// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra
Jean St'Ay Jean St'Ay

Románia, az ország, ahol a nép sorba áll oltásért, a szemesek pedig páholyban kapják az áldást

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: Jean St'Ay
2021. március 12., 12:34

Emlékeznek még a nyolcvanas évekre? Amikor az egységes és oszthatatlan mioritikus szocialista köztársaság polgárai elvtársai kora hajnalban gyülekeztek egy-egy élelmiszerbolt (Ali ment arra, ahogy a korabeli vicc szól), mert szállt a híre szájról szájra, hogy aznap parizert, csirkehúst, ne adj’ Isten, marhacsontot „osztanak”. Pénzért és megfelelő színű jegyért. Párttitkárokkal, tanácselnökökkel, egyéb funkcikkal (vagy rokonaikkal) persze sose futhatott össze az ember a sorban. Ők az elitklub „titkos” boltjaiból szerezték be a napi betevőt. Amiről nem szállt az ének szájról szájra. Csak a pletyka (hogy rohadjanak meg).

Aztán jött 1989, a balkáni vadkapitalizmus szép új világa és nagyjából ugyanaz történt, mint azelőtt: a nép örült a szabadságnak, ment magyarba, osztrákba, németbe bekaufolni, az urakká vedlett elvtársak pedig megalakították az új elitklubot (simlis cégek, simlis privatizáció, simlis állami elfekvők stb.), ahova megint csak nekik volt bejárásuk.

Na és akkor ugorjunk egyet, 2021-be. Pandémia van, egy éve nyomorog az ország népe, pszichésen szinte mindenki, anyagilag „csak” a turizmus, a vendéglátás, a kultúra, a szórakoztatóipar, a kis cégek (a felsorolás korántsem teljes). Nagyjából mindenki egyetért abban (antivakszerek, kuss!), hogy a tömeges oltás hozhatja a felszabadulást a járványszigor, járványfáradtság, járványnyomor alól. Furcsa módon (tekintettel Románia balkáni fanarióta működésére) az oltáskampány egészen jól működik. Kivéve, amikor a polgár odaül a gép elé, hogy időpontot kérjen, nézi a szabad helyeket, aztán frissít egyet és volt hely, nincs hely. Pech!

És akkor ebbe az aránylag jól működő oltáskampányba becsapódott az egészségügyi minisztérium (meg a sajtó) által ledobott bomba: bizony, vannak zárt körű, elitklubos oltásközpontok is, amelyek nem kerülnek fel a nagy közös térképre. E klubokban a rendérek, csendérek, katonák, titkosszolgák kapják az áldást. Oké, ez eddig még elfogadható lenne, mert, ugye, ők stratégiailag fontosak az ország biztonsága szempontjából. Na de mit keresnek ott a feleségek, tesók, nagyik, papik, akik az oltáskampány harmadik szakaszában kellett volna megkapják a vakcinát? Ők is testükkel védik a hazát? Naná, hogy nem! De valahogy mégis beleszaladtak az tűbe. Az amúgy sem túl nagy szeretetben működő kormánykoalíció tagjai nyilván jól egymásnak estek, elkezdődött a szardobálás, kiderült, hogy mindenki hibás, vagyis senki. De mindegy is: csak egy újabb botrány a nagy szemétdombon. Ami szomorú: úgy tűnik, a Románia nevű országban semmi sem változott a kommunista diktatúra óta. A nép sorba áll, a szemesek páholyban kapják az áldást. Nesze neked, egyenlőség (európai főérték)!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro