// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra
MTímea MTímea

Romániát pofán csapta a feketepiacon vásárolt patkányirtók valósága

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: MTímea
2019. november 19., 13:36

Az elmúlt pár napban két olyan eset is történt, mely túlmutat a romániai hétköznapok megszokott abszurditásán, és kizökkentette sztoikus nyugalmából az államfőválasztásban elbambult országot. Egyrészt Hargita megyében elgázoltak egy medvét, mely az istennek sem akart elpusztulni magától, inkább törött végtagokkal kivárta, míg a vízfejű Bukarestben döntenek a sorsáról. Másrészt Temesváron egy banálisnak számító patkány- és rovarirtás három ember, köztük két kisgyermek életét követelte. Mindkét esetből simán díjnyertes újhullámos filmet lehetne rendezni, ahogyan a hígított kórházi fertőtlenítőszerek alig három évvel ezelőtti botrányát is filmvászonra álmodták.

Szóval ez is igazolja, hogy a Mitikák és a Dorelek világa – az a posvány, melyben a politikai széljárástól függetlenül kénytelenek vagyunk élni – gyakorlatilag kimeríthetetlen témaforrás, bár az is igaz, hogy meglehetősen gyakran támad déjà vu érzésünk, mintha ugyanazt a filmet néznénk legalább harminc éve, újra és újra. Mintha mindegyik tragédiának ugyanaz lenne a forgatókönyve: megtörténik a baj, kiderül, hogy senki sem tudja, mit kellene csinálni, mindenki arra vár, hogy majd valaki megoldja a problémát.

Majd kezdődik az ujjal való mutogatás, a dörgedelmes politikusi nyilatkozatok, a menesztések, az egyébként teljesen felesleges vizsgálóbizottságok létrehozása, a szakértők megkérdezése, az okok feltárása. Végül mindig kiderül, hogy valaki nem tartott be egy törvényt, egy előírást, valaki már megint sumákolt – kellett egy új terepjáró a megspórolt pénzből. És ehhez persze a legtöbbször társul, hogy az illetékesek, akik az adófizetők pénzén tengetik mindennapjaikat az állami intézményekben, teljesen párhuzamosak azzal, amiért fizetjük őket.

Ugyanezen partitúra szerint alakul a patkányirtós tragédia is: máris kiderült, hogy a rovarok és rágcsálók irtására szakosodott cég vezetője egy ismerősén keresztül, a feketepiacon (!) vásárolta a lépcsőházban használt mérget, melyről tudta nagyon jól, hogy a megszokottnál erősebb a koncentrátuma. A cégvezető mindent beismert, azt is, hogy már alkalmazta a szert más helyszíneken is, állítja, nem volt rá panasz. Megy a magyarázkodás, hogy valójában ezúttal csak azokban a lakásokban használták, amelyekben pillanatnyilag senki sem lakott, nem gondolták volna, hogy átszivárog a hatóanyag más lakásokba is. Most már késő magyarázkodni, a feketepiacon vásárolt patkányirtó két kisgyermek és egy anyuka életét vette el.

A botrány még csak most fog eszkalálódni, majd szépen elfelejtődik, mint az összes többi. A biztonságérzetünket azonban sikerült ismét alaposan megtépázni, hiszen újból és újból bebizonyosodik, hogy Románia az a hely, ahol tényleg bármi megtörténhet, mint a filmekben.

A patkányok vígan élnek, mi pedig kénytelenek vagyunk óvatosan lavírozni közöttük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro