az arra hajlamosokból, míg mások jókat nevetve bohócként könyvelik el. De amíg Borboly nevén szólítja a választóit, reflektál azokra a helyi szintű problémákra, amelyekkel az egyén és a közösségek szembesülnek, megoldást talál azokra, vagy képes elhitetni, hogy létezik személyében megoldás, addig az általa választott elképzelés indul jobb esélyekkel, annak minden zavarba ejtő motívumával együtt.

Stratégiája a már említett Donald Trumpot idézi, de példaként hozhatjuk a Fülöp-szigetek elnökét, Roberto Dutertét, vagy Javier Mileit, az újonnan megválasztott argentin elnököt is. Borboly Csaba látványosan élvezi ezt a szerepet, hiteles benne és látszik, hogy komolyan gondolja azt, hogy

Soha nem tévesztette szem elől, hogy az igazi célcsoportja az utcán található, nem volt rest kilépni közéjük, és azzal is tisztában van, hogy a büntetőperrel is terhelt politikusi karrierje múlhat azon, ha elbukja idén az ötödik mandátumát.

A végeredményt nem bízza a tradicionális médiára, mivel idejekorán felismerte, hogy az internet és a közösségi média térnyerése új távlatokat biztosít az utca hangjával rezonálni kívánó politikusoknak. Ez Trump esetében is kiválóan működött, hisz a jelenséget a hagyományos médiához köthető szerkesztőségi gyakorlat képtelen moderálni, befolyásolni. A módszer egyszerű és minden eddiginél költséghatékonyabb: érteni kell az adott kommunikációs csatornák stilisztikai, formátumbeli szabályait, majd célba juttatni a legyártott tartalmat. A figyelem alapú politika nem a napirend kijelölésével veteti észre magát, hanem magára a politikusra, a kommunikációjára, az általa képviselt ügyekre irányítja rá a figyelmet. A tanácselnök így már nem (csak) a médiára hagyja az üzenetei továbbítását, hanem ő maga gyártja, csomagolja, közvetíti és kontrollálja a tartalmait. A figyelemirányítás és -maximalizálás jelentősége ma már minden eddiginél hangsúlyosabb.

Borboly abból a szempontból is újító, magasról tesz az elit normáira, íratlan szabályaira, hogy

látványosan szembe menve mindazzal, ami a fájóan poshadt, ingerszegény, merev és eltörzsiesedett, uniformizálásra berendezkedett erdélyi magyar közéletet jellemzi.

Mindezt bátran megteheti, hisz személyes márkaépítő stratégiájának köszönhetően jóval nagyobb követőtáborral rendelkezik, mint a saját normáik és szabályaik szerint működő tradicionális csatornák, amelyek szűrik a politikusoktól érkező tartalmakat.

A tanácselnök másik nagy húzása, hogy kifejezetten a hétköznapi ember világnézetéhez idomul, annak motívumai és szóhasználata mentén kommunikál. A különböző platformokon megjelenő tartalmainak spontán, mindenféle mesterkéltségtől mentes hangulata maximálisan kiszolgálja a célcsoportot, amely elsősorban a politikus részéről érkező hiteles, törődő figyelmet igényli, nem a profi módon felépített, megvágott anyagokat.

Sikerességét, többszöri újraválasztását nem kizárólag ennek köszönheti. Elegendő időt töltött el a helyi és nagypolitika mezsgyéjén ahhoz, hogy tudja milyen szervezet- és hálózatépítési stratégiák és taktikák működnek. Hargita megyei beágyazottsága, az általa felépített kliensrendszer vagy klientelizmus eddig olajazottan működik. Jó példa erre a csíkszéki RMDSZ tisztújító ülése, ahol Borbolynak hajszálnyi előnnyel, de sikerült legyőznie Tánczos Barnát, az RMDSZ egyik nagyágyúját, aki maga mögött tudja a szövetség csúcsvezetésének feltétlen támogatását.

Minden ellentmondásossága ellenére hiteles figura, hű önmagához, szereti a hatalmat és ragaszkodik hozzá, mint minden politikus. Sikerült elérnie, hogy őrült taktikáival, sokszor felháborító színjátékaival folyamatosan képernyőn tartsa magát. Szeretik, utálják, de beszélnek róla, köszönhetően annak, hogy kitartó, konzekvens munkával felépített a saját brandjét, amiben a szó szoros és átvitt értelmében is lubickol. Uralja a közösségi médiát és folyton beszédtémát szolgáltat a hagyományos média számára a saját elképzelései mentén. Vallja, hogy ha nincsenek gyűlölői, akkor nem igyekszik eléggé, és kifejezetten keresi a konfrontációt, a vita lehetőségét, ha az az érdekeit szolgálja. Nem mindig válogatja meg okosan a szavait, és nem minden esetben hatékony, de a tanácselnökre mindig is jellemző volt a mesteri alkalmazkodás. Legvégül pedig mindenhol jelen van, ahol a választói, ha nem személyesen, akkor online.

Mindent egybevetve nem Borboly Csaba sikeres influenszeri tevékenysége a meghökkentő, hanem az, hogy nincsenek trónkövetelői, akik a saját területén jobban, okosabban és stílusosabban művelnék ezt a fajta tevékenységet.  

Vannak szakértők, akik szerint az, hogy a fősodorhoz tartozó média a fogyasztók figyelméért folytatott versenyben átveszi a közösségi média mintázatait és keveri a bulvárt a politikai hírekkel, amelyeket szenzációhajhász módon tálal, olyan öngerjesztő folyamatot indukál, hogy még tovább csökken a tradicionális médiába vetett bizalom. Így további tömegek fordulnak az alternatív hírforrásokhoz, köztük az influenszerekhez, ami még inkább tiktokosodásra gerjeszti a hagyományos médiát. A legpesszimistábbak szerint visszajuthatunk a szájhagyomány útján történő információáramláshoz is. Akár így lesz, akár nem, senkit ne érjen meglepetésként, ha ebben a posztapokaliptikus médiakörnyezetben is megtalálja a maga helyét Borboly Csaba.