Milyen erőmutatványok zajlanak a hazai oltáscirkuszban? Bemutatunk öt elképzelhető variánst

Jó pár napja tart az oltásközpontok finanszírozása okán kialakult cirkusz, melynek két kulcsfigurája Emil Boc, a megyei jogú városok polgármestereinek szószólója (PNL) és Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter (USR). Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a sajtón keresztül kibontakozó vita – már csak a szokatlan vehemencia miatt is – nem csak a pénzről szól, és sokkal többrétűbb, mint amilyennek látszik.

A polgármesterek felháborodottsága persze teljesen jogos volt: a készülő tervezet nem tisztázta, milyen pénzből kell felszerelni és működtetni az oltásközpontokat, egyáltalán miből fogják biztosítani a személyzet kifizetését. Voiculescu először a kormányra mutogatott, mondván, ez egy KORMÁNYRENDELET-TERVEZET, ezért ahelyett, hogy Bocék telesírják a sajtót panaszaikkal, egyeztetniük kellene párton belül, és főleg a kormányfővel.

Voiculescu megígérte, hogy a fejlesztési vagy a pénzügyi minisztériumon keresztül lesz fedezet az oltásközpontokra, de még ez sem csillapította a kedélyeket, egészen addig, amíg a polgármesterek képviselői nem találkoztak személyesen a PNL-s pénzügyminiszterrel, aki szavát adta a pénz biztosítására. Egyébként vélhetően cirkusz nélkül is ugyanez (vagy hasonló) lett volna a végkifejlet.

De miről is szólt valójában ez az egész? Kár lenne, ha meg sem próbálnánk megérteni, ezért számba vettünk néhány lehetséges mozgatórugót.

1. Instabil kormánykoalíció

A decemberi kormánykoalíciós tárgyalások is megmutatták, hogy a háromlábú széknek bármikor megreccsenhet az egyik lába. Főleg, ha nincs összhang a kormányzásban. Nyilvánvalóan vannak ellentétek a kormánytagok között, és ha ezek elhatalmasodnak, összeroskad az egész tákolmány. A kényes stabilitás egyik első megnyilvánulásaként is értelmezhető az oltásközpontok körüli hercehurca és döntésképtelenség.

2. A PNL-n belüli rejtett és kevésbé rejtett feszültségek

Hiába próbálta Emil Boc kivonni a történetből a PNL szerepét és a teljes felelősséget az USR-PLUS tárcavezetőjére nyomni, azért mégiscsak a nemzeti liberálisok tartják kezükben a kormányt. Amikor Kolozsvár polgármestere a kormány egyik tagjába páros lábbal beleszáll, vállalja azt a kockázatot, hogy saját pártja és a Florin Cîțu vezette kormány érdekei ellen is dolgozik. Sokatmondó, hogy a témában Klaus Iohannis államfő is megszólalt, finoman rendre utasítva Emil Bocot, ugyanakkor fiktívnek nevezve a polgármesterek által közbeszéd tárgyává tett problémát. Nyílt titok, hogy a PNL két táborra szakadt Ludovic Orban pártelnök háttérbe szorulása miatt. A tavaszi kongresszusig ez a feszültség aligha fog oldódni és pont erre nincs most szüksége a kormánynak.

3. Az egészségügyi miniszter amúgy is csekély tekintélyének aláásása

Az egészségügyi tárca vezetésének megszerzése a kormánykoalíciós tárgyalások egyik fő kérdése volt, és sokan nem örültek, hogy az USR-PLUS-os Vlad Voiculescu került végül a tárca élére. Bár önéletrajza alapján nem sok kifogást lehet emelni ellene, fiatal kora, politikai tapasztalata és eddigi megnyilvánulásai alapján még nem tett szert túl nagy tekintélyre. Az a hangnem azonban, amit Emil Boc megengedett magának (például amikor arra utalt a maga sajátos stílusában, hogy egy osztályfőnök is többet ért a pénzügyekhez, mint Voiculescu), mégiscsak túlzás volt. Azóta Kolozsvár polgármestere nem győzi hangsúlyozni, hogy nem személyes ellentétről van szó, ám ezt nehéz elhinni neki. Ráadásul egyes USR-PLUS-os értelmezések szerint Boc pipa az egészségügyi tárcavezetőre, mert első intézkedése az volt, hogy menesztette a polgármester cimboráját a Kolozs Megyei Kórház éléről.

4. Florin Cîțu nem csap az asztalra

Elviekben van egy kormányfőnk. Hol van? Mit csinál? Talán nem csak bennünk merülnek fel ezek a kérdések. Pénzügyminiszterként is a nyílt konfliktusokat kerülő politikusnak tűnt, amivel nem is lenne semmi baj, attól még lehet karizmatikusnak lenni. De Cîțu az eddig nyújtott teljesítménye alapján nem az. Kormányfőként nem fogja sokáig húzni, ha nem csap néha az asztalra, vagy nem áll ki a sajtó elé és nyugtatja le a kedélyeket.

5. A polgármesterek unják, hogy Bukarest nélkülük dönt

Az elöljárók már decemberben szóltak: nem örülnek annak, hogy a Cîţu-kabinet nem konzultál velük a költségvetésüket is tartalmazó kérdésekről. Tegyük hozzá, hogy az ebből fakadó düh jogos, mint ahogy Boc azon érvelése is rendjén van, hogy Bukarest nem írhat elő kötelezettségeket a polgármesterek számára anélkül, hogy konzultálna velük és biztosítaná a teljesítéshez szükséges pénzügyi forrásokat. Főleg, ha a negyedévre szóló kiadások akár 3 millió euró körül is alakulhatnak. A nyilatkozatokból kiderül, hogy a polgármesterek több tiszteletet kérnek maguknak, amit Bukarest nem hajlandó meghallani. A harag érthető tehát, de az biztos, hogy járvány idején (sem) jó tanácsadó.

Miközben a legfontosabb jelenleg az lenne, hogy mihamarabb rendeződjön az oltásközpontok finanszírozásának kérdése, hiszen két napon belül rajtol az oltási kampány második szakasza, a legfrissebb hír ezzel kapcsolatosan, hogy a kormány elhalaszthatja az erről szóló kormányrendelet szavazását.

Csak az a baj, hogy a koronavírus-járványt nem lehet elhalasztani addig, míg Bukarest felnő az oltásközpontok kialakításának nem könnyű, de nem is túl bonyolult feladatához. Ha más országoknak ment, nekünk is fog!