// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra
béel béel

Pópával füstölteti ki Ceaușescu szellemét az irodájából a belügyminiszter. És ez nem vicc

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: béel
2019. december 23., 13:13

Ha minden igaz, hamarosan minden rossz eltűnik az életünkből, Románia új belügyminisztere, Marcel Vela ugyanis rájött, hogyan orvosolható a helyzet: ki kell füstöltetni a harminc éve megbuktatott nacionál-kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu szellemét az irodájából.

Ehhez azt érdemes tudni, hogy a mai belügyminisztérium épülete addig a Román Kommunista Párt székháza volt, a belügyminiszter mai irodájában pedig maga Ceaușescu fejtette ki áldatlan tevékenységét.

Vela pedig a jelek szerint annyi paranormális képességgel rendelkezik, hogy legalább egy mellékszerepet megérdemelne valamelyik Stephen King-regényben vagy a Démonok között soron következő epizódjában.

Vasárnap ugyanis – amikor a forradalom harmincadik évfordulója alkalmából nyílt napot szerveztek az épületben, így bárki bejárhatta az egykori diktátor munkahelyét –, elmondta: nagyon „bonyolult és összetett” érzés tölti el attól, hogy Ceaușescu korábbi irodájában kell dolgoznia.

Elárulta: nem tudja, elődei hogy voltak vele, de ő bizony rengeteg negatív energiát érez a helyen.

Mivel azonban hithű ortodox, nem civil démonűzőkhöz fordult, hanem a karánsebesi ortodox püspökhöz, akit vízkeresztre meghívott a belügyminisztériumba, hogy szentelje meg a helyet, különös tekintettel az ominózus irodára.

Szóval most már mindent értünk: az elmúlt harminc évben azért csúsztak félre a dolgok, mert Ceaușescu szelleme még mindig ott kísért egykori irodájában.

Bár ahogy az ország áll, lehet, hogy nem csak ott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro