„Mindent meg kell enni a tányérról!” – De mi van, ha a gyerek nem eszik?

„Addig nem állsz fel az asztaltól, fiam, amíg meg nem eszed!”, „Semmit nem hagyunk a tányéron…”, „Hát ezért főztem, hogy ott hagyd?”, „No, vegyél még, olyan sovány vagy!”, „Milyen jó húsban vagy, kislányom…” – ismerősen szólnak ezek a mondatok, ugye?

Jó pár hasonló kijelentés morajlott végig a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium dísztermében Bazaráth Tünde gyógypedagógus figyelemfelkeltő kérdésére, miszerint mik jutnak eszünkbe először, amikor az evésre, felnövésre gondolunk. A Gyermekkori evészavarok, és ami mögötte van című előadás február 27-én a gyógypedagógus és Szilágyi Karola dietetikus részvételével igen hasznosnak bizonyult – mint sejtjük is, a címben rejlő problémákra a legjobb ellenszer a megelőzés.

ami már magzatként kialakul bennünk. Nyelvünk mozgatása, reflexeink megerősödése, a magzatvíz megkóstolása az első lépéseknek számítanak egy ember fejlődésében, hogy aztán ízeket is érzékelni kezdjünk, azokra mosollyal vagy fintorral reagáljunk.

Ezért is olyan fontos, hogy születésünk pillanatában bekövetkezzen az aranyórának nevezett idő. Időzhessünk el nyugodtan anyukánk hasán és mellén, hogy zavartalanul bukhasson ki belőlünk az életösztön.

Bazaráth Tünde világossá tette, hogy többlépcsős folyamat a táplálkozás megtanulása, és a korai minták igen nagy szerepet játszanak ebben.

A szülői szerepek által a kisgyermek átitadódik a szülői mintával, a kapcsolódás és a társas ingerek révén különböző válaszok érkeznek ezekre. Enni akkor tudunk, ha biztonságban vagyunk, és egy gyermeknek igénye van arra, hogy értse, mi történik vele etetéskor.

Így egy szülőnek érdemes tisztában lennie gyerekének fejlődési szakaszaival, hogy az evési szokások egészségesen alakuljanak ki, és rendellenesség esetén meg tudja érteni, hol akadhatott el valami. Az alábbi riasztó jelekre érdemes odafigyelni:

• 30 percnél hosszabb étkezés (0–5 éves kor),
• gyermek és szülő frusztrált az étkezéstől,
• bizarr, elkerülő viselkedés az étkezés kapcsán,
• a gyermek rosszul érzi magát a testében,
• az evéshez való hozzáállás fokozatosan romlik,
• túlzott perfekcionizmus, manipuláció, hazudozás,
• bő, testet elrejtő ruhák / nem hajlandó fürdőruhát venni,
• szigorú étkezési szabályokat dolgoz ki magának,
• „valami nem stimmel”-érzés a szülőben.

ezt pedig a szervi, organikus okok kizárásával kell elkezdeni, amit szakorvos végez – minél hamarabb sikerül letudni ezt az első kört, annál könnyebb a továbblépés. Ha a zavar oka nem szervi, akkor a pszichés okokra érdemes fényt deríteni. Itt az anyai ráhangolódásban rejlő problémák feltárása lehet hasznos, hiszen ha az anya és a gyerek személyisége közötti illeszkedés nem megfelelő, akkor az érzelmi elhanyagoltsághoz vezethet.

További okok lehetnek traumaként megélt életesemények, gyógyszerek mellékhatásai, verbális, pszichés, fizikai vagy szexuális bántalmazás, genetikai hajlam, illetve a családi kapcsolatrendszerben fennálló zavarok. Nem mellékes a transzgenerációs traumák jelenléte sem, feldolgozatlanságuk okozhatja azt, hogy a gyermek tünethordozóvá válik.

bármennyire kézenfekvőnek, automatikusnak is gondoljuk őket. Ilyen a kényszerítés, amit senki nem szeret, pláne gyerekkorban – ha az evéshez kényszerérzet társul, ott nincs nyert ügyünk. Szintúgy a racionalizálás, a megszégyenítés, a tárgyiasítás (a megoldáskeresés folyamatában elnézünk a gyerek felett, elbeszélünk mellette annak bevonása nélkül), vagy az étkezési helyzet feszült kiélezése sem fog működni.

Azzal csak magunkat nyugtatjuk, hogy olyan mondatok hangzanak el, mint a „hagyjuk, majd eszik, ha éhes lesz” (egyáltalán nem biztos, hiszen a testük felett érzett kontroll érdekében képesek hosszú ideig semmit sem megenni), a „vannak nála sokkal rosszabbul evők is” pedig csak eltereli a figyelmet a problémáról. A szép tálalás sem biztos, hogy beválik, ahogy a fogásba rejtett zöldség, hús, gyógyszer stb. sem fog.

Illusztráció: DeepAI
Fotó: DeepAI.org

Ha a prevenciónak lőttek, akkor a gyermekünk étkezéssel kapcsolatos, otthoni viselkedésének alapos megfigyelése minimum három egymást követő napon át jelenthet jó kiindulópontot.

megfelelő szakemberek csoportjával való együttműködés, illetve saját családunkon belüli mintáink átbeszélése, felülbírálata, átformálása – hiszen ha önmagunkban felfedezzük őket, és változtatunk, akkor érvényes lesz a mondás: a csemete nem azt csinálja, amit mondunk neki, hanem amit lát. A kedvező intézményi környezet megteremtése, a pszichoedukáció és a bírálat- és ítélkezésmentességre törekvés ezeket pedig kiegészítik.

Nem egyszerű feladat megfelelő szakemberek csoportját bevonni az evészavarok enyhítésébe, gyógyításába. Szilágyi Karola dietetikus szakszerű megközelítésmódja is ezt támasztotta alá: dietetikusként táplálkozási zavarok, inzulinrezisztencia, cukorbetegség, policisztás petefészek-szindróma (PCOS), szív- és érrendszeri betegségek, allergiák és intoleranciák, gyomorbetegségek és egyéb emésztőrendszeri panaszok, valamint termékenységet segítő és kismama-étrend esetén léphet ő közbe, ha a segítségét kérjük – ám ő is azt hangsúlyozta: egy gyerekkori evési problémát szakorvos, pszichiáter, pszichológus, gyógypedagógus bevonásával lehet a leghatékonyabban kezelni, itt egyetlen gasztroenterológiai vizsgálat nem tud világot megváltani.

ha tartós sikereket akarunk elérni, tekintve, hogy az evészavarok különbözőek lehetnek: anorexia nervosa, bulimia nervosa, falási zavarok/rohamok (binge eating), izomdiszmorfia (bigorexia), orthorexia stb.

Különbözőségük ellenére a tünetek felismerése érdekében az alábbi viselkedési jelekre fontos odafigyelni, ha a gyerekek:

• sokat aggódnak a testsúlyuk és a testalkatuk miatt,
• nem esznek társaságban, vagy kerülik a társaságot, ahol étel is lesz,
• nagyon keveset esznek, vagy
• óriási mennyiségű ételt megesznek rövid idő alatt, kontroll nélkül,
• étkezés után hánytatják magukat, hashajtót szednek, túl gyakran járnak vécére,
• túl sokat edzenek,
• sok szigorú szabályt akarnak betartani az étkezéssel kapcsolatosan (lásd fennebb),
• hangulatingadozás, agresszivitás, szorongás, depresszió lép fel náluk.

Az evészavarok testi jelei között az alábbiak figyelhetők meg:

• fázás, szédülés, fáradtság,
• rossz vérkeringés, végtagok zsibbadása,
• heves szívdobogás, ájulás,
• emésztési problémák (puffadás, székrekedés, hasmenés),
• túl magas vagy túl alacsony testsúly a korabeli átlaghoz viszonyítva,
• elhízástól való félelem,
• elmaradt menstruáció,
• fakó bőr, hajhullás, körömproblémák,
• lelassult mentális fejlődés, koncentrációzavar,
• legyengült immunrendszer, fertőzések kockázata.

Fontos kiemelni azt is Szilágyi szerint, hogy

a dietoterápián alkalmazott étrendnek kiegyensúlyozottnak kell lennie, hogy a megfelelő testsúlyt el lehessen érni és tartani (elhízásra nem a hirtelen koplalás a válasz, ahogy a súlyos fogyásra sem a túlzott etetés), illetve a megfelelő energiaszint megteremtése testmozgás és megfelelő folyadékbevitel által. Ez azért előremutató, mert a gyerekek két dolgot nem szeretnek igazán (és valljuk be, mi, felnőttek sem):

Mind a túlsúlyos megbetegedéseknek, mind pedig a kóros lesoványodáshoz kapcsolható jelenségeknek nagyon nagy veszélyei vannak – nem hiába beszélnek úgy az anorexiából kigyógyultakról, hogy túlélők. A dietetikus és gyógypedagógus tanácsai mellett a test-lelki harmónia érdekében a mentális egészség megőrzése az, ami biztosítja a gyerekek stabilitását.