// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk
Jean St'Ay Jean St'Ay

Miért nem tájékoztatnak minket magyarul a vírushelyzetről? Mert nem magyarok, hanem emberek vagyunk!

// HIRDETÉS

Lőtér

Szerző: Jean St'Ay
2021. január 28., 11:52

Történt a minap, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője írt egy, a nagytiszteletű Raed Arafat államtitkár irodájának címzett levelet. Amelyben tisztelettel felkérte az illetékeseket, tájékoztassák már a mindenkit egyformán érintő járványhelyzetről a romániai magyar közösséget a saját anyanyelvén is, ha már ez a közösség az egységes és oszthatatlan és szuverén és független nemzetállam nyakába szakadt, ha már van (még) vagy 1,2 millió tagja és ha már a közösség dolgozó tagjai egyformán befizetik az adót az egységes és oszthatatlan államkasszába. (Maga a levél nyilván sokkal udvariasabb volt. Én nem vagyok az.)

No, ha levelet írt, akkor kapott is rá választ. Amelyben az áll, hogy ha a tisztelt magyar közösség nem tud eléggé románul ahhoz, hogy elolvassa a tájékoztatókat, akkor nyugodtan tegye meg angolul, mert van rá lehetőség, még akkor is, ha olyan, hogy attól az angol buldog is elröhögi magát. (Maga a válasz nyilván sokkal udvariasabb és fanarióta módon ködösebb volt.) Egy kicsit a klasszikus Lenin-viccre emlékeztet ugyan, amikor a Vezér ablakát néhány gyerek betöri, mire kiszól, hogy: Gyerekek, menjetek innen a picsába! Pedig le is lőhette volna őket.

Na de menjünk tovább: a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Vezetője írt egy Facebook-bejegyzést, amelyben vázolta a sztorit. Na és a kommentszekcióban – amint az ilyenkor szinte mindig várható – megjelentek a felvilágosult elmék, természetesen általuk felvilágosultnak képzelt érvekkel. Tessék (nem idézek, a lényeget fordítom):

lépjen már ki ez az avítt, ásatag, bunkó, primitív erdmagyar közösség a kisebbségi szemszög udvarvégi budijából!

Aztán: a világjárvány sokkal, de sokkal fontosabb, mint az avítt, ásatag, bunkó, primitív nyelvi jogok követelése.

Mikor érti meg már végre ez az avítt, ásatag stb. erdmagyar közösség, hogy elsősorban emberek vagyunk, nem magyarok?

Majd: Sajnos ezt az említett buditól fényévekre lebegő, örökméccsel lobogó felvilágosult gondolatot

csak és kizárólag az értheti meg, aki huzamosabb ideig élt külföldön.

Persze, nem Bantusztánban: az európai meg egyetemes értékek külföldi paradicsomában. Érted már, te dióagyú erdmagyar közösség? Ja, nem. Te ott élsz abban a budiban. (Höhö, röhögök itt közben, hiszen lám-lám, ez a platóni barlanghasonlat egy vulgata formája.) Szóval, te bugris bunkó vagy, és ez is a sorsod. Mi innen leszólunk néha, az értékek mennyországából, de csak amolyan fáradt-spleenes melankóliával, mert tudjuk, hogy úgyse érted meg. Ismerik a mondikát: Hiába magyarázom, hogy primitív vagy, úgyse érted meg, mert primitív vagy.

Oké. Talált. Ígérem, igyekezni fogunk, éjt nappá téve, hogy egy szépújvilágos napon intelligenciahányadosunk meghaladja az 50-et. De akkor nagyon szépen megkérném ezeket a felhomályosult agyvelőket, szóljanak már oda a többi jogvédőnek is (fekete, sárga, vörös, barna, meleg, L, G, B, T, Q, I, jaj, de hosszú a sor), hogy halló, hát nem vagytok ti se kisebbségek, hanem EMBEREK, az Isten szerelmére! Tessék már kibújni az avítt, ásatag, bunkó, primitív kisebbségi buborékból! Az lesz majd a jövőbe röppenő nap!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét
Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro